Ennek is megvan a maga filozófiája részemről. Hülyének tettetem magam. És akkor úgy csinálok, mintha hülye lennék és megkérdezem az illetőtől, akkor miért van ez, és hogy is van ez, és miért van neked most rossz kedved? És megpróbálom ily módon leszerelni a beszélgető partnert, és az illető lehet, hogy abban a pár percben azt hiszi, hogy én tényleg hülye vagyok, de az engem abszolút nem szokott érdekelni. Különben ez a helyzet, hogy hülyének tettetem magam, nagyon sokszor megoldást ígért rengeteg szituációban.
- Ez a magad hülyének tettetése a másik által úgy vevődik, hogy hülyének is néz vagy hirtelen valahogyan megoldódnak a problémák?
Inkább az, hogy hirtelen megoldódnak a problémák. A nagyon finom emberek, idézőjelben mondva, időközben persze rájönnek, hogy az egész
- egy nagy szerepjátszás.
Így van, szerepjátszás. Időközben rájönnek. De ez engem mondjuk egyáltalán nem érdekel, hogy rájönnek, mert akkorra ők már le vannak szerelve általa.
- Ezt a magad hülyének tettetését a történelmi viharos idők taníttatták meg veled, vagy Ashabadból hoztad idáig magaddal, vagy az örmény véred ösztönösen diktálja vagy dé?
Én szerintem, ez az én genetikai állományomból jön, nem azért, mert örmény vagyok, hanem azért, mert ilyen géneket kaptam anyámtól, apámtól. Bár inkább azt hiszem, anyámtól kaptam, mert az apám egy nagyon agresszív, egy nagyon tirannus alkatú ember volt, így szerintem inkább anyámtól örököltem ezt a dolgot. Na most, tudok mondani erre egy példát, hogy én hogyan szoktam általában viselkedni egy csomó emberrel és ezt az én kisebbik lányom észre is vette, s azt mondta, hogy ő ezt a taktikát átveszi tőlem, merthogy ő úgy látja, hogy nagyon bevált. Például iksz beszél az ipszilonnal. Utána az iksz mond nekem valamit. Azután meg az ipszilon mond nekem valamit. Én soha, de soha, se az iksznek, se az ipszilonnak nem mondom meg, hogy a másik mondott-e rosszat róla, hanem mindig olyan jó tulajdonságokat mondok, amelyek nem szembetűnőek, tehát nem hazudok vele, mert hiszen minden emberben van valami jóság,
- amit ki lehet emelni,
és azt a picike kis valamit én a magam részéről ki is szoktam emelni, és azáltal, ha valaha az iksz haragudott az ipszilonra, miután velem beszélt az iksz is, meg az ipszilon is, nem fognak egymásra haragudni. És azt is elmondta nekem a Kati, hogy
- Anyu, te az embereknek soha nem mondasz az egyikről a másiknak rosszat, te csak a jót közvetíted.
Én azt gondolom, hogy ez nem hazugság, mert én nem azt mondom egy csúnya emberre, hogy te egy szépségkirálynő vagy, hanem egyszerűen olyan tulajdonságot emelek ki benne, amit igaz és fel lehet rá hívni a figyelmet, ami esetleg minden emberben benne van, én azt csak egyszerűen egy picikét… kiemelem, egy kicsit jobban.
- Ez azért érdekes, amit mondasz és mellesleg követendő példa is egyúttal - abszolút megértem a Katit, hogy észre vette és ennek ekkora fontosságot tulajdonít -, mert én egy olyan cégnél dolgozom, ahol úgy tűnik, mintha annak örülnének, ha valami nem megy, vagy valami nehezen megy, vagy valami sikertelen. Nem a jónak örülnek és a sikeresnek és a jól sikerült dolgoknak, hanem inkább ezeknek a úgymond nehezen, nyekergősen, izzadságszagúan menő ügyeknek, mert akkor úgy a másiknak nehezebb, és minthogyha nekik, az ellendrukkereknek így lenne éppenséggel jó.
Igen, ettől nekem mindig fölmegy a pumpám, de akkor elgondolkodom egy kicsikét és azt mondom magamnak, hogy Rita, ne menjen föl a pumpád, hanem megint le kell őket szerelni, mert egyszerűen nem mennek semmire azáltal, hogy az egyik pletykál a másikra, az egyik befeketíti a másikat, ezzel semmire nem fognak jutni, csak maguknak csinálnak rosszat, s ez őróluk állít ki szegénységi bizonyítványt. Semmi más. Én próbálok emberekre jót mondani, pedig nekem nagyon sok alkalmam lenne a szomszédok körében az egyikről, a másikról valami rosszat mondani, de én soha nem szoktam őket, az öregasszonyokat értékelni, mert tudom azt, hogyha én bármelyikőjüknek is azt mondanám, hogy iksz vagy ipszilon rossz, az abban a pillanatban nem úgy lesz beállítva, hogy ez valamilyen beszéd vagy beszélgetés alkalmával jött ki, hanem az úgy lesz tovább adva, hogy a Rita direkt mondta, hogy te rossz vagy, te ilyen vagy meg olyan vagy.
- Volt egy olyan kommunikációs gyakorlat egy tréningen még annak idején, hogy sorba álltak az emberek egymás mellett, az első súgott a másodiknak valamit, a második pedig tovább adta a harmadiknak és így tovább.
Igen.
- Az üzenet végig ment a soron és a legutolsónak meg ki kellett hangosan mondania, hogy mi volt az a mondat vagy mondatok, amit hallott. A végén kiderült, hogy teljesen eltérő üzenet jött ki, mint az, amit az első ember elindított. Valahogy így lehetünk a pletykálkodással, rosszindulatú pletykálkodással is. Még a jóindulatúnak szánt kijelentést is úgy ki lehet facsarni, másképpen lehet érteni és tovább adni, hogy az ember nem is gondolná.
Tökéletesen így van. Én is így gondolom. Éppen most jutott eszembe egy olyan dolog, hogy beszélgetek több szomszédasszonyommal, és egyiknek, másiknak bizony megmondom a véleményemet. Azonban nem úgy mondom meg, hogy
- Maga ezt nem érti…
hanem mindig azt mondom, hogy
- Én megértem azt, amit maga mond, nekem viszont más a véleményem ezzel kapcsolatban, én ezzel nem értek egyet, de ez legyen az én dolgom.
Tehát én nem próbálom meg őket befolyásolni csak azért, mert merőben más véleményen vagyunk egy csomó dologról. Egészen hétköznapi, családi problémákról az egyiknek ez a véleménye, a másiknak meg az a véleménye, én nem akarok senkit sem meggyőzni arról, hogy az én véleményem helyes, csak azt mondom, hogy nem értek egyet vele, kész, ennyi.
- Te olvastad a Dale Carnegie könyveket, a Sikerkalauzt, Hogyan viselkedjünk másokkal, Hogyan szerezzünk barátokat? Mert ezekben a könyvekben egy az egyben mintha ugyanez a filozófia volna leírva. Dale Carnegie meséli, hogy például mikor ő részt vett egy vacsorán, ahova nagyobb társaság volt meghíva, egy csomó idegen ember, ő azzal az emberrel tudott igazándiból jól beszélgetni, aki nem egy homlokegyenest ellenkező álláspontra helyezkedett vele szemben, hanem olyasmivel kezdte a mondandóját, hogy megértem, amit ön mond, meg én elfogadom, amit ön mond, első nekifutásra önnek igaza lehet, de ha jobban belegondolunk, akkor… és így tovább, és így tovább, és innen folytatva fejtette ki a saját véleményét, nézetét.
Igen, azt kellene megkérdezni, hogy a Dale Carnegie beszélt-e az én édesanyámmal, mert valószínű, az édesanyámtól vette ezt át, én pedig az édesanyámtól kaptam örökségbe, hogy így kell beszélni az emberekkel. Mert az anyám, aki egy százhatvanezres lakosú városban lakott és tanárnő volt, fizikát és matematikát tanított, ott egy ember nem volt, akivel ő rosszban lett volna. Egyetlen ember nem volt. Mindenki tisztelte, nem mindenki szerette, de mindenki tisztelte, mert tudta, hogy böcsületes, rendes, korrekt, egyenes ember, de soha nem úgy hangoztatta a saját véleményét, hogy az másnak bántó legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése