- Akkor térjünk vissza az örményekre. Ők milyenek? Azt már tudjuk, hogy ősi kultúrájuk van.
Az örmény az egy komplikált nép. (nevetünk) És erről sokat lehetne beszélni, de tök fölösleges.
- Miben áll a komplikáltságuk?
A régi örményeket nem tudom másképp jellemezni, minthogy olyanok voltak, mint általában a régi emberek, hogy is mondjam csak, a családfőnek mindig az öregebb és a férfi számított. Az összes asszony és mindenki más az alattvalója volt annak a férfinak, lett légyen a felesége, vagy a gyerekei, vagy akár a sógornője, bárki lett volna is az és fehérnép vagy gyermek, vagy nála fiatalabb férfi, mind-mind az alattvalói voltak. És a legidősebb férfi volt a családfő, mégha millió más férfi is volt a családban.
- Ez a pozíció soha nem kérdőjeleződött meg? Míg a legidősebb férfi volt a családfő, addig a fiatalabb korosztály soha nem vágyott erre a szerepre?
Nem, mert mikor kihaltak az öregek, akkor a fiatalok kerültek a felelősségben sorra. Nem tudok róla, hogy pályázott volna-e valaki a családfőségre, de ha lettek volna ez irányú törekvések, akkor biztos voltak családi belső háborúk is, mint ahogy ezt Shakespeare olyan érzékletesen megírta a Rómeó és Júlia két nemes családja közötti vetélkedést illetően, az örök, már-már csak tragédiával feloldható ellentétet a Montague-k és a Capuletti-k között.
- Dolgozni nem akartak az örmény férfiak.
Dolgozni nagyon nem szeretnek az örmény férfiak, borzalmasan nem szeretnek. Azok úgy szeretnének, nem is tudom miféle ügyekkel, valami féle kereskedelmi ügyletekkel keresni sok pénzt. Haza hozzák a sok pénzt, és akkor megmondják, hogy mit vásároljon az asszony, milyen ételeket csináljon, meg a ruhák, berendezések közül mit vásároljanak, de maguk nem szeretnek dolgozni. Az asszony viszont mindent csinál a ház körül, a családban. Akkor még nem dolgoztak az asszonyok munkahelyen, én ugye a régi időkről beszélek. Később, amikor dolgozni kezdtek, megint az volt, hogy a több munkát az asszonyok viszik, a kevesebb munkát a férfiak. Ugyanis az asszonyok is elmentek dolgozni, a férfiak is elmentek dolgozni, amikor muszáj volt már menni. A munka után az asszony haza ment, és folytatta a munkát a háztartásban. Legfeljebb azt mondhatnánk, hogy a férfi hazahozott mit tudom én két szatyor valamit, mert éppen kapott protekcióval valamiket , húst, vagy ezt vagy azt, akkor azt haza vitte, oda tette az asszonynak és azt mondta, hogy intézkedjél. Úgyhogy legfeljebb ez lehetett részéről a segítség. Na most az én testvérem most hetvennégy éves, ha jól tudom, ő is legalább ötven évet dolgozott életében. Igen, azonban otthon nem sok vizet zavart.
- A Kolja az igazi örmény? Mert ti igazándiból oroszul beszélő örmények vagytok, hiszen otthon oroszul beszéltetek egymással. Kolja viszont azért tud örményül, mert Örményország fővárosában, Jerevánban él mind a mai napig és a munkahelyén a létezéshez, az ügyek intézéséhez, egyáltalán a kommunikációhoz elengedhetetlen szüksége volt az örmény nyelvre.
Én azt hiszem, hogy Kolja apámtól örökölte az örménységét. És az apám az egy igazi örmény volt.
- Kolja büszke arra, hogy örmény? Egy kis ország rengeteg tragédiát megélt népéhez tartozik.
Azt nem tudom.
- Te büszke vagy arra, hogy örménynek születtél?
Én nem is tudom, inkább arra vagyok büszke, hogy európai polgár vagyok egyrészt, másrészt pedig, hogy kozmopolita vagyok. Én nekem egyremegy, hogy milyen országban élek, teljességgel mindegy, hogy milyen nemzetiségű vagyok, az a lényeg, hogy jól érzem magam mindenhol. Az én koromban az embernek pillanatnyilag már csak az számít inkább, hogy milyen időjárási zónában él.
- De a tulajdonságaid, a jellemed valahol az örménységedből erednek.
Igen, és arra büszke vagyok. Büszke vagyok, hogy mégis más vagyok, mint a többiek, mint az oroszok vagy mint a magyarok, más vagyok.
- Másságodat hogyan tudnád röviden megfogalmazni?
Nem vagyok alattomos, nem vagyok irigy, nem vagyok sumák, nem vagyok pletykás. Nem is tudom, szóval lehet, hogy ezek nem örmény tulajdonságok, hanem inkább az anyámtól kapott tulajdonságok.
- Nem vagy elégedetlen.
Nem. Én azt hiszem, hogy az anyámtól kaptam ezeket a tulajdonságokat és én borzasztóan büszke vagyok arra, hogy nekem ilyen anyukám volt.
- Elmehetünk pozitív irányba is, Xenia-t mindannyian nagyon szerettük, imádtuk. Azok is, akik épphogy érintkeztek vele és azok is, akik jobban ismerték. Én gyerekkorom egy nyarát töltöttem el nála, vele Ashabadban és azt a néhány napot, hetet amit egyszer-máskor Magyarországon töltött. A távoli emlékek zsigereimben, érzékeimben maradtak csupán fenn, míg te vele élted le gyerek- és kamaszkori mindennapjaidat. Majd elkerültél Moszkvába és később Magyarországra, így jócskán megnőtt köztetek a távolság. Mégis engedd meg, hogy megkérdezzem, hiszen tudjuk jól, hogy senki sem tökéletes, Xenia-nak voltak-e vajon negatív tulajdonságai? Emlékszel-e valamire, ami nem tetszett benne? Hiszen ő is emberből volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése