Lassan nem tudok választani a sikerültebbnél sikerültebb túrógombócok közül, melyik is a legfinomabb. Mostanában túrógombócokba ütközöm, velük találkozom különböző asztaloknál, mintha összebeszéltek volna, hogy így október vége táján túrógombócot illik csinálni édességnek, akár egy tartalmasabb leves után, akár csak úgy önmagában. Talán nem is olyan bonyolult az elkészítése, mint ahogy nekem tűnik annak a túró, a gríz, a liszt, a tojás kényes egyensúlyát megtalálni úgy, hogy a gombócok anélkül, hogy részeire esnének, csak nyugodtan, csöndesen omoljanak szét a szájban.
Lakatnak sikerül ezt a mágikus arányt előállítani a három egész tojás, három kanál gríz, egy kanál liszt egységével, amit a fél kiló túróhoz kever. A vizet a massza elkészültekor teszi fel forralni és az első nyers gombócokat már forrás előtt, a víz gyöngyözésekor teszi bele, hogy gombóc és víz szokják egymást, és a gombóc belseje is biztosan átfőljön. Az eredmény viszonylag kisebb méretű gombócok sokasága zsemlemorzsában meghempergetve egy nagy méretű serpenyőben. Az első körben Lakat is eszik velem, de a másodikban magamra maradok, és a hatodik gombóc után fog el az az érzés, hogy ha még egy-két gombócot megennék, minden bizonnyal a gombócokhoz válnék hasonlatossá, kissé óriásabb kivitelben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése