Mi, magyarok

(Tudom, nincs olyan, hogy általában a magyarok ilyenek vagy olyanok. Nem létezik az általában egy nép esetében, amikor olyannyira különbözőek és sokfélék vagyunk, egyikőnk sem hasonlatos a másikhoz, mindenki a maga nemében utánozhatatlan és egyedi. Mégis felismerhetőeknek tűnnek bizonyos jellemvonások, amelyek nagyon is általánosítva, de leírnak, bizonyos fokig jellemeznek egy népet. Anyám kívül-belülállóként mond véleményt rólunk, s teszi ezt ötven éves ittléte, gyakorlati tapasztalata alapján. Amit mond, nem kellemes fülnek, szemnek egyaránt, ám mégis valóságosnak érzem jellemzését, kritikáját, mellyel bennünket illet. A magam ötvenegynéhány éve szinte szóról-szóra ugyanezt mondatná velem, anyám ebben is megelőzött.)
- Férjhez mentél apuhoz és ide költöztél Magyarországra, az életed itt zajlik. Te végül is jó érzéssel gondolsz Magyarországra, hálás vagy ennek az országnak, hogyan alakult a véleményed az idők folyamán az országról?
Ezerkilencszázötvennégyben, amikor megismertem a Pétert, akkor nekem csodálatos véleményem volt Magyarországról. Ez nem Péterrel kapcsolatban, nem Péter hatására történt, hanem abszolút a saját információim alapján, leginkább a magyar zene miatt alakult pozitívan. Kálmán Imre zenéje engem teljességgel elbűvölt, akkor én valósággal bele voltam szeretve az összes magyar emberbe, minden zenébe, az összes operettbe, a magyar operettbe, amely akkoriban különben is nagyon híres volt. Ötvennégyben jött a Péterrel való megismerkedés és akkor én bele szerettem, ide jöttem Magyarországra ötvenhat március tizenegyedikén. Én akkor igazság szerint nagyon jó tapasztalatokat szereztem a magyar emberekkel való kapcsolatban. Én akkoriban nagyon szerettem a magyarokat. Igen hamar megtanultam a nyelvüket, próbáltam úgy beszélni, hogy ne érezzék, hogy nem vagyok magyar. Ezt több okból is szerettem volna. Egyrészt azért, hogy ne érezzék a magyarok, hogy idegen ajkú vagyok. Másrészt ugye azért, mert ott voltak a zűrös politikai események, ami miatt nem volt az olyan nagyon jó, ha az ember nem magyarul beszél. De az ötven év alatt, amióta én Magyarországon élek, akkorát változott a nép, az atmoszféra, a társadalom, hogy azt már semmiféle képpen nem lehet összehasonlítani azzal, amilyen annak idején volt. Amikor én Magyarországra jöttem, az volt a véleményem, hogy a magyarok nagyon türelmetlen emberek. Öt perc alatt legyen lakása valakinek, öt perc alatt legyen autója valakinek és öt perc alatt legyen meg neki mindene. Én ezt láttam. Akkor csak a türelmetlenség látszott bennük. Amióta itt vagyok Magyarországon, azóta én rettenetesen rossz jellemvonásokat vettem észre a magyarokban általában. Az egyik és a legelső és a legborzalmasabb: az irigység. A második: a sumákság. A türelmetlenség az megmaradt. A nem őszinteség (őszintétlenség). Olyan kétszínűség van az országban, hogy az valami szörnyű. És nem becsületesek. Nem becsületesek, korruptak. Lopnak is, meg korruptak is.
- Hát ahogy ezt itt nekem sorolod, az eléggé letaglózó.
Nem szavahihetőek. És még egy vonás a városi és a falusi ember viszonylatában. A városi ember már kezdi megtanulni, hogy ha holnap tíz órakor találkozunk, akkor az háromnegyed tíz, tíz óra vagy negyedtizenegy. De a falusi ember, az nem jön el a találkozóra, de nem is szól, se telefonon, sehogyan sem, hogy nem tud ott lenni vagy nem tud odaérni. Én ezeket a vonásokat soha az életben nem fogom tudni megérteni.
- A falusi ember nem tisztább, mint a városi?
Tisztább. Kevésbé korrupt, de ugyanolyan sumák, az össznépi sumákság az egyszerűen rettenetes. Lehet, hogy egy-két vonás eszembe fog még jutni, akkor majd megmondom.
- Elfelejtetted mondani, hogy a magyar nép pesszimista. Nem bízik és nincsen pozitív jövőképe.
Igen, és kérlek szépen, nagyon nem gondolkodik azon, hogy mi van az országban, például hogy miért lehetett a népet ennyire két felé osztani. Nekem az ismerőseim, a barátaim között is vannak olyanok, akikkel soha, de sohasem beszélek politikáról, mert egyrészt ismerőseim közül nem tudom, hogy milyen nézetet vallanak, de igenis van olyan barátnőm, akivel például csak azért nem beszélek politikáról, mert tudom, hogy nem vagyunk egy platformon. Abszolút.
- És az csak megrontaná a viszonyt.
Egy szempillantás alatt.
- Ha te a magad jellemvonásaidat hasonlítanád össze a magyaréval, mennyi különbséget látsz közöttünk? Tudtál ilyen értelemben nem magyarrá válni?
Én ezalatt az ötven év alatt, amit itt töltöttem, úgy érzem, hogy bölcsebb lettem, kicsit szélesebb lett a látóköröm. Én nem lettem sem korrupt, sem sumák, sem becstelen, hazug sem lettem. Én mindig mindent és mindenkinek őszintén megmondtam. Ha valakinek a szemébe nem lehetett megmondani a rosszat, mert az nagyon lesújtaná, akkor inkább semmit sem mondtam. Azt sosem mondtam, hogy te milyen rendes és aranyos ember vagy, mikor azt kellett volna mondanom, hogy te milyen szemét vagy. Én ilyet nem mondtam, mert nem szeretem a konfrontációt. És azt is észrevettem, hogy az utóbbi években, mióta Péter meghalt, én egyszerűen már fizikailag sem bírom az igazságtalanságot, a hazugságot és az erőszakot. A könyvekben sem bírom azokat a részeket olvasni, ahol igazságtalanság és erőszak van jelen, úgy kell magamat erőszakkal rávennem, hogy elolvassam, másként nem bírom. Tényleg nem bírom. Ez van, drágám.