Nem, semmit. Semmi közöset nem érzek a Koljában és bennem. Elég messze távolodtunk egymástól, messzire kerültünk egymástól, és nem csak földrajzilag. A rokonaink bejáratosak voltak a házba, mihozzánk. A szomszédok nem voltak ám úgy bejáratosak a házba, mint a rokonok vagy a barátok, mert nekünk volt egy elég nagy udvarunk, tehát mi ott az udvaron találkozhattunk és találkoztunk is. Ez a Sztálin, Roosevelt vagy a Truman meg a nem tudom milyen Churchill találkozó a három öreg között, az is mind az udvaron történt. Mert a házakba nem jártak igazán be, senki sem. Ha nekünk valami mondani valónk támadt, akkor az egyik szomszéd odament a másikhoz és azt mondta, hogy például, Ljuba, jöjjön ki. És akkor a Ljuba kijött és ott kint az udvaron megbeszéltük a dolgokat. Aki viszont bejáratos volt a házba, barátok, azok ismerték a helyzetet.
- Őelőttük nem viselkedett a Kolja.
Nem viselkedett.
- Kicsit eltekintve a tárgyalt témától, ugye az udvart körül ölelő házban örmények és oroszok laktak Ashababadban, Türkmenisztan fővárosában. A türkmének hogyan viselték az oroszokat és az örményeket, hiszen ők voltak számukra a kisebbség?
Mi voltunk a kisebbség az oroszokkal egyetemben és a türkmének voltak a bennszülöttek. Nagyon jól viseltük egymást. Én soha, egészen az egyetemi éveimig, tehát ötvenkettőig, amikor elmentem egyetemre, én soha olyat nem hallottam, hogy valaki azt mondta volna az örmények közül, hogy ez a piszkos türkmén, vagy ez a piszkos zsidó, vagy ez a büdös nem tudom ki, vagy a többiek miránk, soha ilyen elő nem fordult. Mi a legnagyobb egyetértésben és békességben éltünk egymással.
- Xenia matematika-fizika tanárnő volt, ugye. A Xenia elvette például egy türkmén matematika-fizika tanárnő helyét az iskolában?
Neeem. Hát a türkmének még írni, olvasni sem tudtak, akkor hogyan vehette volna el a helyét bárkitől is? Mire anyám elkezdett tanítani az iskolában ezerkilencszázhúszban vagy huszonkettőben, akkor még nem volt ott egy egyetemet, egy iskolát végzett ember sem. Huszonkettőben jött oda az orosz hatalom.
- Az oroszok hogy viszonyultak például az örményekhez?
Abszolút normálisan. Mi barátok voltunk, mi egymással jóban voltunk, örmények, oroszok, zsidók, türkmének, mindenki, mi teljesen normálisan éltünk egymással. Amikor itt elkezdték mondani, hogy valami türkmén basi, meg nem tudom milyen hülye diktátor lett Türkmenisztánban a főnök, hát megállt az eszem. Ilyen soha nem volt nálunk, hogy mi ottan valakivel veszekedtünk volna, vagy nem is tudom, csúnyákat mondtunk volna egymásra. Mi tényleg békességben éltünk. Az megint más, hogy a szovjet hatalom hozta ezt a békességet, vagy a szovjet hatalom következtében éltünk így, de mi békességben éltünk egymással. (Emlékszem, hogy valamelyik választási őrületben egy hatalmas utcai plakát hirdette, hogy 'Magyarország a magyaroké.' Anyám rettenetesen kiütötte magát, amikor magából kikelve kérdezte, 'és én akkor most ki vagyok, hova menjek?' Addigra megkapta már a magyar állampolgárságot, magyar volt tehát állampolgárságilag is, de egy ilyen plakát alaposan kibillentette lelki egyensúlyából. 'Éééédes láááányom, negyven éve éltem Magyarországon oroszként és mégis mindig magyarnak éreztem magam, nem kellett papír róla. Jóval később aztán mégis megszereztem.' Nem értem ezt a nagy magyarkodást, amelynek eredménye egy igen rossz szájíz, kirekesztés, még ennél is erősebb következményekkel. Belegondolni is szörnyű. Egyébként ebben az országban a felmenőiket tekintve senki sem tözsgyökeres magyar, akad itt-ott egy-egy sváb, egy-egy tót vagy egyéb nemzetiség, és nagyon jó, hogy ez így van.)
Az iskolába jártak oroszok, zsidók, türkmének, örmények, görögök.
- Az általánost mondod?
Igen, az általánosban, a mi iskolánkban. Az én osztályomba is járt egy görög csajszi, aki most itt lakik Magyarországon.
- Fiatal korotokban, az iskolai életetekben tudtatok a külföldről, hallottatok arról, hogy léteznek idegen országok vagy Türkmenisztan határainál megállt az élet?
Nagyon jó irányt vett az interjú, csak így tovább!!
VálaszTörlés