Az örmény vonal

- Hogyne. Természetesen bennem is motoszkál valami Ararat kapcsán.
És nem csak belőlem vált ilyen mély érzéseket. Pedig én abszolút nem érzem magam igazi örménynek, mert nem tudok örményül, de az Ararat, maga az Ararat, a hegy, a név már önmagában is valahogy letaglóz. Úgyhogy amikor az Araratról van szó, az olyan, mintha valamilyen szentségről beszélnénk. Komolyan.
- Pedig már mióta nem vagy ott.
Sohasem voltam igazán ott. Egyszer-kétszer voltam látogatóban Örményországban. De az örménységem valószínűleg a véremben van, nem? Gondolom én. A génjeimben csak örmény gének vannak.
- Persze.
Különben nagyon örülök, hogy az anyám génjeit örököltem és nem az apámét.
- Mert?
Akkor lehettem volna ugyanolyan ember, mint amilyenből millió szaladgál ebben a világban. Rossz természetű, durva, goromba, udvariatlan, veszekedős, irigy. Tényleg nagyon örülök, hogy az anyám génjeit örököltem.
- Te a gyerekeidben mit látsz, milyen géneket örököltek, mit visznek tovább?
(hatalmasat sóhajt) Miért ez a nagy sóhajtás?
Mert én azt látom, hogy nekem sikerült gyerekeim vannak. Mást nem tudok mondani. Nagyon is jól sikerült gyerekeim vannak.
- Az örménységet a Kati viszi tovább a legjobban, ugye?
Most már nem hiszem. A hitet viszi tovább. A saját hitét viszi tovább.
- Az örménység – most úgy tűnik -, hogy a blogban folytatódik, itt fogalmazódik meg és íródik le.
Az lehet, az nem baj. A Sanyi olvassa?
- Olvassa. Nem úgy olvassa, hogy minden fejezetet külön-külön, hanem összevár egy adagot és akkor olvassa el. Utána megint összegyűlik egy jókora adag, belenéz a blogba, hol is tartunk és akkor megint elolvas több fejezetet egyszerre. Néha ír bele megjegyzéseket is.
A Katinak szerintem már nincs ideje, hogy az örménységgel foglalkozzon.
- Pedig én egyre inkább azt gondolom, hogy ez a származási vonal nagyon fontos dolog számunkra.
Panni, én nem írhatom ezt elő senkinek…
- Megismerve ezt a múltat, ami neked van, amit te közvetítesz, egyre inkább a meggyőződésem, hogy nem hivatásszerűen, de ápolni kell ezt a múltat. Ez egy olyan gazdag múlt, már önmagában az örmény múlt, és mellette a zsidó múlt, hogy mind a kettőt ápolni kellene. Folyamatosan, a maga természetességében, szinte magától értetődőn.
No de ez már rajtatok múlik, és nem rajtam. Én már nem tudok mit hozzátenni.