2010. szeptember 28., kedd

Sümegen

Sümegen jártunk a Tiborral. A négy csillagos Hotel Kapitányba akkor jut el az ember, ha jól keres és szabadon lubickolhat a csillagokban, vagy hosszú időn át spórolta meg a rá valót, vagy amikor nyer egy négy nap - három éjszaka hétvégét valamilyen szerencse folytán. Csodálkoztam is rajta, hogyan tévedhetett el ennyire a szerencse, hogy ránk talált, de el kellett hinnem, látva a nyeremény írásbeli megerősítését. Választhattunk kedvünkre a megadott wellness-hotelek - mind négy csillagos - listájából. Mehettünk volna messzebbre, az ország keleti, nyugati, déli széleire, de el is látogathattunk volna a főváros közelében található valamelyik wellness-szállodába. Nem is tudom már, miért esett választásunk pont Sümegre. Visszagondolva csak arra emlékszem, hogy ránéztünk a térképre és felfedeztük, hogy arra felé nem nagyon jártunk. Voltunk ugyan Balatongyörökön, érintettük Szigligetet és Badacsonyt is egy pár óra erejéig, de ki emlékszik már a jóleső hangulaton kívül ezekre a helyekre, leginkább talán a balatonedericsi Afrika Múzeum és Állatkert maradt meg bennünk képszerűen egy családi ott-tartózkodás, meg egy munkahelyi tréning szabadidős programja kapcsán. Ennél több nem is nagyon juthatott a környékről eszünkbe. Így eshetett a választás Sümegre, amelyről mindössze annyi rémlett, hogy van ott egy vár... Meg - a listáról szabadon választhatón - egy Hotel Kapitány, amely a Vár tőszomszédságában, a Vár aljában épült. Nem véletlen ez a közelség, hiszen - mint később kiderült - a Várat is, a Hotelt is ugyanaz az egy, a Papp-család birtokolja, üzemelteti, fejleszti. (http://nol.hu/utazas/archiv-460492)
Mikor megérkeztünk a Hotelba, s felnéztem a Várra, akkor kezdett el bennem derengeni egy interjú, amelyet a Klubrádió Klubdélelőtt adásában hallottam valamikor jó régen, s amelyben meghívott vendégként éppen Papp Imre mesélt sümegi életútjáról, sikertörténetéről. Érdekesen illeszkednek össze a mozaikok egy helyszín véletlen és mint utóbb kiderült, sikeres kiválasztásához. A Hotel Kapitányban jól egészítették ki egymást a kényelmes, kellemes szállás, a magas színvonalú svédasztalos reggelik, vacsorák, valamint a szórakozás, kikapcsolódás színterei: a wellness fürdő-szauna részleg, konditerem, gyereksarok, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Itt valóban mindenki megtalálhatta a kedvére valót. Szükség is volt rá, mert a hosszú hétvégének csupán az első felét dédelgették az Égiek szép, napos idővel, míg a másik felében eső, borúlt ég, hidegebb idő dominált. Kirándultunk is minden nap a környéken (Rezi-vár, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre; Tátika várát többszöri nekifutásra sem találtuk, most már tudnánk, hogy merre menjünk, majd legközelebb; Zalaszántón a Stupa buddhista szentély érdemes figyelemre, pár éves bár, de külsőleg az indokoltnál is jobban megszenvedte az időt, a környék hangulata viszont egyedülálló; Várvölgy, egy váratlanul kellemes patyolattiszta, kultúrált község; Dabronc, polgármesterének vállalkozásai révén karbantartott település; Gógánfán egy méhészember olcsóbb áron mérte a jó vegyes virágmézet ott, ahol a lakosság nagyon szegény, mert a saját gazdaságán túl nincs semmilyen megélhetési lehetőség; Ötvös, ahol Szegedi Róza kastélya helyett egy nagyon lelakott, elhanyagolt Széchhenyi kastélyt találtunk, amely igazán többet, szebbet, s jobbat érdemelne; Csabrendeken elfogadhatóan orgonált egy tanuló a zenetanárnőjével egy szép templomban; kívülről láttunk Nemeshanyban egy csizmadia malmot; a tapolcai Tavas Barlangba nem mentünk be, de a külső tavat alaposan körbejártuk, rengeteg kisebb-nagyobb halat láttunk, többnyire pontyot, aranyhalat; Keszthely lenyűgözött a régen látott és pompásan felújított Festetics Kastéllyal, Parkjával, mólójával, kis belvárosának hangulatával; Sümegprágán - mily érdekes elnevezésű helység a Balatonfelvidéken - elcsíptük a szüreti felvonulás végét; Sümeget uralta a Várdomb a mindenhonnan látható Várral, kis belvárosának szépsége csak hozzáadott az élményhez.) Kora reggel és vacsora előtt
szorgalmasan úsztunk, masszíroztattuk magunkat a vizi sugarakkal, szaunáztunk, tusoltunk, hideg ülő fürdőben mártoztunk, melynek nyomán összehasonlíthatatlan frissesség vesz erőt az emberen, meg egy olyasmi érzés, hogy jó volna ebből nap mint nap és lehetőleg mindenkinek. Nem véletlenül találták ki északon a test és az erek megmozgatását szolgáló meleg-hideg víz és levegő váltakoztatásán keresztüli felfrissülés, valóságos megifjodás érzetét. Az ember kellemesen elfárad, elbágyad és úgy esik jól, hogy az érzésre, a megtapasztalásra újból és újból visszavágyik.
Minden ki van itt a Hotelben és környékén találva: a szállás, a fürdő, az étkezések, a szórakozás például - heti kétszer - egy Lovagi játék és lakoma keretében, csárda, lovarda, Vár, ahova gyalog mész föl vagy az erre rendszeresített Vár-Taxival, és gondolom, hogy a fantázia határtalan, még messze nem minden ötlet került megvalósításra. Ahogy a Hotel Kapitányban is előre megtervezetten jolly-joker emberek dolgoznak: míg valaki az egyik este a Lovagi játék szóvivője és egyik főszereplője, addig már aznap este a Drink bárban ugyanő a mixer. Közel százhatvan főt - szezonban még ennél is többet - foglalkoztató komplexummá nőtte ki magát, valóságos várossá a városban a sümegi Vár és lábánál a Hotel Kapitány az összes kapcsolódó létesítményével.
Aki nem hiszi, járjon utána.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése