Andrassew Iván: A lepkék haszna

Mendegéltünk a fiammal a parkban. Egy csalitosnál nagyon sok lepke volt. De legalább háromféle. A gyerek nézegette őket, és egyszercsak ezt kérdezte: - Papa, mi szükség van a lepkékre?
Mondtam, hogy ez jó kérdés, de csak akkor érted meg, ha azt kérdezem tőled: rád mi szükség van ebben a világban?
Na, ezen elgondolkozott, nagyonis. Meg is ijedtem, hogy túlságosan durvát mondtam neki. Azzal enyhítettem, hogy elmagyaráztam: fogalmunk sincs, hogy a különféle dolgokra, teremtményekre mi szükség van, de ha hirtelen nem lennének, hiányoznának. Vagyis: ami hiányzik vagy hiányozna, arra szükség van.
- Szerinted a lepkék hiányoznának?
- Igen. - ezt monda a gyerekem.
Egy szerzetes, aki a csalitos mellett ücsörögve meditált, hallotta, a beszélgetésünket.
- Jót mondtál a fiadnak, de még majd azt is mondd el neki, hogy lehet élni lepkék nélkül és gyerek nélkül, csak nem érdemes.
- De hiszen ezt te nem tudhatod! Nekem van gyerekem, fogalmam sincs, milyen lenne, ha nem lenne, neked pedig nincsen, tehát nem tudhatod, milyen az, ha van. A lepkék meg nyilvánvalóan a képzeletünk szülöttei, hiszen semmi nem magyarázza, hogyan élik túl az esőt, a vihart meg az emberi butaságot.
- Jó, igazad van, de azt nem mondd el a gyereknek, mert csak még jobban összezavarod. - mondta a szerzetes, aztán visszamerült önmagába.

Utolsó napon áprilisban

Ma érkezik haza Ljuda barátnőm Harkovba, akivel kétszer sikerült Magyarországon találkoznunk, pedig a másodikat Hévízen majdnem lekéstem. Nem gondoltam volna, hogy a gondolatban latolgatott, kalkulált út kerek négy és fél óráig tart. Mondom, majdnem lekéstem a Ljudát, a közös fürdőzésre emiatt nem is került sor. Ők ui. előbb érkeztek a szlovén szállásukról a Hévízi Tófürdő elé, előbb mentek be, előbb végeztek. Mindennek ellenére sikerült egy röpke órára, az utolsó órájára megcsípnem Ljudát Hévíz forgalmas fő utcájának egyik étkezdéjének kiülős részében. És amikor már mindent veszve éreztem, találtam rá a fő utca sarki fagyizójánál, mentünk át egy bájzliba, ültünk le a kihelyezett asztalokhoz és beszélgettük végig azt a kis időt, amennyi alatt az előzőleg villámgyorsan összeválogatott főételt elfogyasztotta. Ennyi volt a második, egyben utolsó találkozásunk Magyarországon, mely a búcsúzáskor érdekes módon nem viselt meg annyira, mint amikor az ezt megelőző alkalommal Pesten elváltunk egymástól. Jövőre is lesz vele itt valahol, vagy a közelben találkozás, folytatás. Kár az időt siettetni, eljön az magától is, akár akarjuk, akár nem. És jóval gyorsabban, mint gondolnánk.

Dóri

Azt hiszem, a legutóbbi időben mást sem tettem, mint köveket raktam le, amelyekből sziklák lehetnek. Sziklák akkor, ha kellőképpen öntözzük. Így képződnének a sziklák? Vagy további köveket rakunk a kőre. Így is sziklákká növekedhetnek az egyszeri kövek?
Dóri kapcsán azért helyezek most itt el egy a későbbiekben sziklává terebélyesedő követ, mert éppen ma ünnepli születésnapját. Boldog születésnapot neked, Dórikám, egészséggel, jókedvvel, sikerekkel gazdagon meghintve. Teljesüljenek vágyaid, álmaid éppen  úgy, ahogyan szeretnéd.

Szeretem is meg nem is

Az ilyen hatalmas érzelmi hullámzásokat, amelyeket Ljuda immáron évi egyszeri látogatása kivált bennem, bevallom, szeretem is meg nem is. Meg sem tudom rendesen írni, miről szólnak ezek az egyetlen napok, annyi mindenféle történik bennük. Mintha egy napban szeretnénk behozni mindazt, ami az egymás nélküli összes többiben kimaradt. Belé akarnánk sűríteni párbeszédeket, eseményeket, találkozásokat, amelyek révén a barátságunk lehetne, ha közelebb laknánk egymáshoz és gyakrabban találkozhatnánk. Persze akkor sok minden más és másképp lenne. Nem ilyen sűrű és intenzív és ebben az egyetlen napban mindent elsöprő. És abban is lenne biztosan, amit szeretnék is meg nem is.

Jutka meghalt

Mindig kiírom magamból, ha valami nagyon megérint vagy nagy hatással van rám. Hogy a Jutka, a Zsuzsa Jutkája. akit én is ismertem és nagyon szerettem, meghalt, az éppen ilyen jelentőségű hír. Föl nem foghatom a véglegességet, hogy már nincs. Pedig tudtam, jól tudom, mennyire volt beteg és labilis az egészségi állapota. Azt is tudtam, hogy mennyi erővel, méltósággal viselte az egyre rakódó terheket, ami talán több embernek is sok lett volna. Most már azt is tudom, hogy mennyi, de mennyi elmaradt telefonhívással, látogatással tartozom neki immáron örökre. Ez meg az én lelkemet terheli iszonyatos hiányérzettel, lelkiismeret-furdalással.
Drága Jutkám, rövid és pokolian nehéz földi életed után, nyugodjál békében.

Tavaszi tekercstől a meggyes-gesztenye rúdig

Ma kerülte meg a Földet Gagarin ötvenkét évvel ezelőtt. Öt éves lehettem akkor. Most, tizenegyszer és két évesen a mai napra Van miatt fogok emlékezni. Ő ugyan nem kerülte meg a Földet sehogyan sem, de a konyhájában olyan ételeket állított elő, amelyeknek a világ járna csodájára. Nincs abban semmi szégyen, ha Vant a konyhaművészetéért, a rózsaszín-lila-bordó árnyalataiban játszó dolgozószobájáért, kézi készítésű, maga tervezte gyönyörű gyöngyékszereiért, önkéntelenül kibukó, szívből jövő és ragadós nevetéséért szeretem. Miklóst két munkahelyen megélt annyi de annyi év közös munka, tréning, program, később baráti társasági összejövetel, külön és együttes beszélgetések után, furcsa, magam sem értem, de egyre inkább Vanért szeretem. 

Bevallom, a beszélgetések, az együttlét, az össznépi paplanérzés mellett, mögött, előtt - már nem is tudom, helyhatározóilag hova tegyem -, erősödő szerephez jut, mi kerül az asztalra. Nemcsak az a fontos, dehogyis fontos, lehet, hogy csupán furdalgatja az ember oldalát a kíváncsiság mindazt illetően, ami oda kerül. 

Mondhatnók, enni megyek vendégségbe, az ételekben, az evés rituáléjában örömöt lelni, mondhatnók, és ha mondhatnók, mondom is. A társaságot érzékelem magam körül, az általános zaj elér a tudatomig benne Van hangjával, amint odaszól hozzám mintegy mellékesen:

- Panni, ma az előétel az lesz, amit nagyon szeretsz. (Tavaszi tekercs nuoc mam-mal) A nuoc mam nem más, mint egy hallé, amelynek Vietnám szerte iparág, művészet, területenként változik összetétele, íze, s amelybe mártogatva fogyasztjuk el a kevert, vegyes, változatos töltelékű szivar alakú tésztát. Elképesztő mennyit meg bírna az ember ezekből a hallébe tunkolt szivarocskákból enni. 

Az egyetlen és megfontolandó korlátot ezen a vacsorán az jelentheti, hogy a menüsorban az előkelő nulladik helyet kapott tavaszi tekercs & nuoc mam-ot további fogások sora követ, mint például az  ananászos pulykamell rizzsel, amelyekhez nem árt a gyomor csak részbeni telítettségével bírni. Az ananászos csirke együttes nemcsak jól mutat a maga pasztelljében a rizsköret mellett, de eteti is magát, amelyben ismételten az előre bezengett édességek sora  parancsol megálljt.  

Van elmeséli, hogy a kuglóf sütésnél, mely ételt nemes egyszerűséggel és magától értetődően Bánh Flan-nak hív, micsoda know-how-t, újítást alkalmazott a teflon kuglóf sütőformáján. Ámulva hallgatom kreatív ötletét, amelyet először kitalált, majd saját kezűleg kivitelezett, kipróbálta a gyakorlatban és azóta úgy működik, ahogy kell a tökéletes kuglóf elkészítésében. Azt gondolta, hogy a kuglóf önmagában nem elég, s hogy ízben kicsit megbolondítsa kínálta mellé az elsősorban piros-bordó gyümölcsökből összeállított salátát. Amikor idáig eljut a társaság, a hősies menetelésnek akadnak boldog, eltelt áldozatai. 

Van, aki itt adja fel, tekintet nélkül arra, hogy még hátra van, ott virít a maga narancs-barna-sárga árnyalataiban egy valódi, rezgős állagú, karamelles fedlapot viselő, ugyanabban a szószban, szaftban, nem is tudom miben úszkáló torta, az Orange Shiffon Cake. Nem egyszer ettem már Vannak ebből a csodájából, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy készítse bármennyiszer is, e sütijének mindenkor töretlen, lelkes, hűséges híve, csodálója leszek.

A Meggyes-gesztenye rúd már csak ráadásnak tűnt. Némelyek észre sem vették, hogy az asztalon megjelent. Igaz, csendesen, mindent feltűnést nélkülözőn, szerényen foglalta el a helyét az addigra kiürült süteményes tányérok között. Nem csodálom, hogy a derekasan végig élvezett vacsora után már nem sokaknak maradt elég kapacitásuk a Meggyes-gesztenyés sütire, amely frissen kisülten igazán jó.

(folytatom...)

Átutazók

Nem semmi egy darab megy a Vígszínházban március eleje óta, ez az Átutazók. Mi is csak épphogy beugrottunk, hogy megnézzük. Ott időztünk egyben vagy két órát. Végig derültük, ámultuk-bámultuk, helyenként schimpfeltük a darabot, a legutóbbit kizárólag a túlontúl morbid humorrészek miatt tettük. De azért összességében nagyon egymásra találtunk az előadás és mi. Utána a szabadban még egy kicsit közösen rágódtunk a látottakon, a hallottakon, az átélteken, aztán már ott sem voltunk. A magunk módján mi is átutaztunk - igaz, csupán egy előadásnyira - a színházon. Valahogy így vagyunk az egész  életünkben, a városunkban, az utcánkban, a családunkban átutazók.
Hanoch Levin frenetikus darabja egy utcában együtt lakó öt család mindennapjaiba, egymással való kapcsolataiba enged bepillantást kilenc temetés kapcsán. Teszi ezt díszlettelenül, csupán a legszükségesebb tárgyakat engedve a színpadra. Teszi ezt fantasztikus párbeszédekkel, bölcsességgel, humorral, helyenként abszurd-morbid humorral, mélyen elgondolkoztatóan. Töröcsik Mari, mint az egyetlen végig csöndes, szótlan vendég színész mellett szerepel a darabban a Vígszínház szinte teljes társulata, többek között Halász Judit, Börcsök Enikő, Hegyi Barbara, Igó Éva, Harkányi Endre, Reviczky Gábor, Kern András, Lukács Sándor, Fesztbaum Béla, és kiválóan.
Nagyon élveztem az előadást, mélységesen megfogott, megrázott, mindenkinek csak melegen tudom ajánlani.

"Az Átutazókban öt család életébe, nehéz vagy éppen zűrös hétköznapjaiba, barátságok, házasságok, szerelmek történetébe kapunk bepillantást. A kis mozaikokból felépülő történet minden mozzanata életszeretetet és optimizmust sugároz magából, mert bár az Átutazók kilenc temetésről szól, mégis minden mondatából árad a bölcsesség és a humor. Hanoch Levin döbbenetes erejű komédiája folyamatosan a zsenialitás és az abszurd határán táncol, és a halált nem valami sötét tragédiaként ábrázolja, hanem életünk velejárójaként, amolyan természetes szükségszerűségként.
A leghíresebb izraeli drámaíró több mint 50 színpadi művét világszerte hatalmas sikerrel játsszák Üzbegisztántól Kenyáig. Hosszan lehetne méltatni Hanoch Levin színdarabjainak egyszerre szenvedélyes és melankolikus atmoszféráját, különleges, a költői és a drámai nyelvet ötvöző stílusát és finom, ironikus, ugyanakkor éles humorát, de mindennél talán még fontosabb, hogy Levin mindig hihetetlen fogékony volt a kisemberek problémáira, és csodálatos érzékenységgel ábrázolta azokat.
Az Átutazókban szinte az egész társulat színpadra lép. Minden generáció részt vesz az darabban, így az igazi, nagy társulati munka lesz, és reméljük, az együttjátszás ereje és öröme fog sugározni az előadásból is." Forrás: Theater Online

Vaya Con Dios

Ma lesz este nyolctól a Vaya Con Dios búcsúkoncertje az Arénában. A Csücsök óriási örömet szerzett ezzel a születésnapi ajándékával, hogy meghívott a koncertre. Vártam már nagyon, ahogy a dátum közeledett egyre jobban. Nemsokára elindulok, elindulunk, hogy együtt éljünk át valamit, amihez fogható eddig talán Leonard Cohen koncertje volt. Meglátjuk. Ha lesz mondanivaló, megírom.

Azért Leonard Cohenen nem sikerült túl tenniük. Előadták majdnem minden ismert számukat, a legvégére hagyva a garantált tombolással, lelkesedéssel, a székből való felugrálással, a dal ütemére szóló vonaglással, együtténekléssel járó Nah Neh Nah-t, bárhol a világon a védjegyüket. Mindössze másfél óráig tartott a koncert, pedig a pesti közönség bírta volna jóval tovább. Ez egyfajta csalódást jelenthetett annak, nekem, bárkinek, aki két-három órás koncertekhez van szokva.

A Vaya Con Dios fátyolos, búgó, egyéni hangja, az énekesnő, Dani Klein, az egyetlen olyan tagja az együttesnek, aki a kezdetektől, az alapítástól fogva benne van, aktívan működik, énekel.
Nemrég óta tudhat kerek évszámot magáénak, a koncerten ezt be is vallotta, idén január elsején töltötte be a hatodik ikszet. Azt mondja, nem jó megöregedni, hiába minden odafigyelés, plasztikázás, innen már csak lefele visz az út. A korára még visszatért az első pár szám után, amikor is néhány zenésztársával együtt leültek a közönség elé a színpadon, és úgy énekelték el a What's a woman és más számokat. Azt mondja, hogy az idén lett hatvan és neki joga van leülni, ha éppen úgy gondolja.
A Puerto Rico úgy hangzott, ahogyan emlékeztem rá. A Just a friend of mine-t nehezen ismertem föl, de még így is nagyon tetszett. Az Uncroyable-t, Pauvre diable-t, Don't cry for Louie-t olyan érdekes felállásban és hangszerelésben adták elő, hogy kicsit lassan ment a felismerés az első taktusokból, de azután együtt tapsoltunk a dallamokra. Adtak elő orosz népzenei, valamint roma behatású dalokat, amelyekben a hegedű és Dani hangja vitte a főszerepet.
Az együttes tagjai, a zongorista, akinek erre az estére kellett beugrania, a nagybőgős, a gitáros, a dobos, a hegedűs, a trombitás mind-mind kiváló, profi zenészek, akiknek lehetőségük volt szólókban megmutatni tudásukat. Az egy nő és egy férfi háttérénekes duettet is énekelhetett Dani Kleinnel.
Biztos feketében lesz Dani, mondta anyám, mire megkérdeztem, honnan tudja, de hisz mindig feketében van, mondta azzal mindent tudó mosolyával. Most is abban volt. Fekete nadrág, fekete felső, magas sarkú fekete fél cipő, kivétel a fekete alól a hosszú bézs blézer volt. A mozgása a jellegzetes Dani Klein féle mozgás volt, amint két karját széttárta úgy ringott, lépett, jobbra, balra, táncolt elegánsan, ahogy talán az egyetlen belga díva tudja, s aki mindezen közben átéléssel, autentikusan képes énekelni roma dalokat is, tisztelegve azon nép előtt, amely annyi más népet ihletett meg a zenéjével.
Jazz, blues, latinos, roma dallamok, de főleg kellemes jazz szólt ebben a másfél órában, az Arénához képest csendesen, visszafogottan. Ezen az esten a Vaya Con Dios inkább tűnt kamarazenélésnek például nekem, aki ott ültem a legutolsó sorban és a legtávolabb a színpadtól, mint egy egész Arénát hangzásban és látványban betöltő koncertnek. Időben nagyon kevés volt, ám kénytelenek voltunk elfogadni a Vaya Con Dios saját maga által önmagának és közönségére szabott, megkoreografált búcsúját a színpadtól itt Budapesten.
Sebaj, majd a Best of Vaya Con Dios CD-én - konzervben - újra hallgatom őket ahányszor és olyan hangosan, amennyire csak akarom, s közben még fel is idézhetem a megélt Dani Klein mozgását álltában, ültében, előadásmódját.
És mostantól én is csak azt mondhatom, Vaya Con Dios, Isten veled!
(a cikk megjelent 2013.április 7-én a Galamusban az Olvasói levelekben:  http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=202116:vaya-con-dios&catid=65:az-olvasok-irasai&Itemid=101)

LillaTÍZ

Mackó legkisebbje, Lilla ma lett tíz éves. Azontúl, hogy jó egészséget, boldogságot, vágyainak beteljesülését, hosszú életet kívánok Lillának, a hozzá írt - immáron megszokott stílusú - levél elsősorban Mackó engedélyére vár, hogy bekerülhessen az Araratba.

Tegyük tíztába a dolgokat és egyben öntsünk tízta vízet a pohárba, hogy tíz éves lettél és egyben a tízedik szülinapod alkalmából kívánom, hogy éljél tíznél jóval többet, a tíznek sokszorosát, tízszer tíz évet vagy száztíz évig, az akkor már szinte egyre (nem tízre) megy. Az egészség is dőljön hozzád tíz meg tízszer tíz tonnányival, a mérték itt szinte a végtelen. A tízes elég kerek szám, egy normál emberi lét jó esetben egy tizede, inkább nyolcada, hetede, de ha egy bizonyos híres embert, a Cipőt nézem a Republic együttesből, s aki sajnos nemrég halt meg negyvenhét évesen, akkor annak majdnem az ötöde.

Nem akarom tízen-vízen át hangoztatni és meggyőzni téged arról, hogy a Tízparancsolat szerint élj. Valamiért, legalább tíz okért érdemes megfontolni, megtanulni, és úgy a magadévá tenni, hogy az szinte természetes legyen. Azt például, hogy Tízteld felebarátod, mint tenmagad, ez egytized intelem a Tíz közül, kimondani nem is olyan nehéz, csak a mindennapokban tapasztalod meg, hogy mégsem olyan könnyű megtartani.

Vigyázz, kész, rajt, tíz, ez mindig versenyt jelent, indulást, egész életünkben szinte nem csinálunk mást, mint loholunk valamiért, vágyunk valami, valaki után. Kívánom, hogy teljesülön minden álmod a tízes számrendszer tízzel való szorzatainak nagyságrendjében. Vágyaid lehetnek akár az égen a csillag, jóval több, mint amennyit a tíz ujjamon a kezemen és a másik tíz ujjamon a lábamon össze tudnék számolni.

Holnaptól bekerülsz a Tízen Túliak Társaságába, tizenéves lettél. És ketyeg az óra, most tízet mutat években és nem is kell olyan sokat élned, jön a kétszer tíz, meg a háromszor tíz és így tovább a minimum tízszer tízig.

A tíz a kártyában egy olyan szám, hogy a tízre biztos húznék egy lapot a kétszer tíz plusz egyben, azaz a Huszonegyben. De a kétszer tízre már passzolok.

Tíz, tíz, tízta víz, ha nem tízta, vidd vissza, majd… (a valaki) … megissza. Tízán innen Dunán túl, túl a Tízán van egy…. mi is van, látod, nekem az emlékezetem kibicsaklik, de a tiedé, a tízévesé még tízta, kristálytízta, jól emlékszel mondókákra, dalokra egyaránt. Tízet viszek és nem tüzet. És Egy szerelemnek három az éjszakája, de tízzel jobban hangzana.

Először tíz forint kell ahhoz, hogy kétszer tíz, ötször tíz, tízszer tíz, kétszer tízszer tíz fémpénz forint csörögjön a zsebedben. De valójában azt kívánom, hogy ennek jóval többszöröse, tíz és tíz és tíz és tízszer tízszerese legyen a bankszámládon és ne kelljen túlzottan takarékosan élned.

Betegség ne tizedelje az egészségedet.

Tízedik kerületben lakik az anyukám, legalább háromszor tíz percig tart eljutni hozzá autóval. Neked nem kell ennyit utaznod, otthon elég tíz osztva öt másodperc ahhoz, hogy az anyukáddal találkozzál.

A tíz nulladik hatványa egy, a tíz első hatványa tíz, a tíz második hatványa tízszer tíz, pofon egyszerű, ugye, erre még én is emlékszem.

A Tizedes és a többiek volt az egyik kedvenc filmem, ha megnézed egyszer, kétszer, tízszer, addigra már biztosan te is nagyon megszereted. De így lehetsz majd Agatha Christie Tíz kicsi néger című krimijével, ha elolvasod nem tízszer, hanem – mondjuk - tíz per ötször.

Én azért jobban szeretem, ha nem tíz fok van az utcán, kinn a természetben, hanem legalább kétszer, de inkább háromszor tíz. Akkor van nyár, neked idén a tízedik.

Így végül, de nem utolsó sorban nem tudnám megmondani, hogy létezik-e tíz dolog, amit utálnék benned, nincs talán egyetlen egy (tíz per tíz) sem, de volt egy ilyen című amerikai film, amelyet szerettem, és esetleg már te is láthattál a tízedik csatornán.

Tíz a tízediken szer puszilom mind a tíz mínusz három fejedet (egy tiztességes nőnek, akinek tíz mínusz nyolccal kezdődik a személyi száma, legalább annyi feje van, nem baj. ha már tizenévesen kezded ezt az üdítő tényt megszokni) szeretettel és tíztelettel:

Panni

P.S.: Ennyi voltam, amikor tíz éves lettél. Tíz oldalra nem futotta a tízszer tíz méteres síkfutásban, csupán egytizedére.

2013. április 5. Lilla tízedik születésnapján

Anna krémes

Még a számban az íze az Anna krémesnek. És a felfedezésnek, amely csak nekem új keletű, aki évek óta rendszeres, kitartó és hűséges vendége, hogy Kakasdon az Anna Cukrászdának, a névadóról elnevezett Anna krémese is van. Hogy eddig nem tűnt föl, nem került terítékre, de még elvitelre csomagba sem, hogy hazavigyem a családnak, egyáltalán nem tudom, miképp eshetett. Teljesen elkerülte a figyelmemet. Ugyanis nem tart semeddig leragadni a Házi krémesüknél, mely eddig nálam mindig vitte a pálmát, és a személyes ott fogyasztást követően negyedmagával süteményes tálcára került, Anna Cukrászdás feliratú csomagolópapírral borítódott be, és vagy az egyik irányban találta meg az utat anyósom, apósom asztalára, vagy hazafelé került otthonunkba a gyerekeim elé ebédlő asztalunkra. 
Az Anna krémes most jobbra bújt meg a második polcon. Csendesen és feltűnés nélkül. Senki eddig még csak nem is ajánlotta nekem kóstolásra. Mondta is a kiszolgáló leány, hogy ők egyébként nem ajánlanak senkinek semmilyen sütit. Gondoltam magamban, hogy még nekünk sem, akik alapjában véve a legpozitívabban állunk az Anna Cukrászda minden kreációjához. Azt mesélte ugyanis, hogy ki tudja, nem vagyok-e azon kis százalék része, akinek - minden ésszerűségnek és vélhető közízlésnek ellent mondva - esetleg éppen az Anna krémes nem tetszik az összes krémjével egyetemben. Barna, kakaós tészta rétegek között fehér krém. Szerény kocka, minden feltűnést nélkülöző. Mondhatni, álruhás Anna krémes királylány itt az Anna Cukrászdában Kakasdon, ez az Anna krémes. 

Főzött vanília és mézes egyben a krémje. Olyan lecsusszanós fajta. És angolna simulékonyságú. Mikor lenyeled a süteményt egy-két falatban, mert pontosan úgy tűnik el, hogy észre sem veszed. Az Anna Cukrászda - többek között - ezekben a pillanatok töredéke alatt tünékeny, le- és eltűnő, nyomukat, emléküket annál inkább egy életre hátra hagyó ízben, ízekben már-már olyannyira nagy, hogy egyenesen utolérhetetlen. Hiába kapkodsz a sütemény, az íz, a valós káprázat után, miután a nyelőcsöveden át eltűnt a gyomrodban, csupán gondolatban, érzékeiddel, meg bottal ütheted nyomát, fejedet hasztalan és tanácstalanul vakargatva a rejtély felett. 
Kifogott rajtam is az íz, hogyne fogott volna, amelyhez az egy kockányi Anna krémes csak átmeneti kedvcsinálónak lehetett elég. Újfent tapasztalhattam, élhettem át a kielégítetlenség, a rácsodálkozás érzését a magam számára immáron itt Kakasdon az Anna Cukrászdában és messze nem váratlanul. Bárhogy nézem is, tegnaptól az Anna krémes felkerült a kakasdi Anna Cukrászda ezidáig szerintem három legkiválóbb süteménye közé, azon belül is a Házi krémessel és a Pándi meggytortával békésen versenyezve az első helyért. De ott tülekedik még a Kinderbuano szelet, a Meggyes krémes pite és a többi Anna Cukrászdai remek. Az első három itt Kakasdon néha öt sütemény vagy hét vagy még annál is több.