- Ki takarított otthon?
Mi.
- Gyerekek.
Igen. Anyánk nem, hát neki pénzt kellett keresni.
- Az ember gyerekének lehetett valami kedvtelése, amit nagyon szeretett csinálni? Például szerettél olvasni?
Nagyon sokat olvastunk, rengeteget a testvéremmel.
- Anyátok meséket olvasott nektek.
Nemcsak meséket, anyánk mesélt nekünk mindenfélét. Egy könyvet elolvasott, ha úgy gondolta, hogy azt el kell nekünk mesélnie, akkor elmesélte, s akkor azt mi is elolvastuk, ha megtetszett. Mindenfélét mesélt. Az ő szájából tudtam meg, hogy milyen könyvek léteznek, miket, milyeneket kell olvasni. Mire iskolába kerültünk, addig minden kötelező irodalmat - erős túlzással - már százszor elolvastunk. Anyám küldött bennünket színházba, moziba. Színházba úgy küldött bennünket, hogy volt Ashabadban Orosz Drámai Színház, Orosz Opera, Türkmén Drámai Színház és Türkmén Opera. Mi elmentünk az Orosz Drámai Színházba és az Orosz Operába, mire én Moszkvába kerültem az egyetemre, addigra én otthon már az összes irodalmi és zenei szépséget már mind megnéztem, a legnagyobb orosz drámaírók műveit élvezhettem színpadon, Moszkvában meg másodszor, harmadszor láttam őket.
- Te mikor tizennyolc éves lettél és felkerültél Moszkvába, addigra olyan neveltetést kaptál Xenia-tól az általános műveltség területén, hogy megfelelően tudtál indulni az életben?
Azt hiszem, igen, ott csak tovább fejlesztettem.
- Az erős, biztos alap, támasz megvolt.
Persze, megvolt. És a viselkedési normákat is, anyánk mindent belénk táplált, hogy s mint kell viselkedni, mi tudtunk gyönyörűen leveleket írni, hogyan kell ezt csinálni, hogyan kell elkezdeni, hogyan kell beadványokat, nyilatkozatokat készíteni, bennünket anyánk mindenre megtanított, tehát mi nem úgy ültünk le, hogy jó napot kívánok, aztán írtunk valami katyvaszt, hanem volt valami bevezetés, tárgyalás, és a végén befejezés. Ez minden levélben nálam így van.
- Biztos ismétlem magam, de bizonyos dolgokat újból és újból megkérdezek, mintha attól valami is változna, de minden bizonnyal egyre mélyül, cizellálódnak a viszonyok, kapcsolatok, események. Ti a Koljával milyen testvérek voltatok? Nem verekedtetek?
Nagyon jó testvérek voltunk, de sokat verekedtünk. Az elején meséltem, hogy mindig ijeszgetett, hogy pojdu v jasik i vozmu, és elveszi a fiókomból a csokimat vagy egyéb rejtett kincseimet. Nagyon jó testvérek voltunk, nem volt nekünk semmi problémánk egymással gyerekkorunkban.
- Egy suliba jártatok?
Nem, ő a Fiú Iskolába járt, én meg a Leány Iskolába.
- Nem fordulhatott elő az az iskolában, hogy azt mondták volna neki, hogy
- bezzeg, a nővéred annak idején!
Nem, nem. Ő különben is szégyellte a nővérét rozsda színű haja miatt. Koljának mély, ébenfekete haja volt. Hajamat apámtól örököltem. Vörös hajszínem érdekes módon Ashabadban mindig is terhet jelentett számomra, csúfoltak, szégyelltek miatta. Moszkvában viszont mindenki különlegesnek és gyönyörűnek találta. Amikor meg Magyarországra kerültem, mindenki csodálta a maga természetességében ragyogó vörös hajamat. A hajszínemmel tehát nagy átlagban nem volt semmi problémám. Vörössége az első szülésemig tartott, aztán kezdett amolyan semmilyen, seszínű lenni. Ami a testvéremet illeti, ő egy évvel később jött az egyetemre tanulni, mint én. Amíg egyetemista volt, folyamatosan hajkurászta a csajokat és akivel csak kapcsolatba került, magáévá is tette az illető hölgyet. És akkor jöttek a lányok egymás után, hogy nekik nem kell a gyerek, mert a testvérem nem veszi el feleségül. Én meg vittem mindegyikőjet abortuszra, mindenkinek segítettem orvost találni, szóval mindenkivel én foglalkoztam.
- Ez pénzbe került?
Persze. Végül volt egy lány, aki igen nagyon beleszeretett a testvérembe és erősen szeretett volna hozzá férjhez menni, és azt hiszem, hogy még gyereket is várt tőle. Mikor tudomást szereztem erről, elmeséltem Kolja-nak, aki erre azt mondta, hogy őneki eszében sincs megnősülni, neki nem kell semmi, a legkevésbé sem felelősség egy nőért, gyerekért, családért, ő most egyelőre tanul és kész. Na én erre megírtam mindezt anyánknak. Anyám rettentően megdühödött Kolja-ra, felelőtlen viselkedésére. Fogta magát és írt az egyetem rektorának egy levelet, hogy nagyon szépen kéri, ezt és ezt a diákot, Kolja nevű fiát vágják ki az egyetemről egy évre, menjen dolgozni akárhova, és egy év múlva vegyék vissza, hadd térjen addig magához, hogy amit ő csinál, az nagyon nincs rendben. Az egyetem rektora megkapta a levelet, kivágta a Kolja-t az egyetemről és elküldték valami bányába dolgozni. Mikor egy év múlva visszajött a bányából jött azt mondta, hogy
- nagyon jót tettetek velem, mert annyi pénzt kerestem, hogy három hónapra most egy taxisofőrt bérelek magamnak (nevet), az fog engem mindenhova fuvarozni. (nevetünk) És a végén természetesen elvégezte az egyetemet.
- Megkomolyodott? Az eset segített ebben valamit?
Azt nem lehet mondani, hogy megkomolyodott volna, mert huszonöt vagy huszonhárom évvel ezelőtt, amikor Moszkvában voltunk a férjemmel és ott találkoztunk a testvéremmel, akkor ő azt mondta, hogy ő nem ért egyet a mi életstílusunkkal, életvitelünkkel, ő igenis – ekkor már ötven vagy ötvenkét éves volt – hajkurászta a nőket egész életében, most is azt csinálja, és mi csak ne szóljunk bele az ő életébe. Végül is, valószínűleg nem változott, sőt, biztos, hogy nem változott, hiszen ezt követően nem sokkal a felesége elvált tőle és akkor ugye más nők után kellett néznie, akik kibírják az ő – idézőjelben vett – csodálatos természetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése