2010. szeptember 20., hétfő

Kettőre a Nemzetinél

Nem fogok abből gyakorlatot csinálni, hogy a legkülönfélébb színházak nyílt napjait látogatom végig, pedig olybá tűnhet, hogy éppen ezt teszem. Alig egy hétre rá a Vígszínház beli szabad bejárás után a Nemzetibe vezetett utunk. Úgy volt először, hogy el sem megyünk, pedig tudtunk a programról. Aztán egyik barátnőm lánya keresett meg, miszerint átadná a kettő órára szóló kulisszabejárásukat a Nemzetiben, megbetegedett ugyanis és sajnos nem tudnak rajta részt venni. Erre csak ráerősített, hogy a hóbortos, kiszámíthatatlan, inkább esősbe hajló idő átírta az aznapra szánt szabadtéri elhatározásunkat. 
Most már tudom, hol van a Nemzeti Színház mögötti rámpa, amely a kulisszabejárásra
induló csoportok találkozó helye. Egy fiatal hölgy, talán teremőr vezetett bennünket az első, második, harmadik emeletre. Láthattunk Kelléktárat, Öltözőket, Balett-termet, Fodrászatot, a Művészeti Főtitkár és a Főigazgató szobáit. Bemehettünk Kaszás Attila öltözőjébe, amit annak idején Stohl Andrással osztottak meg egymás közt, és ahol Stohl András egy ideje sajnos egyedül öltözik. Láthattuk híres színészek híres szerepeinek jelmezeit. Egy ilyen kulisszajáráson a Víg után már másodszor támad az az érzésem, hogy kevés, kevés, nagyon kevés. Persze hallom az idegenvezetőt, látom a veretes neveket az ajtókon, bekukkantok öltözőkbe, látom a jelmezeket és mégis. Velem lehet-e a baj vagy a túravezetővel, nem tudom. Úgy gondolom, hogyha olyasvalakivel megy az ember a Színháznak akár csak egy szeletén végig, akiből süt színháza imádata és ez lejön minden szavából, porcikájából, akkor a kevésnek is elégnek kellene lennie. De akkor is így lenne, ha az üres szobákat öltöző, szerepüket gyakorló, játszó színészek, mellettük dolgozó, kisegítő személyzet töltene meg. Így viszont marad az örök szomjúság és jobb híján józan megértés: ennyi és nem több.
A programok a Nagyszínpadon és a Gobbi Hilda színpadon zajlottak. Három friss darab próbájába is bekukkanthattunk. A Jeremiás avagy Isten hidege Térey János darabból épphogy egy falatnyit láthattunk csak azért, hogy átérhessünk Csehov Három nővérére, amelyből a szerb rendező az egész első felvonást eljátszatta a szereplőkkel. Bevallom, nekem ez tetszett a legjobban. Az ember ezt gondolná, hogy Csehov poros, avitt, művei nem aktuálisak és tessék, itt ez a Három a nővér Udvaros Dorottyával, Schell Judittal, Péterfy Borival, frissességet árasztó szövegeivel, modernségével, humorával, amely leköt, magam is elámulok, hogy mennyire. Lehet ehhez valami köze az Amerikában élő szerb rendezőnek, Andrei Serbannak is. A Nagyszínpad lehetőségeinek töredékét használja ugyan ki, amikor asztalt süllyeszt le, pódiumot és még ennél is magasabb rámpát emel a játék teréül. Mikor meglátom Sinkó Lászlót döbbenek rá, mióta is nem láttam. Arca, hófehér haja, jól ismert orgánuma ugyanaz, az egyetlen eltérés, hogy az Übü királyban annak idején még jóval ruganyosabban mozgott.
Alföldi Róbert a számomra ismeretlen Mohácsi-testvérekkel, Bella Máté zeneszerzővel és általam igen kedvelt Závada Pál íróval beszélgetett párhuzamosan készülő bemutatóik kapcsán. Kiderült, amit nem tudtam, hogy Závada Pál szeret és tud is énekelni, mackós termetéből öblös hang került elő. Nekem egyébként a több szereplős beszélgetés alatt leginkább Alföldi Róbert kérdései, téma kezelése, az egész, több szálon futó interjú kézben tartása tetszett. Az volt az érzésem, hogy jelen esetben a riporter hellyel-közzel túlnőtt riportalanyain, furcsa egy állapot, de egy ilyen nyitottan laza napon még ez is megeshet.
Legvégén még beestünk egy távoli bemutatóra, a Kvartettre, amelynél sikerült olyannyira hátulra leülnünk, hogy ennek következtében a hangokat, dalokat, dallamfoszlányokat csak hallhattuk anélkül, hogy Udvaros Dorottya és a többi előadóművész mimikájába belefeledkezhettünk volna, igaz, ez alól a szövegtartalmat olykor pantomimmal eljátszó balettművész volt a kivétel, akinek felső testének mozgása jól látható volt a nézőközönség feje felett.
Mire is jó egy ilyen színházi nyílt tört nap? Belekóstol az ember ebbe, belekap abba, magába szívja a Színház hangulatát, azonosul annak lelkivilágával, ismerősnek, már-már a sajátjának érzi, kedvet kap bizonyos színházi előadások megtekintéséhez és ez nem is kevés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése