(Apám éppen ma lenne nyolcvanegy éves és sajnos már tizenegy éve nincs közöttünk. Nyugodjál továbbra is békében, hiányod azóta is egyformán égető!)
Ezerkilencszázötvennégyben találkoztam vele a téli hónapokban, amikor a téli szemeszter után gyakorlati munkára küldték a népeket, s miután a kijevi és moszkvai egyetem tanulmányi szempontból édestestvéreknek számítottak, így Kijevből Moszkvába, Moszkvából pedig Kijevbe küldték a hallgatókat gyakorlati munkára. Péter betegen érkezett meg Moszkvába. Én csak annyit hallottam a többiektől, hogy itt fekszik egy beteg magyar, vengr, akivel kezdeni kellene valamit. Miután én amúgy egy segítőkész ember volnék, azonnal neki álltam telefonálni és kihívtam a mentőket. A mentők elég gyorsan kijöttek. Adtak neki gyógyszert, még antibiotikumot is felírtak neki, mire megkérdeztem az ügyeletes mentőst, hogy most meg mihez kezdjünk a beteggel.
- Semmi különös bánásmódot nem igényel a beteg, szedje csak a gyógyszert, tartsák ágymelegben, maga, maga meg játsszon vele „Durák-ot” - kérte.
- Ami ugyebár egy kártyajáték.
Valóban.
- Nem éppen a legbonyolultabbak fajtájából, ha jól emlékszem, hiszen a durák hülyét jelent magyarul. (Anyu beleegyezőn nevet.)
Játszottam hát vele nap mint nap Durák-ot. Aztán valahogy meggyógyult és akkor ment mindenki a maga dolgára. Eljött a Szilveszter és mint ilyenkor szokás vele együtt az év legutolsó jó nagy bulija. Mi négyen lányok szerveztük. A kollégiumi szobánkban ugyanis öten laktunk lányok, de az ötödik nem vett részt ebben a buliban, mert az egy amolyan különc, magának való csaj volt, elég szegény családból származott. Igaz ugyan, hogy mi sem voltunk különösebben gazdagok, de érdekes módon mi négyen eléggé összetartottunk.
- Hogy hívták a szobatársnőidet?
Egyik Gálja, másik Gálja, Tamara és én, Rita. Mi négyen egyszersmind jó barátnők is voltunk. Ötvennyolc év telt el ezerkilencszázötvenkettő óta és mi pontosan ötvennyolc éve elég behatóan tudunk egymásról, hogy mi történik velünk, körülöttünk, hol vagyunk, hová készülünk, mivel foglalkozunk, mit tervezünk csinálni, hogyan érezzük magunkat egészségileg meg egyáltalán. Elkezdtünk hát akkor készülődni a Szilveszterre, mert nálunk, Moszkvában ugyebár nem ünnepeljük a Karácsonyt, viszont a Szilvesztert annál komolyabban, intenzívebben és hangosabban. Szilveszterre amit csak tudtunk és ismertünk összefőztük, összesütöttük. A fiúk meg elkezdtek csak úgy ukk-mukk-fukk inni, amelyre egyenesen a közeli szilveszteri emelkedett hangulat szolgáltatta az alkalmat. Szilveszter táján akkoriban nekem Kazimir, a lengyel fiú csapta a szelet. Kimentünk vele a konyhába, ahol több gáztűzhely is állt szépen sorban egymás mellett és mindenki ott sürgött-forgott, sütött-főzött, egyik kaját készítette a másik után. Kazimir váratlan hirtelenséggel elkapott engem ott két tűzhely között és elkezdett csókolgatni. Naná, hogy én is visszacsókoltam őt, ha jól emlékszem. Aztán egyszer csak ott termett a Szegő Péter és elrántja onnét a…
- Kazimirt, gondolom.
Igen, őt. Én meg kérdem Pétert, hogy jön ő hozzá, hogy beleszóljon a dolgainkba. Mondja, hogy ő majd beszél a Kazimir fejével és akkor magával vitte Kazimirt, hogy négyszemközt beszélgessenek. Egyébként, hogy milyen állapotban volt Kazimir akkortájt, arról jobb nem beszélni, mert a külföldi diákok az oroszokkal egyetemben az Ünnep kapcsán szinte folyamatosan be voltak rúgva. Péter állítólag azt mondta Kazimirnak, hogy neki, mármint a Péternek komoly elképzelései vannak velem, amiről nekem ugyebár a leghaloványabb fogalmam sem lehetett, hiszen mi ketten együtt még sehol sem jártunk, nem voltunk randevúzni és amúgy a Kazimir - szerinte - meg menjen a jó büdös francba. Akkor Kazimir elkezdett valakivel verekedni, ja, egy német diákkal, amiben nem volt semmi különös, hiszen a lengyelek és a németek, ugye, már akkor sem állhatták valami nagyon egymást, én meg azt találtam ki, hogy majd mint nő közéjük vetem magamat, hogy szétválasszam őket. Erre a Péter rám parancsolt, hogy
- te most itt maradsz és nem mész te sehová, majd én elintézem őket.
Elment és tényleg valahogy rendet csinált közöttük, sikerült megbékéltetnie őket. Ily módon már semmi akadálya nem volt, hogy a Szilvesztert normálisan megtartsuk. Jó sokan voltunk. Mi négyen lányok és körülöttünk a rengeteg fiú, szinte mind külföldi, Kijevből a moszkvai gyakorlatra érkezett teljes társaság. Tamara beleszeretett egy román fiúba, egy bizonyos Nicolescu-ba vagy Romanescu-ba, már nem emlékszem pontosan. Az egyik Gálja beleszeretett egy másik srácba, a másik Gálja pedig belezúgott egy magyar fiúba, a Tóth Lajosba. Én meg miután el lettem tiltva a Kazimirtől, nem volt más választásom, beleszerettem hát a Szegő Péterbe. Táncoltunk, végig együtt szilvesztereztünk és akkor január negyedikén…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése