Helyi intelligencia

Anyámnak volt háromezer rubelje a skatulyában, amiről ő azt gondolta, hogy ezt mind ő kereste, kiveszi hát és elmegy, három embernek vásárol ruhákat. Örmény szokás szerint, amikor egy halálos beteg van a családban, akkor rokonok és ismerősök jönnek esténként vagy nappal vagy amikor éppen idejük van, vagy amikor a beteg állapota megengedi. Jönnek folyamatosan és búcsút vesznek a halálos betegtől. És anyám nem akarta, hogy rongyokban fogadjuk az embereket, vendégeket. Azt mondta, hogy ide most egy csomó ember fog jönni, mert az apám ugyanolyan ismert ember volt Ashabadban, mint amilyen ismert volt az édesanyám. Xenia bevásárolt tehát háromezer rubelért egy csomó ruhát, ruha kiegészítőket magának, gyerekeinek, Kolja-nak és nekem. Apánk éjszaka fölébredt, ment az anyámhoz és azt mondta, hogy
- Most hozom a baltát, hogy levágjam anyátok fejét, mert Xenia már most készül arra, hogy nemsokára meg fogok halni és már most szép ruhákba öltözik, hogy a halálom után rögtön meg tudjon csalni.
Ez természetesen nem volt igaz, nem is lehetett, hiszen anyámnak életében nem volt más a férjén kívül, egyáltalán nem volt más férfi az életében, tehát ezek baromságok voltak, csak ugyebár az a bizonyos állapot, amikor az ember halálos beteg, amikor irigy mindenkire, az egész világra, mert a világ egészséges, ő meg nem, akkor az emberből előbújik a gonosz, az ilyen-olyan-amolyan kegyetlenkedések, melyek mind-mind napvilágra kerültek, bár valljuk be, hogy egyébként sem volt sohasem egy kedves ember. Én el tudom képzelni és aláírom, hogy az anyám igazat mondott, hogy az ő élete apámmal tizenhét év szibériai száműzetéssel volt egyenértékű. Tényleg nem lehetett azt mondani, hogy apám valaha is kiemelte volna, megdicsérte volna édesanyám jó tulajdonságait a saját rokonai előtt, holott az anyám, mint egy handicap-es valaki az apám rokonai előtt nem egy első kategóriájú asszony, hanem egy másodosztályú valaki volt, hiszen nem volt egy igazán egészséges ember. Amikor megszülettem és ugye be kellett mutatni a gyereket a rokonságnak, akkor természetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy kinyissák a pólyámat, hogy ellenőrizhessék, mindenem megvan-e. Mert a mamámat ismerve, akinek a bal oldala béna volt, tehát nagyon is elképzelhetőnek tartották, hogy a gyerekének is hiányzik valamije. Ilyen primitív emberek voltak.
Én tanult emberről ott csak háromról tudok, igaz, hogy iskolába mindenki járt, az egyik két osztályt végzett, a másik négy osztályt, a harmadik hat osztályt, és volt, aki tíz osztályt is elvégzett, de ott magas iskolát igazából két-három ember végzett. Anyámon kívül még volt egy unokatestvérünk az apám családja felől, a Lora, aki
főkönyvelő volt. Férje ügyvéd volt, az ő sógora pedig ügyész volt. Tehát ez a három ember volt, én úgy emlékszem, igazán tanult ember a mamámon kívül. A többiek mind ilyen … paraszti emberek voltak, vagy nem is tudom, hogyan mondják.
A háttérben az eső neki áll zuhogni. A felülről fedett terasz nem nyújt valódi védelmet.
- A fene vigye el, most már be kell mennünk. – mondja anyám.