Nem kell ahhoz jól tudni főzni, hogy egy baráti összejövetel sikeres és szinte megtörténte pillanatától emlékezetes legyen. Mert a mai az lett köszönhetően a félig megsült mézes-mustáros csirkecombnak. Mielőtt kitettem volna az asztalra fogyasztásra, megszurkáltam villával, nem is egyszer. A helyenként visszapattanó effektust a villa tompaságának tudtam be, és reménykedtem, hogy csupán a képzeletem játszik velem, amikor félig puhának, félig keménynek éreztem az ujjaim alatt a jól megtermett combok némelyikét. Mert milyenek is legyenek ilyenkor, a vendéglátás speciális alkalmával a csirkecombok, ha nem jó nagyok, hogy hat darab elhelyezése egyenként elfelezve is nehézségekbe ütközzön az új üveg tálban, amelyet sütés szempontjából még eddig nem ismertünk, viszont porfogásra annál inkább használtuk, de mit tesz Isten, éppen most kellett kipróbálnunk. Persze a baj sosem jár egyedül, csak egy másik bajjal kézen fogva. Ahol pedig kettő baj van, bőven elfér a harmadik, negyedik, meg a többi is. Már mellékesen jegyzem meg, hogy az eredetileg négy-öt óra helyett fél hatkor kerültek be a spéci üveg edényben egymás fölötti két sorban helyet foglaló jól megtermett csirkecombok bőven körbe, át és befedő mézes-mustáros lében tocsogva a sütőbe. Az alufólia borítás egy órán át fedte ezt a tüneményes éteknek remélt és gondolt és kívánt fogást, de utólag pontosan annyit segített, mint a halottnak a csók vagy halottnak hideg elől a halotti lepel.
Hét óra tájban azt gondolhattam, hogy talán itt volna az ideje az ínyencség feltálalásának és hogy nincs is akkora zsebem, amekkora dicséretet majd ennek nyomán bezsebelhetek. Oda tettem főhelyre a szépen gőzölgő, mézes-mustáros lében lubickoló csirkecombokat, hozzá a rizsköretet. Szétszedésnél, kiosztásnál ásta magát belém még jobban a gyanú, mely semmi perc alatt vált bizonyossággá, hogy míg kis, töredék része a csirkének tökéletesen megpuhult, addig többsége nem adta meg magát és félig nyers maradt. Ne tudjátok meg, milyen blamázs és fiaskó érzés, amely egy komoly, illusztris társaságban katasztrofális érzeteket ébreszthetne és joggal, vendéglátóban és vendégében egyaránt. Itt viszont a félig fel- és megsült csirkecombok villámgyors összeszedése nyomán támadt hamisítatlan jó hangulat, általános jókedv, pajkos nevetés, baráti biztatások, miszerint ismerünk téged, éppen ezért és ilyennek szeretünk Csücsök, Rita, Imi, Lacika általi kimondása és nemcsak érzékeltetése nyomta le bennem az egyértelmű megszégyenülés érzetét.
Még szerencse, hogy ott volt a másik ugyanolyan üvegtálban elkészült tejfölös-sajtos sült csirkecomb előfőzött combokból, amellyel biztosra mehettünk, amikor azt mondtuk, hogy senki sem marad éhes, van bőven másik. Így is lett, finom is volt. Eszter zabpelyhes keksze csak még emelt az addigra kellően feldobott hangulat fényén, a magam kis túrós fánkocskáit már csak az est teljességéhez említem.
A mézes-mustáros csirkecomb pedig még most is sülne, sülne, egyre csak sülne a sütőben, ha további két óra alatt a vendéglátás majdnem végére ki nem sült volna végre Tibor minden szándéka ellenére, aki igen gyakran ki akarta kapcsolni a sütőt, hogy a saját hőjében süljön készre tovább, a teremburáját...
És Csücsök - saját bevallása szerint - régen érezte ilyen jól magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése