Valentin

Azt mondják, hogy ma van a szeretet, szerelem napja. Illene ezt valamilyen formában kimutatni. Ritkán mondjuk azt, hogy szeretlek. Arra fogjuk, hogy úgyis tudja az illető, minek az érzést szavakba önteni. Pedig itt van a maholnap nyolcvanhat éves Pat barátnőm, aki felkerült a heti egyszer hívottak listájára. Néha-néha rosszul van, vagy egy rosszat lép, elesik, aggódom érte. Nem mintha a rendszeres telefonjaimmal megtudnám őt óvni valami nagyobb bajtól, mégis felhívom, és a végén azzal búcsúzom, hogy
- I love you, Pat, take care.
És a válasza rendre ugyanaz:
- Love you too, doll.
Amikor szemtől szemben látom, hosszú beszélgetéseink ugyanezekkel a szavakkal záródnak. Valahogy szükségét érzem érzelmeim kimondásának, torzó volna találkozásunk, telefonálásunk nélküle.
A szeretetről szólt a múlt szombati részvételem Susynál egy valamikori munkahelyről eredeztethető baráti körben. Nem hagytam ki eddig talán egyet sem a találkozóink közül, rendezze bármelyikünk is saját magánál. Néha túl sokan vagyunk, olykor meg kevesen, ki-ki maga dönti el, kit hív meg. Susynál szinte mindenkit láthattam, aki számít a régi kedves munkahelyről. Nem volt, kivel ne beszéltem volna legalább egy-két szót, ekképp gazdagodva aurájával, életéből felszínre hozott rövid híreivel. Működött a paplan-effektus, amely szerint szívemnek sok kedves embere egy képzeletbeli dunyha által beborított térben beszélgetett egymással. Mégpedig úgy, hogy az idő észrevétlenül folyt el az isteni vacsora mellett - a Susy ismételten túlszárnyalta elképzeléseinket -, majd az azt követő beszélgetés alatt. Aki nem volt ott, az sajnálhatja csak igazán, hogy nem élhette át a házigazdák maradéktalan, lankadatlan törődését, odafigyelését vendégeire. Mindenki méltán érezhette, hogy saját, külön bejáratú szeretet-csomagot kapott Susytól és Andristól. Aki már átfőzött és előkészült két napot egy ilyen nagyszabású baráti összejövetelre, az tudhatja csak igazán, hogy vendéglátáskor a legapróbb részletekre való odafigyelés mennyire nem egyszerű.
Éppen Valentin-napon, a szeretet, a szerelem hivatalos, ünnepévé avanzsált napján van Kingi barátnőm születésnapja. Ő talán még nem számolja az éveket annyira komolyan, talán észre veszi az idő múlását, hogy már megint február van és megint tizennegyedike. Talán kiszakította magát a megszokott mindennapokból és valamilyen különleges programra vállalkozott csöppnyi Berti lányával, ami emlékezetessé tette a napot.
Kingi! Innen kívánok neked jó egészséget, sok boldogságot, türelmet a most munkásabbnak tűnő nappalokhoz. Őrízd meg magad olyannak, amilyennek valamikor megismertelek: egy vibráló jelenségnek, egy temperamentumos embernek, egy villámgyors felfogású, örökké slágfertig valakinek, egy szív és léleknek, akin - bátran állíthatom -, hogy valamikor egy cég nyugodott, de legalábbis meghatározó, központi szerepet játszott benne.  Nem maradt más hátra, mint hogy csöndesen megkérdezzem:
- Kingi, mikor megyünk a váci Margarétába kávét inni, vagy a Csokizóba egy banános-csokis fondüt enni, vagy nézünk meg együtt egy Sajdik Kiállítást a Váci Galériában? Vagy ha nem Sajdik, akkor legyen valaki más, veled édes mindegy. Vagy mikor megyünk Gödre halat enni? Mikor találkozunk végre?