Érinthetetlenek

Nem egyszerű filmet, mozit választani. Az idő és a társaság megmutatta, hogy színvonalasabb igényekkel kell számolnom a film és a mozi vonatkozásában, azt is szem előtt tartva, hogy kivételes alkalmakról van szó. Valamilyen ünnep köré szerveződnek ezek a mozijaink a Lakattal és a Mackóval. Nagy a felelősség abban a tekintetben is, hogy a filmek emlékezetesek legyenek, ne úgy gondoljunk vissza rájuk, mint fölösleges időpocsékolásra, értéktelen időtöltésre. Nem tehetek róla, de nem sikerült megszeretnem ezeket a mértéktelen méretű, arctalan, a filmeket futószalagon kínáló Multiplexeket, amelyek 3D-ben is élen járnak. Csak remélni tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, és velem együtt még sokan visszasírják a Flóriánt, a Bemet, a Szindbádot, a Május 1-et és a többi kis kamara-mozit. Mélységesen fájlalom, hogy a mára fennmaradt Odeonhoz, mely mára Odeon-Lloyd lett, Művészhez hasonlatos mozikból szinte alig akad a városban. El tudom képzelni, hogy nem lehet könnyű biztonságosan nyereséges kicsi, ember léptékű mozit üzemeltetni a tévé, dévédé, óriás mozik árnyékában. Nekem mégis végtelen szimpatikus például a Művész a Teréz krt. 30-ban, ahogy néhány termével, tematikus moziprogramjával, a filmek világával szomszédos egyéb kultúrális ötletével - úgy mint extravagáns belső berendezésével, gazdag, egyedi kínálatot felvonultató kis könyv- és zeneboltjával, egyszerű büféjével - varázslatos hangulattal tudja megajándékozni az oda betévedőt. Előszeretettel, mintegy részre hajlón igyekszem a Művészbe szervezni a mozis programjainkat, és esetünkben ez már messze túlhaladja a véletlenszerűen oda látogató fogalmát. Ha alkalom van, mint ez a Karácsony közeli is, örömmel veszem az irányt a Művész vagy az Odeon felé. Most a Művész mozi arra a napra eső kínálata határozta meg, mit is nézünk meg. Volt valami halvány segéd fogalmam, hogy mely filmek jöhetnének leginkább szóba. Az utóbbi időben feltűnően sokszor hívom segítségül a gyerekeimet, barátaikat, mit láttak, mit javasolnának nekünk megnézésre. Nálam sokkal jobban ismerik a filmes felhozatalt és nem kis szerencsémre. egyúttal ismerik az ízlésünket is: dráma ne, semmi túl mélyen szántó, mégis emlékezetes legyen. Múltkor a Förtelmes főnökökre esett a választás és kivételes képpen a West Endben néztük meg. Nem mondom, hogy értékesebb emlékeimet gazdagítja, de a maga nemében megtette a kötelességét: felhőtlenül szórakoztatott, kikapcsolt, szívesen gondolok rá vissza. Ez alkalommal Dani kisebb, Vera annál nagyobb lelkesedéssel javasolta az Életrevalók (Intouchables - Érinthetetlenek) c. francia filmet. Nem csalatkoztam Vera ízlésében, értékítéletében: majd' két óra tartalmas szórakozás, egymásba érő nevetés úgy, hogy néha nem tudtam eldönteni, sírjak-e vagy nevessek. A tolószékbe kényszerült szuper gazdag Philippnek és fekete bőrű ápolójának, Drissnek az egymáshoz való alkalmazkodás göröngyös útján annyi - helyenként kicsit abszurdba hajló - önkéntelenül is természetes jelenete van, annyi mulatságos szituációt eredményezve ezáltal, hogy az ember kénytelen folyamatosan nevetni. A film után megbeszéltük, hogy a történet, a színészi játék, az ötletes, emberi megoldások, a nagyszerű zene úgy volt jó, ahogy volt, még sokáig emlékezünk rá.