Sándor Erzsi: A szabadság tere (Sza­bad­ság tér ’89. 2014. ja­nu­ár 29. – m1.)

Nagy, vö­rös ven­ti­lá­tor a fal­ba süly­­lyeszt­ve, a stú­di­ó­ba le­ül­te­tett né­zők fe­je fö­lött, las­san, kí­mé­le­te­sen, avagy ir­gal­mat­la­nul te­ke­ri a la­pát­jai kö­zé ke­rü­lő le­ve­gőt. Szel­lőz­tet va­jon? Ér­te­nem ké­ne. Ta­lán csak for­gat­ja a föld­ alat­ti alumínium-be­ton-fém bun­kerar­chí­vum­nak épí­­tett stú­di­ó­ban a rend­szer­vál­to­zás előt­ti pál­lott le­ve­gőt. Nyil­ván azért vö­rös. Bár né­ha le­las­sul és le is áll. Ko­mo­lyan ag­gó­dom a stú­di­ó­ban ülők egész­sé­gé­ért. Amúgy sem tu­dom, ho­gyan ke­rül­tek oda – nyil­ván ők sem, mert rez­ze­nés­te­le­nül ül­nek, és né­ha, min­den ér­te­lem nél­kül, tap­sol­nak. Egyet­len do­log biz­tos: csak az le­het eb­ben a mű­sor­ban stú­dió­kö­zön­ség, aki leg­to­vább ké­pes ül­ni úgy, hogy két ke­zét az ölé­ben ös­­sze­fog­ja. Nincs olyan sze­mély a stú­di­ó­ban, aki ne így ül­ne. Ez le­he­tett a sú­lyos meg­fe­le­lé­si teszt; aki ezen túl­ju­tott, az kap­hat­ja meg Rákay Philipet, mert ma­ga az MTV in­ten­dán­sa és tö­meg­szám­lá­ló mű­vész ve­ze­ti a talkshow-nak ne­ve­zett adá­so­kat. A né­zők egyéb­ként an­­nyi­ra ér­dek­te­le­nek, hogy az in­ten­dáns ese­ten­ként pro­fil­ból és (ope­ra­tő­ri le­le­mény) a mel­let­te lé­vő üres fo­tel­nek be­szél. Ez is van an­­nyi­ra ért­he­tő meg­ol­dás, mint a vö­rös ven­ti­lá­tor. A mű­sor ele­jén egy fér­fi­ma­nö­ken grá­ci­á­já­val és su­gár­zó in­tel­lek­tu­sá­val in­dul el, majd bú­jik elő az egyik já­rat­ból a stú­dió­tér­be, ke­zét ha­nya­gul zseb­re dug­va, és la­zán meg­kér­de­zi a be­ve­zé­nyelt né­zők­től: re­mé­lem, nem bán­ják, ha jó szo­ká­sunk­hoz hí­ven ma is ki­nyit­juk a rend­szer­vál­toz­ta­tás 25 éves ak­tá­it.

Nem tud­ni, hány szö­veg­író dol­go­zik az MTVA-ban, vagy ma­ga az in­ten­dáns en­­nyi­re la­za, de ezt sem tu­dom fel­ér­ni és­­szel, mint a pi­ros ven­ti­lá­tort. Re­mé­li, hogy nem bán­juk! A ke­zü­ket az ölük­ben ös­­sze­fo­gott stú­dió­né­zők nem bán­ják, mert meg­van a va­cso­rá­ra va­ló­juk, a né­ző, aki ezt néz­ni akar­ja, szin­tén nem bán­ja, mert azért kap­csolt oda, én va­gyok az egyet­len, aki ve­szet­tül bá­nom, de csak a kép­er­nyő­be tu­dok ki­a­bál­ni, mint an­nak ide­jén a szom­széd Ro­zi né­ni a Var­ga Jós­ká­nak, hogy ne pis­log­jon any­­nyit. Jó szo­ká­sunk­hoz hí­ven – mond­ja Rákay in­ten­dáns, és nem be­szél a le­ve­gő­be, mert ugyan még csak a ne­gye­dik adás­nál tar­tunk, de az is­mét­lé­se­ket is hoz­zá­szá­mít­va az év vé­gé­re ez bi­zony szo­kás lesz, mint a pa­ran­cso­lat, be­ír­ják az alap­tör­vény­be is. Az MTVA újab­ban be­ve­ze­tett kre­a­tív né­ző­szá­mo­lá­si mód­sze­ré­be be­le­szá­mol­ják a köz­mé­dia adó­in az ös­­szes is­mét­lés min­den né­ző­jét, így az­tán ki is fog jön­ni az egy fő­re ju­tó mi­ni­mum két Rákay Philip.

Talkshow per­sze nem tör­té­nik, mert ah­hoz ke­re­set­len­ség, rög­tön­zés, vá­rat­lan­ság, eset­le­ges­ség ké­ne, úgy­ne­ve­zett élet, ami tá­vol esik et­től a mű­sor­tól – amely­nek egyéb­ként a cí­mé­ben ben­ne van a sza­bad­ság szó, de azt szé­les ív­ben igyek­szik el­ke­rül­ni.

Eb­ben nagy se­gít­sé­gük­re van Re­vicz­ky Gá­bor, aki­nek el­fe­lej­tet­tek szól­ni, hogy most nem a Mac­kó­test­vér 2-ből a Mo­só­med­vét kell szink­ro­ni­zál­nia, ezért az­tán ti­zen­két el hang­zó­val sú­lyoz­za na­gyon el­len­sé­ges­sé az el­len­for­ra­dal­mat.

A fő­cím ké­pei, az em­lé­ke­ink­ben jól meg­őr­zött fo­tók egy fosz­lott, mál­lott, gusz­tus­ta­lan irat­cso­mó ké­pé­re fut­nak ki, amely le­zu­han a por­ba, ha­tal­mas fel­hőt csap­va ma­ga kö­ré, mint­ha csak Indiana Jo­nes ba­kan­csos lá­ba előtt ér­ne föl­det. A szétesőfélben lé­vő, meg­ne­vez­he­tet­len, nagy­mé­re­tű ak­ta­cso­mó eszem­be jut­tat­ja azt a na­gyon is meg­ne­vez­he­tőt, a so­ha ki nem nyi­tot­tat, az örök­ké le­ha­zu­dot­tat, ame­lyet a rend­szer­vál­to­zás hő­sei egy­más pi­ti­á­ner ki­nyí­rá­sá­ra hasz­nál­nak fel a mai na­pig. Köz­ben az egész mi­liő azt su­gall­ja, hogy egy tár­gyi­la­gos, ob­jek­tív, hi­deg he­lyen já­runk, ahol a kar­to­té­kok és dos­­szi­ék kö­zé most majd be­vág a tud­ni vá­gyás éles fé­nye. De mit ke­res ott és fő­leg mit ka­var a pi­ros ven­ti­lá­tor?

Azt sem tu­dom, hogy egy negy­ven­öt per­ces mű­sor­ban mi­ért le­het két­szer is el­mon­da­ni azt a kí­nos köz­he­lyet, mi­sze­rint ki­sza­ba­dul a szel­lem a pa­lack­ból. Előbb Re­vicz­ky Mo­só­med­ve Gá­bor sej­tel­mes elő­adá­sá­ban, majd az in­ten­dáns is el­is­mét­li, mi­u­tán fér­fi­ma­nö­ken-sé­tá­já­ról meg­ér­ke­zik a la­pos zseb­rá­di­ó­nak ha­tó pul­pi­tu­sa mö­gé. Meg­tet­szett ne­ki. Még min­dig van­nak, akik­nek tet­szik.

A mo­só­med­vés fel­ve­ze­tő szö­veg­ben re­mek mon­da­tok van­nak. „Egy nép új­ra azt mond­ta, elég volt. Hu­szon­öt éve egy nem­zet meg­vál­toz­tat­ta a vi­lág tör­té­nel­mét” – alig le­het ma olyan em­ber Eu­ró­pá­ban, aki ezt hall­ván ne a Szov­jet­unió né­pé­re gon­dol­na. Hi­szen ki más, ha nem Gor­ba­csov in­dí­tot­ta el azt a do­mi­nó­sort, amely­nek egyik tag­ja­ként Ma­gyar­or­szág is el­dőlt kész­sé­ge­sen, ta­gad­ha­tat­la­nul hoz­zá­já­rul­va ez­zel a fo­lya­mat di­na­mi­ká­já­hoz és vég­ki­me­ne­tel­éhez.

Er­ről per­sze nem esik szó. Ez nem fér be­le ab­ba a rend­szer­vál­to­záskép­be, ame­lyet a mű­sor su­gall­ni vágy: mi győz­tünk, mi is fo­gunk, még ak­kor is, ha sem­mi­fé­le harc sin­csen. Aki a Sza­bad­ság tér ’89 né­­ző­je, az tud­ja, hogy egy győz­tes kis nép még an­nál is győztesebb té­vé­mű­so­rát né­zi.

Rákay Philip is alél a büsz­ke­ség­től, és mé­zes han­gon ol­vas­sa a sú­gó­gé­pet. Az­tán fo­gad­ja a já­rat­ból elő­jö­vő ri­port­ala­nyo­kat. Az ál­ta­lam lá­tott epi­zód­ban Tőkéczki Lász­ló tör­té­nészt, aki­nek ide­o­ló­gi­ai el­kö­te­le­zett­sé­ge most pont olyan jól tud­ha­tó, mint a Ká­dár-kor­szak­ban, ami­kor az if­jú­ság nem meg­fe­le­lő­en mar­xis­ta ne­ve­lé­se mi­att ag­gó­dott. Lát­hat­tam az­tán Pozsgay Im­rét, aki nél­kül tény­leg nem lett vol­na a rend­szer­vál­to­zás az, ami, és aki 2005 óta az Or­bán Vik­tor ál­tal ve­ze­tett Nem­ze­ti Kon­zul­tá­ci­ós Tes­tü­let egyik tag­ja. Is­te­nem, sok­fé­le­kép­­pen le­het meg­öre­ged­ni. Jött Fo­dor Csa­ba, a Né­ző­pont In­té­zet elem­ző­je, és elem­zett az in­té­ze­te ál­tal elő­írt né­ző­pont­ból, mi­kép­pen az Echo té­vé­ben is szok­ta, meg­erő­sít­vén hi­tün­ket az alap­tör­vény múl­ha­tat­lan tör­té­nel­mi szük­sé­ges­sé­gé­ben és mel­les­leg a köz­mé­dia és az Echo té­vé meg­bont­ha­tat­lan, örök ba­rát­sá­gá­ban.

Bár Fo­dor Csa­ba leg­in­kább vá­lasz­tás­ku­ta­tó, nem esett ne­he­zé­re az alap­tör­vény szük­sé­ges­sé­gét mél­tat­ni. Az ak­kor ös­­sze­tá­kolt al­kot­mány hu­szon­öt évig gúzs­ba kö­töt­te a mi szép de­mok­rá­ci­án­kat, mond­ta az in­ten­dáns, és en­nek Fo­dor Csa­ba nem mon­dott el­lent. Szép is len­ne! Vé­gül meg­ér­ke­zett Kö­vér Lász­ló, az Or­szág­gyű­lés el­nö­ke, akit Rá­kay Philip úgy ve­ze­tett fel, mint a Fi­desz ala­pí­tó­ját és az egyes szá­mú tag­könyv tu­laj­do­no­sát.

A stú­dió­tér­be va­ló be­ju­tás meg­kom­po­nált moz­gás­so­ro­zat. Min­den­kit ne­ki­tá­masz­ta­nak a bun­ker-ar­chí­vum hi­deg fa­lá­nak, és na­gyon előny­te­le­nül, alul­ról, skurc­ban fo­tóz­zák, mint nagy tör­té­nel­mi idők nagy gó­le­mét. Eköz­ben jól ki­ve­he­tők a bun­ker­hez épí­tett tér hát­só trak­tu­sá­nak pol­ca­in a ra­gasz­tott ta­pé­tá­ból ál­ló ak­ta- és do­bozmat­ri­cák, ame­lyek az ar­chí­vu­mi ha­tást kel­te­ni len­né­nek hi­va­tot­tak. Ehe­lyett vi­szont rö­he­je­sen és le­lep­le­ző­en két­di­men­zi­ó­sak. Köz­ben egy női hang fon­tos­sá­go­kat mond a ven­dég­ről. (A mű­sor­ban idő­ről idő­re író­gép­kat­to­gás­sal alá­hú­zott szó- és fo­ga­lom­ér­tel­me­zé­se­ket ol­vas­ha­tunk a kép­er­nyő al­só ré­szén; ezek jó hos­­szú­ak, és né­ha tel­je­sen jel­leg­te­len­né is te­szik a be­szé­lőt. An­­nyi baj le­gyen, úgy­sem kel­te­nek meg­le­pe­tést.)

Egé­szen Kö­vér Lász­ló­ig.

Mond­juk, egyet­len szó sem szól a ház­el­nök MSZMP-tag­sá­gá­ról – is­te­nem, az em­ber nem em­lé­kez­het min­den pisz­li­csá­ré ap­ró­ság­ra, kü­lö­nö­sen ak­kor, ha jó­ízű­e­ket mo­so­lyog­va a ba­ju­sza alatt, hun­cu­tul össze­vont szem­öl­dök­kel anek­do­tá­zik az MSZMP-ta­gok bor­nírt­sá­gá­ról, és me­sé­je köz­ben jól hal­lat­sza­nak az in­ten­dáns felkaccanásai. Hát tény­leg, te­le­ví­zi­ós ru­ti­nié le­gyen a tal­pán, aki ilyen jó szto­rik hal­la­tán ké­pes hig­gadt ma­rad­ni.

Ám egy­szer csak, be­le­len­dül­ve az 1988. már­ci­u­si Fi­desz-ala­pí­tás tör­té­ne­té­be, az ak­ko­ri – két­ség­te­le­nül tör­té­nel­mi je­len­tő­sé­gű – saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó szer­ve­zé­sé­ről me­sél­ve, Kö­vér Lász­ló azt ta­lál­ja mon­da­ni: Nem­zet­kö­zi saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó volt, a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió ott is volt, és a Reu­ter vagy Reuters, nem tu­dom, me­lyik a ket­tő kö­zül, mert ak­kor még ket­tő volt.

Egy nor­má­lis or­szág nor­má­lis té­vé­stú­di­ó­já­ban ilyen­kor az tör­té­nik, hogy a szer­kesz­tő ös­­szenéz a ve­ze­tő­ope­ra­tőr­rel a ve­zér­lő­ben, kons­ta­tál­ják, hogy a ma­gas ál­lá­sú ven­dég va­la­mi ol­tá­ri ba­rom­sá­got ke­gyes­ke­dett mon­da­ni, ezért az­tán le is ál­lít­ják a fel­vé­telt. A szer­kesz­tő le­bal­lag a stú­dió­tér­be, fél­re­hív­ja Kö­vér Lász­lót, és a szá­já­ba rág­ja, hogy va­la­mit nyil­ván fél­re­éret­tek ők ott fönt, de olyan mon­dat ke­rült föl­vé­tel­re, amit ok­vet­le­nül ki ké­ne ja­ví­ta­ni. Reutersből ugyan­is nin­csen ket­tő, Reu­ter­ből sem. Ezt ad­dig ma­gya­ráz­za, amíg Kö­vér meg nem ér­ti, és úgy nem tesz, mint­ha min­dig is tud­ta vol­na. Min­den­ki vis­­sza­megy a he­lyé­re, a fel­vé­tel a reuter­ses köz­já­ték előttről foly­ta­tó­dik, mint­ha mi sem tör­tént vol­na.

Csak­hogy.

Vagy az van, hogy sem az in­ten­dáns, sem a szer­kesz­tő, sem a ve­zér­lő­ben sen­ki nem tud­ja, hogy Reutersből csak egy van, és ak­kor a le­épí­té­sek­kel tény­leg el­ér­te az MTVA azt, amit akart, hogy egyet­len szak­em­ber sin­csen már az épü­let­ben, aki van az mind fel­fúj­ha­tó, sí­po­ló gu­mi­té­vés.

Vagy az van, hogy tud­ják, és nem mer­tek szól­ni.

Akár­me­lyik a va­lós hely­zet, egy­től egyig meg­éret­tek ar­ra, hogy mind­an­­nyi­an a nagy vö­rös ven­ti­lá­tor la­pát­jai kö­zött vé­gez­zék.

---

Sza­bad­ság tér ’89. 2014. ja­nu­ár 29. – m1

Forrás FaceBook / Mozgó Világ Online

Sándor Erzsi - FaceBook - 2014. július 16-án:
jó nagy ráhagyással kerül ki az online-ra, de most legalább sokáig ott lesz, így lehetőségem van elnézést kérnem, mert Kövér László nem volt MSZMP tag. Ez csak egy szép városi legenda, aminek boldogan felültem. Jajdesajnálom!