Most már nagyon jó ezzel az érzéssel együtt lenni, az érzést dédelgetni. Egy jól sikerült összejövetelen vagyunk túl. Sajnos már túl. Mert az ember ilyenkor nyújtaná, hogy sose jöjjön el a vége, de ha mégis, akkor az valami kozmikus kényszer hatására történjen. Ez egy jól összeszokott csapat egy megszokott helyszínen. Nem véletlenül volt sokunknak az A MUNKAHELY. Egy olyan munkahely melynek hatása immáron éveket mondhat magáénak, mióta ez a csapat, ill. még ennél is szélesebb körű társaság nem ugyanarra a helyre jár be dolgozni. És ha már nem dolgozhatunk együtt, akkor legalább lássuk, éljük meg egymást rendszeresen, hiszen kiváncsiak vagyunk egymásra, meg szeretjük is egymással múlatni az időt.
Sominál adott minden: idő, jó idő, melyet a távolban gyülekező felhők csak játékosan fenyegetnek, kinn és benn, terasz tetővel és anélkül, kert, fű, bokor, fa, kutya, és kutyát futtató gyerek (Lilla, Levi), kerti sütés, sistergés, füst és illat, várakozás, kerti székeken ülés, amott állás, beszélgetés, vodka tonikkal, szilvapálinka kortyolgatás. Észrevétlenül és fokozatosan készül az ebéd. A kinti asztalnál, hol a terasztető félig fedi a társaságot egymást érik az ételek. Sült újkrumplifejek mosolyognak a jénai tálról, míg egy másikban krumplis, hagymás, zelleres saláta von magához. Köztük foglal helyet a sosem ürülő tálban sült csirkeszárny, csirkemell. Melléjük érkezik a roston sült padlizsán és gomba. Mikor már azt hinnéd, hogy ennyi és már semmi, kérheted és kapod a sült sajtot, amely - mint kiderül -, mindent visz, mondják ezt az összes többivel eltelt szemek, szájak és bendők, mondhatják. Hogy mindenen túl is csúszhasson a következő váratlan és előre nem látott falat, egymást érik az üvegek sötét nedüt kínálva Szent István, Szekszárd, Eger borából és a jófajta sörök, kinek egyik sem elfogadható, az üdítők.
Ahogy leültem, úgy is maradtam, háttal a kertnek, szemben az egész terasszal. Egy kis, szorgalmas, kitartó, jó ételeket fennhangon is díjazó társasággal ülök együtt. Somi legbelül úgy gondolhatja, hogy nincs az a mennyiségű étel, amely ezeket jóllakatná, mellyel Susy is egyetérthet, hiszen nem szűnnek meg bennünket vég nélkül kiszolgálni (köszönöm). Egy darabig én is így érzem, amilyen gyorsasággal a csirke, krumpli tűnnek el az asztalról, a padlizsánnak, meg a gombának egyenesen tiszavirág szerű az élete, a sült sajtról nem is beszélve, amely a pillanat töredéke alatt tűnik el a tálkácskákról.
A főétel bőségét, kavalkádját látva, az ember azt gondolná, hogy nincs irigylésre méltó helyzetben az, aki süteményt hoz egy ilyen lakoma zárásaként, akárha Dunába öntené a vizet. Teltek a gyomrok, kisimulnak a ráncok, szomjúság sem gyötör, hova még az édesség. Téved, aki a logika szavára hallgat. Elhűlve látom a süteményeknek azt az orgiáját, amely pillanatok alatt és két asztalon foglalja el a helyét, merthogy egyre már rá sem fér. Lakat kókuszos tekercsei, Van piros gyümölcsös tejszínes(?) tortája, Eszter gesztenyés mézese, Mackó valamilyen fehér töltetű mákosa, Anikó kétszínű diós(?) szelete nem árválkodnak sokáig, egy-két szóból jókora madárlátta látványt mutatnak.
A teraszon és az édességre már egybeverődik az egész társaság, Andris, Kristóf is megérkeznek, Somi, Susy is leülnek végre (köszönöm). Valamiféle össznépi, hosszabb és tartalmasabb közös beszélgetés is kialakul, melynek alaptémája persze a volt közös cég, illetve ami belőle megmaradt.
Ez a társaság minden bizonnyal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése