Mert ez Angliából maradt meg örök életre. A másik ugyanilyen dolog, hogy az én barátnőm, aki Kijevben lakik, Tamara, az olyan szendvicset csinált egyszer, amikor odamentem, s amivel fogadott engem. Pirított kenyér, vajasan, arra rátett tojást, meg sprotnit, citromot csöpögtetett rá, és valamilyen zöld ággal ízesítette, petrezselyem vagy kapor, nem tudom, melyik lehetett. Én azt a szendvicset ugyanúgy soha nem felejtem el, mint a londoni paradicsom-tojást, mert az a világon a másik legfinomabb szendvics és én itthon milliószor megcsinálom magamnak ezt, és soha nem olyan finom, mint amilyen az, akkor és nála volt.
- És meséltél, ha már a kajákról beszélgetünk, hogy a Ljudmila barátnőd olyan pirozsokkal várt téged, amelyben a tavaszi ízei voltak benne, hogy te el voltál tőle ájulva.Igen, egyszer voltam nála Nagymaroson, és ott csinált olyat, hogy pirozsok és benne tölteléknek ifjú hagyma, tehát fiatal hagyma, fiatal zöld kapor, tojás, kemény tojás, ez mind apróra vágva, kicsit megsózva és beletöltve a pirozsokba, s úgy sütve meg olajban. Hát ennél finomabb nincs a világon. És látható, hogy soha nem a kaviárt dicsérem, nem a lazacot dicsérem, és nem a nem tudom, milyen húsokat dicsérem, hanem az abszolút egyszerű dolgokat, amelyeket bárki meg tud otthon csinálni.
- S ami érdekes, ha meg is csinálja otthon, mégsem bír olyan lenni, mint az eredeti volt. Ezért aztán egyre kísérletezünk egy egész életen át. Mondjuk ez a paradicsom-tojás téma, hogy ez ennyire az elevenedbe vágott, az azért lehetett, mert te Londonban annyira éhes voltál?
Nem, egyáltalán nem, hanem azért, mert ez egy nagyon jó összeállítás volt. A másik pedig, hogy a zöldet azért szeretem olyan nagyon, mert én Ashabadból származom és ott nálunk ez egy mindennapos étel volt. A zöldhagyma, a petrezselyem, a kapor, a koriander, akkor azt úgy hívják azt hiszem, hogy tarhun, talán tárkonynak nevezik Magyarországon, nem tudom, tehát egy csomó olyan zöldféle volt, amit a piacon csomóba kötve megvettük, haza vittük, megmostuk, és szépen rétegezve tettük egymás mellé. Azután vigyáztunk rá, amikor nem ettük meg végig, tehát jégre tettük, akkor még nem voltak jégszekrények, és akkor megettük vagy ebédre, vagy vacsorára, és másnap megint vettünk, tehát nem volt olyan, hogy egyszer megveszed, aztán mit tudom én, egy hétig a hűtőszekrényben aszalódik, nem, ott minden nap a piacon frisset vettünk.
- Ez az egészséges táplálkozásnak volt a része?
Lehet, azt én nem tudom. Felvágottak, meg sonkák... Édes jó Istenem, hát a legnagyobb felvágott nekünk az a sajt volt, a fehér sajt, az a legnagyobb dolog volt az asztalunkon. A halakat meg tudtuk venni, konzerveket tudtunk venni, májkonzervet tudtunk venni, de sonkát meg szalámit meg ilyesmit soha. Amikor mi ettünk reggelit, akkor az volt a reggeli, ez a zöldféle plusz a lavasba belecsomagolt sajt. Isteni volt. Anyánk még rászoktatott bennünket olyanra, hogy vajas kenyér mézzel. Azt is nagyon szerettük. Amikor a mézet összekeverte a vajjal és tett bele diót, az is nagyon finom volt.
- Nekem a mézről eszembe jut, hogy az Anaidik (Ida) egyszer Moszkvában rántottával látott vendégül, amelybe kis lisztet kevert bele, amitől jóval vastagabb lett és mézzel ettük. Furcsa volt, hogy édes, de míg élek nem felejtem és mind a mai napig rendszeresen csinálom. Pedig mindössze egyszer ettem Anaidiknál és mégis milyen mélyen megragadt bennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése