Takarékos meg nem is

Ez valami tragédia. Mert minden ember, akármilyen szegény ember még Oroszországban is, a volt Oroszországban is, élete során próbált úgy élni, hogy valamit mindig félre tett, hogy legyen neki az úgy nevezett fekete napokra, azokra a napokra, amikor az ember nem tud dolgozni, amikor már beteg, gyenge és amikor mások segítségére szorul, azt szoktuk mondani, hogy az ember elsősorban ezekre a napokra teszi félre a pénzt. Mi sem voltunk gazdagok, emberek, akik sok pénzt kerestünk, hiszen csak bérből és fizetésből éltünk, mind a ketten a férjemmel és három gyereket neveltünk. Ezzel együtt felépítettünk egy házat,  mindegyikünknek van lakása és egyikünk sem nyomorog. Mert mi mindig takarékosan éltünk, tehát amire muszáj volt kiadni a pénzt, azt kiadtuk és soha nem sajnálkoztunk ezen, amire pedig nem volt muszáj, azt nem adtuk ki. Ennyi. A testvérem minden olyan dologra is kiadott pénzt, amire nem kellett volna.
- Akkor ő úgy élt, szerinted, hogy nem takarékoskodott? Vagy nem eléggé takarékoskodott?
Nem tudom. Én azt sem tudom, hogy mennyit keresett. Egy időben tudtam, hogy kétszer annyit keresett, mint a felesége és a Szveta akkor furcsa tranzakciókat vitt véghez. Amikor drága dolgokat, holmikat vásárolt magának, akkor mindig azt mondta, hogy ezt az anyukája vette neki. A testvérem pedig gyanította, hogy a közös pénzükből vette meg. Hogy ne kelljen Szveta-nak azt mondania, hogy ő, aki a férjénél jóval kevesebbet keresett, ebből a közös családi kasszából tesz el annyit magának, hogy a végén briliáns gyűrűt vagy briliáns fülbevalót tudjon venni, akkor inkább azt mondta, hogy az anyukája vette neki ajándékba . Nekem a testvérem például ilyeneket mesélt. Tehát én nem tudom, hogy takarékoskodott vagy nem takarékoskodott, nem tudom, hogy hogy volt náluk a háztartás, nem tudok semmit, csak ilyen rész információkat..
- A Kolja részéről volt egy időben valami féle aktivitás: elkérte tőlünk a címünket, a Katitól és tőlem is, hogy majd ír nekünk valamit, de még eddig nem kaptunk semmit sem.
Nem tudom pontosan, nekem azt mondta, hogy leveleket fog írni, akkor azokat elviszi egy barátjához, aki majd bescanneli őket, elküldi nektek számítógépen és ti ugyanezen az úton fogtok neki majd válaszolni. A barátja majd el fogja neki olvasni az orosz szöveget, a leveleiteket, merthogy a Kolja állítólag már nem tud olvasni, írni még tud, de olvasni nem.
- Borzasztó lehet ez egy olyan embernek, aki tanult, sokat olvasott és magas végzettséget szerzett.
És aki nagyon, de nagyon sokat olvasott életében, rengeteget.
- Szakirodalmat elsősorban.
Nem, nem, nem csak szakirodalmat, szépirodalmat, verseket, nagyon sok könyvet olvasott el az életében.
- Akkor ő egy művelt, olvasott ember.
Nagyon művelt, nagyon sokoldalú, csak hát mondjuk a saját területén azt lehet mondani, hogy szakbarbár: csak azzal foglalkozott, ami igazán érdekelte, ami a szűkebb szakmáját érintette. Végül azt sem tudom, hogy vitte-e valamire vagy nem? Nem is tudom, hány - ötven?, hetven?, nyolcvan darab? - találmánya volt, de azokból nem gazdagodott meg.
- Lehet, hogy mindez azért történt, mert nem vonta bele a találmányaiba a mindenkori felettesét?
Így van. Soha nem vont be senkit, úgy gondolta, hogy ez az ő egyedüli dicsősége és az is marad.
- Miért nem vitte el a találmányait külföldre?
Pedig volt Iránban, nem is tudom, hányszor volt Iránban, mit, miket csinált ott, nem tudom. Nekem erről semmit sem mesélt. Ha beszélt volna valamit is róla, akkor többet tudnék ehhez hozzászólni.
(Ennél a pontnál az elemek először fokozatos, majd rapid lemerülése miatt - amit észre sem vettem -, a felvétel elromlott. Ezt az jelezte, hogy a szalagra anyám mondatai kérdéseimmel egyetemben részben elnyújtva, illetve olyannyira hadarósan kerültek rá, hogy a szöveg egyszerúen érthetetlenné, feldolgozhatatlanná vált. Itt törvény szerűen eshetett ki tehát valamennyi mondandó, sajnálom és elnézést kérek érte.)
- Van-e bennetek valamilyen közös vonás, érzel-e e valami közöset Kolja-val, az édes testvéreddel?