Smarni

A név – több mint valószínű – az osztrák Kaiserschmarren elnevezésből jön, császármorzsát jelent és nem csak Ferenc József császár kedvence, hanem az enyém is. Smarni. Mondani és hallgatni is olyan jó, hát még enni. A smarninak pedig mostanság félnie illene, éppen akkor, amikor ebben a nagy magyarkodásban kitűnni kénytelen a vidékiesen csengő, bratyizósan, kedveskedőn lerövidített, mégis egyértelműen külföldi hangzását elrejteni képtelen smarniságával. A smarni így is, úgy is smarni marad, hívjuk akármennyire is császármorzsának vagy pestiesen és nálunk elég belterjesen egyszerűen: csaszi mazsinak.
Mikor a Lakat ma elárulta, hogy a pulykanyakból főtt húsleves utánra smarnit készít, előszörre nem is értettem, mi az, nem sűrűn hallom ui. így nevezni. Igaz, nem kellett hozzá fél perc sem, hogy rájöjjek és mire rájöttem, nagyon, de nagyon megörültem: annyira, de annyira szeretem ezt az ételt. Be kell vallanom, hogy a smarni nem darás változatát, ahogyan azt minálunk, széles e hazában leginkább készítik, hanem az osztrák édestestvérét, ami az igazi, és liszttel készül, ennek az összeállításnak, kis-nagy darabos állagának köszönheti a smarni elnevezését.
- Az eredeti recept alapján sütöm meg - ígéri Lakat, és szemem előtt állítja össze pillanatok alatt a tésztát. Leméri a tejet, beleteszi a lisztet, fakanállal keveri össze, mert most lusta elővenni az elektromos kézi keverőt. A tojást a cukorral (porcukorral), vaníliás cukorral keveri habosra egy másik fakanállal ugyan ezen ok miatt. A tojásfehérjét az Ikea-ban vásárolt leleményes és göndör fejű keverővel veri fel keményre, magam meglepetéssel és elégedetten nyugtázom, hogy milyen ügyesen. A végén persze az egészet összeönti, kérésemre mazsolát bőven tesz bele, a habot keveri bele utoljára és nagyon óvatosan.
Egy méretes teflonban vajat forrósít, amelyre ráönti a félig-meddig folyékony, könnyű tésztát. Rendszeresen kevergeti. Néha-néha ugyan hosszabb időközt hagy a keverésben, hogy a sülő, kisebb-nagyobb darabokra foszló tészta arany barnára süljön. A kész smarni mellé jól esik a baracklekvár. Ahányszor Ausztriában járok, ha tehetem, a vegyes salátás bécsi szelet után Kaiserschmarrent rendelek, melyet ettem már folyékonyabb szilva- és sárgabaracklekvárral, őszibarack kompóttal, de jó ízt ad neki, ha bőségesen megszórjuk porcukorral.
A mai smarninak egy volt a baja, hogy nem tudtam eleget enni belőle, hiába készült el az alapadag a Lakattal kettőnkre. Pedig derekasan repetáztam egy egész újabb tányérral, teljességgel jóllakottnak éreztem magam tőle, mégis úgy mentem el a Lakattól egy átbeszélgetett délelőtt, egy kiadós ebéd után kora délután, hogy fél szemmel a konyhában megbújó smarni maradék felé kacsingattam, magamban azzal az eltökélt elhatározással, hogy otthon - amint csak lehet - megsütöm.

Hozzávalók: 20 dkg liszt, 4 tojás, 2,5 dl tej, csipet só, 1 evőkanál cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 2 evőkanál Ráma margarin