2010. december 22., szerda

Musza Dagh

- Mik a mohamedán vallás jellemzői a mindennapokban?
Hogy aki nem mohamedán vallású, azt hitetlennek tartják, azzal mindent lehet csinálni, meg is lehet ölni csak azon az alapon, mert más vallású.
- Pontosan erről szól a Musza Dagh negyven napja című regény. A törökök elfoglalták Örményország nyugati részét, a perzsák pedig a keleti részét. A nyugati részen a törökök azt csináltak, amit csak akartak, mert azt mondták, hogy Törökország a törököké, melynek keretében irtani és deportálni kezdték az ott élő örményeket már csak azon az alapon is, hogy az örmények nem mohamedánok, hanem keresztények voltak, tudva levő, hogy őnáluk alakult ki legelsőnek a keresztény vallás. Ennek következtében mészároltak le, semmisítettek meg másfél millió örményt a törökök és űztek ki Törökörszágból. A regény, Franz Werfel regénye rendkívül valósághűen, hitelesen és ugyanakkor elképzelt, kitalált szereplőkkel meséli el öt-hat falu, mintegy hatezer örmény történet. Ez a maroknyi csapat fogta magát - hadat üzenve a sorsnak - költözött föl, ásta be és barikádozta el magát Musza Dagh hegyén a törökök elől. Hogyan alakult életük, sorsuk, mi lett az eredménye összefogásuknak, áldozatuknak, harcuknak, ezt beszéli el Franz Werfel empátiával, magával ragadó természetességgel, tényszerűséggel.
A grúzok és az örmények között az a különbség, hogy a grúzok pravoszláv vallásúak, az örmények keresztény vallásúak, de nem pravoszlávok. A kettő vallás között minimális különbség, de van. Nem tudom, hogy mi, mert sohasem voltam vallási szakember, valami van. Egyszer utána lehetne nézni, sőt talán az interneten is megtalálható erről valami értekezés.
- Az azért nem furcsa, hogy ott lent délen a Kaukázusban Örményország az egyedüli keresztény vallású ország?
Nem csak ők keresztények, hiszen ahogy mondtam, a grúzok is azok. Csak ők a kereszténység egyik ágát, míg az örmények a másik ágát kultiválják. A grúzok a nem is tudom milyen, talán az orosz pópához tartoznak, míg az örmények Ecsmiadzinhoz tartoznak, mely a vallási központjuk és Jerevántól harminc kilométerre található.
- Te jártál Ecsmiadzinban, voltál a Szevan-tónál? (Ezeken a helyeken én is voltam kora egyetemi éveim alatt. Ecsmiadzin nekem az időtlenséget jelentette tömör, masszív falaival, éppen megfelelő méretével, kellemes elhelyezkedésével. Belső kincseire nem emlékszem, ami az én hibám. Nekem a kincsek, értékek, jobbára írásos értékek a jereváni Matenadaranhoz kapcsolódnak. A Szevan-tóról meg az jut eszembe, hogy milyen fantasztikus kéken símult bele a tájba.) 
Én mindenhol jártam. Ott is.
- Mire emlékszel?
Ecsmiadzinben a mérhetetlen gazdagságra, ahol a katolikosz – a római pápának hozzávetőlegesen megfelelő egyházi személy – székel. Egyszer ott voltunk a Péterrel, a férjemmel. A katolikosznak a titkára, aki egy tanult ember európai intelligenciájával mutatta meg nekünk a kincseket, erklyéket. El sem tudod képzelni, mennyi érték volt ott felhalmozva. Meg vagyok győződve, hogy akinek ott hozzáférése van a kincsekhez, az tesz róla, hogy ötven-száz év múlva nem lesz már semmi, mert mindent kilopnak onnan (nevet). Nem vagyok valami nagy bizalommal a saját véreim iránt.
- Mondtad, hogy az örmények, az örmény férfiak nem nagyon szeretnek dolgozni. De akkor miből élnek meg? Ezt nem véletlenül kérdezem, hiszen amikor a magam huszas éveinek legelején jártam  Örményországban, ami ugye nem tegnap volt, akkor nekem az örmény férfiakról az az emlékem maradt, hogy vendégül látni, mulatni és falat támasztani, azt nagyon szeretnek. A szőkeségemmel eléggé kiríttam a vastag szemöldökű, dús, mélybarna, fekete hajú örmény nők közül, így aztán lehetett részem a gáláns, az egész világot - engem? - magához ölelő örmény macho vendéglátásukban, melyet egy "köszönöm, nem, köszönöm, nem fogadhatom el-lel" kikerülni nem lehetett. Az örmény férfiak a maguk módján udvariasak, rámenősek, már-már levakarhatatlanok voltak. Egyedül csak úgy menekülhetettem meg előlük, hogy futásnak eredtem és annyit már nem értem meg nekik, hogy plusz szaladgálással fárasszák magukat. (nevetünk)
Igen, el tudom képzelni, hogy így lehetett, mert az örmény férfiak valóban így viselkednek, de kereskedni, jaj, kereskedni, azt nagyon szeretnek. Szokták is mondani, hogy „egy zsidó kitesz tíz görögöt és egy örmény kitesz tíz zsidót.” Ami annyit jelent, hogy egy örmény kitesz száz görögöt. Nahát akkor most el lehet képzelni, hogy a görög is kereskedő nép, a zsidó is és az örmény is kereskedő nép, ebből akarnak élni, slussz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése