(Egy nappal vagyunk május nyolcadika után, amikor is Frildi barátnőm ünnepli születésnapját. Nagy nehezen sikerült megjegyeznem ezt a dátumot, most meg is örökítem, hogy el ne feledjem még egyszer. Egészséget szoktam kívánni mindenkinek, akinek a születésnapját ezért vagy azért számon tartom. Igen, egészséget, hiszen negyven éves korunkkal egyben a "garanciánk" is lejárt, ahogy ezt családorvos, belgyógyász Kati húgom mondta ezelőtt ki tudja már hány évvel. Akinek pedig mégsem járt volna le, az érezze magát szerencsésnek, de olyan is van, akit már jóval negyven éves kora előtt bajok gyötörnek. Nos, Frildi, neked is egészséget kívánok, sokat belőle, tartson ki még legalább ugyanannyi ideig, mint éveid jelenlegi száma. És persze maradj meg olyannak, mint amilyennek megismertelek egy közös munkahelyünkön, ahol egy kevéssel rövidebb ideig, mint egy év dolgoztunk együtt: nyugodt, bölcs, kérdésekre általában válaszokat adó ember, aki tudja, hogy mit miért, meg merre hány méter. Sok boldogságot. Ma meg május kilencedike van: a fasizmus feletti győzelem napja, ami nekem legbelül, agyam hátsó berkeiben valahol igenis ünnep, mégha akkor gondolatban sem voltam meg és csak jóval később hallottam apám családjában bekövetkezett mérhetetlen emberi veszteségekről, és még annál is később láttam a Ballada a katonáról és a Szállnak a darvak szovjet filmeket, amelyek mind a mai napig kedvenceim közé tartoznak és akár akarom, akár nem, mindig megkönnyezem, végig sírom. Az eső, a nap, a felhő szinte szabály szerű váltakozását nem számítva, ilyenek ezek a május eleji napok.)
- Most hogy az ételekről beszélünk és Xenia-t mind közelebb érezve, aki iskolában tanított és korrepetált otthon, neki mikor volt egyáltalán ideje főzni?
Amíg az apuka élt, addig ő elég sokat segített anyukának. Mikor pedig az apuka nem volt már, akkor mi gyerekek segítettünk neki és tanultuk meg a konyhai munkát, többek között a főzést. No de mi nem olyan sokat tanultunk anyánktól. Végül is amikor én Moszkvába kerültem, akkor nem volt ott nekünk, diákoknak annyi pénzünk, hogy mi csináltunk volna ott két fogásos, vagy nem is tudom, milyen tartalmas ebédeket. Örültünk neki, hogy a hagymát, a krumplit, a kenyeret meg tudtuk fizetni. Készítettünk sült krumplit simán, sült krumplit hagymával, sült krumplit kenyérrel, sült krumplit kenyér nélkül.
- Egy generációval később mi ugyanezt ettük Harkovban, sült krumplit sült krumplival és néha vettünk farsirovannoe mjaszo-t, darált húst, akkor meg ettünk sült krumplit fasírttal.
Nálunk úgy volt, hogy amikor ünnep volt vagy több pénzünk maradt, akkor lementünk a sarokra, ahol volt egy zakuszocsnaja nevezetű intézmény, amolyan büfé szerű valami, és abban voltak virslik, csodálatos virslik. Először is azért, mert valódi húsból készültek és ízesek voltak még ehhez, juhbeles virslik voltak. Azon kívül mindez ötvenkettő-ötvenháromban történt, tehát nagyon régen, amikor még Sztálin élt.
- Az én időmben sem volt semmi baj a virslikkel Harkovban, nagyon szerettük, előszeretettel vettük, ettük mi is.
A virsliket lehetett enni vagy sárgarépával, vagy káposztával, párolt káposztával, párolt sárgarépával, párolt zöldborsóval, és ezek úgy voltak elkészítve, mintha főzelékek lettek volna, csak ők akkor még nem tudták, hogy az főzelék, hanem ők csak azért csinálták főzelékhez hasonlóan, hogy szaporítsák egy kicsit, tehát egy amolyan lisztes besámelbe tették a zöldséget, ezáltal több is volt, meg tartalmasabban lehetett enni.
- Ezek voltak a moszkvai ételeid. És mit ettetek Türkmenisztánban?
Hát Türkmenisztánban nem volt olyan sokféle ennivaló.
- Valamit csak ettetek, hiszen valamitől csak felnőttél.
(nevet)
- És biztos, hogy nem voltál elhízva.
Senki sem volt elhízva. Húslevest ettünk. Harcso-t ettünk, borscsot ettünk.
- Mi is az a harcso?
A harcso az egy olyan birkából készült leves, amiben minden benne van: krumpli, rizs, sűrített paradicsom, hagyma, szóval nagyon finom.
- Egytál étel?
Igen. Igazság szerint aki megismeri, megszereti, egyszerűen oda van érte. Sűrű leves.
- A borscs is ilyen.
Na most mi a borscs-ot sem hús nélkül főztük, hanem hússal.
- Mégpedig marhahússal.
Igen, mert mi általában egytál ételt ettünk, nem volt több fogás.
- A marha nem volt Türkmenisztánban szent tehén?
Neeeeem.
- Értem, tehát tettetek marhahúst is az ételekbe.
A borscs-ot hússal ettük, a harcso-t is hússal ettük, a húslevesben is volt hús. Sült krumplit csináltunk, fasírtot csináltunk, anyám sokszor csinált töltött paprikát. Nálunk a töltött paprikát nem hússal töltötték, hanem zöldséggel, aprított zöldséggel. Fasírtot nagyon sokszor ettünk és én a mama fasírtját míg élek nem felejtem el, az olyan finom volt. Na most az én fasírtom a mama fasírtjától abban különbözik, hogy én nem teszek bele kaprot, mivelhogy a Dórika és a többi unokám sem szereti a kaprot és ezért amikor csinálom, nem teszek bele kaprot, pedig nagyon szeretnék, mert sosem tudom, hogy ki toppan be hozzám és esetleg meg kell kínálnom fasírttal.
- Már kipróbáltad kaporral is?
Iiiiisteni.
- Olyan lett, mint Xenia-é?
Igen, isteni finom. Csak nem tudom mindig csinálni, csak akkor, ha tudom, hogy a fasírtot nagyrészt olyanok eszik meg, akiknek a kapor nem okoz gondot, na akkor hát persze, hogy beleteszem a kaprot.
- A ti családotokban csináltátok-e vagy magam sem tudom, honnan jöhetett az a szokás vagy étel, amely szőlőleveles töltikeként lett ismert.
Óóóóó, hát ez a töltött szőlőlevél, a dolma. Dolma-t nagyon sokszor csinált a mama, mert nagyon szerettük. Ez egy déli kaja. Csinálják a türkmének, nem olyan tisztán, mint az örmények, csinálják az örmények, ezt csinálják a grúzok, azerbajdzsánok, arabok. Szíriából Magyarországra szakadt egy örmény család és ők is elkészítették, csak ők sokkal kisebb méretben és a töltelék mintha picivel más lett volna, nem hústöltelék, hanem mintha rizszsel lett volna megtöltve valamilyen zöldséggel. Nagyon finom volt persze az is. Szeretném, hogyha az én Panni lányom legalább, mert a Kati nem nagyon szereti a káposztát, de a Panni eltanulná azt a bizonyos töltött káposztát, amelyet mi, örmények, illetve az anyám csinálta annak idején. A rendes töltelékben benne van a hagyma, a fokhagyma, a petrezselyem, a rizs és a hús. Bele lehet tenni kaprot, de mondom, nem fontos. És akkor mindezt össze kell keverni és bele kell tölteni az édes káposztába gyönyörű szépen. Az edénybe úgy rakjuk le, hogy egy sor töltött káposzta, egy sor aszalt szilva, egy sor töltött káposzta, egy sor aszalt sárgabarack, egy sor töltött káposzta, egy sor mazsola, de miután a mazsolát nem szeretik, azt sem muszáj belertenni. Utána egy kis sűrített paradicsomot kicsit fölhigítva vízzel öntünk rá és a végén, amikor ez az egész tákolmány körülbelül két óra múlva megfő, akkor utána lehet szépen tejföllel enni. Isteni finom étel. Én sosem csinálom itt, mert nem igazán szeretik a családtagjaim.
- Pedig egyszer meg kellene csinálnunk, akkor legalább együtt elkészítjük.
Jó, megcsináljuk.
- A tejfölről jut eszembe, hogy nekem kitűntetett, speciális ételem volt annak idején Harkovban, amikor kint tanultam. Rendszeres reggelim volt a tejföl muffinnal, mazsolás muffinnal.
Juj, de finom!
- A mostani muffin hozzá sem szagol az ottani muffinhoz méretében és tartalmasságát tekintve. Volt mazsolával és anélkül, és egy pohár, két deci isteni házi tejföllel bekanalazva (nagyot nyelek) komplett kaja volt, és egyáltalán nem lehetett megunni.
Ezerkilencszázötvenegy óta tanultam én Moszkvában ötvennyolcig, ötvenhét-ötvennyolcig. De olyen tejföl, mint amilyen Szovjetúnióban van, nincs is, nincs is, illetve amilyen akkor volt, most már nem tudom, milyen. Azt tudom, hogy a sztálini időkben sok mindent lehetett kapni. Emlékszem, hogy micsoda kínálat volt, a vörös és a fekete kaviár, amit én utáltam ugyan, és kilószámra lehetett kapni, ahogy a legkülönfélébb vaj típusokat, például olyet nem is ismertem, hogy csokoládévaj, vagy hering ízű vaj, vagy ilyen növény ízű vaj, meg amolyan növény ízű vaj. Csodálatos, hogy mennyi minden féle dolgok voltak akkoriban az üzletekben. Hogy hova lettek ezek, hova tűntek, fogalmam nincs.
- Még visszatérve a kajákra, én Moszkvában tudtam csak egy bizonyos fagylalt fajtát enni, amit Eszkimonak hívtak. Henger alakú fagyi volt kakaós borítással, belül vanília töltelékkel. Isteni volt. Nem lehetett sok helyen kapni, általában aluljárókban árulták. Türkmenisztánban te ettél annak idején ehhez hasonló fagylaltot?
Türkmenisztánban nagyon kevés ilyen fagylalt volt. Édességként inkább anyám süteményeit ettük, aki nagyon sokfélét sütött, tortákat, például a tort Napoleon-t, amely a kedvencem volt, és az anyám nagyon jól tudta csinálni. Én nem tudom, hogyan csinálta azzal a fél kezével…
- Milyen ízű torta volt?
Hét lapot kell sütni, de nem vastagot, hanem inkább vékonyat, pászkához hasonlatosat. Akkor ezekre a pászka szerű lapokra főtt krémet kell kenni, vanília krémet, rétegesen mind a hétre és hagyni kellett egy napig összeérni. Hát olyan az a Napoleon torta, olyan, de olyan ízű, hogy az valami csodálatos. Ezekre emlékszem anyám főztjei közül, amelyek nagyon-nagyon finomak voltak. Megpróbálom megismételni őket az itteni rendelkezésre álló hozzávalókból, zöldségekből, alapanyagokból, de nem biztos, hogy pont ugyanoly ízűek, ugyanolyan finomak lesznek, mint drága anyám ételei.
Meg egy ok arra, hogy Majus 9-re emlekezz: A mi kis babank (na mar 3 eves) is Majus 9-en szuletett.
VálaszTörlés