Alekszandr Sztyepanovics

Alekszandr Sztyepanovics leningrádi unokatestvérem, Sztyepan Ivanovicsnak, apám másik testvérének volt a fia, aki valóságos katonai karriert futott be, 1991-ig mindenfelé küldték és generálisként, tábornokként végezte. Ahogy mondtam, küldték mindenfelé, még Mongóliában is járt. Mongóliából hazajövet hozott nekünk egy kis ajándékot, azt a párnát, amely most a tahisi házban van, bőrből van az egyik oldala, a másik pedig szőrméből.
- Igen, emlékszem rá.
Mindmáig nagyon szép állapotban maradt meg, s azé lehet a gyerekek közül, aki megbecsüli.
Kettőezerhatban meghalt Alekszandr Sztyepanovics. Él még a felesége, Nyina és két lányuk, több unokájuk Leningrádban, a mai Szent Péterváron. Jómagam hosszú évek óta levelezem velük, Kati lányom azonban meg is látogatta őket, mikor ott járt egy pár napos városlátogatás alkalmával. Mivel ők nem olyan levélimádók, mint én, ezért ők sokkal ritkábban írnak. Sehogyan sem tudom őket arra rávenni, hogy több levelemre összefoglalóan válaszoljanak egy levélben. Egyébként Alekszandr Sztyepanovics, nekem a kezdetektől fogva csak Szása volt, így szólítottam őt egyszerűen, Szása. Én sosem a tábornokot néztem benne, így amikor először találkoztunk és ő azt mondta, hogy Alekszandr Sztyepanovicsnak hívják, erre én azt feleltem neki, hogy na jól van, akkor te nekem mostantól Szása leszel.
- És Alekszandr Sztyepanovics erre a megszólításra nem sértődött meg?
Nem, egyáltalán nem vette sértésnek. A Nyina is nekem egyszerűen csak Nyina, hiszen én Magyarországon ezt a szokást vettem föl, mindenkit a keresztnevén szólítok, mert itten nincsenek Sztyepanovicsok vagy Ivanovicsok meg Nyikolajevicsek, tehát nekem ennek egyszer s mindenkorra vége. Tündéri egy asszony ez a Nyina és keményen kézben tartja a két lányát, két vejét, s ha jól emlékszem, három vagy négy unokáját.
(Legyen elég ennyi az Aszlanjan (Alekszandr Sztyepanovics) és a Babajan (Nyina) családról.)
- Volna remény, hogy találkozzál velük személyesen is?
Remény akkor van, hogyha kinyitjuk a bukszánkat és elmegyünk hozzájuk. Ők jelen pillanatban el vannak foglalva egy családi ház építésével Szent Péterváron. Fölépíteni ugyan már fölépítették, talán éppen most bútorozzák be, rendezkednek vagy valami hasonlót csinálnak, tehát nem tudnak nagyon ide utazni. De az is lehet, hogy azt várják tőlem, hogy küldjek nekik egy meghívólevelet. Én viszont nem tudok úgy meghívólevelet küldeni, hogy ne tudnám pontosan mikor, hányan, mennyi időre szándékoznak hozzánk vendégségbe jönni. A meghívólevélnek van ugyanis egy bizonyos szavatossági ideje, azon kívül rohadt sokba kerül, s mindezen felül én egyedül, mint Rita nem hívhatok meg akárhány embert magamhoz, hiszen a magyar hatóságok előírásainak megfelelően ennyi ember vendéglátásához nem rendelkezem megfelelő méretű lakással.
- Mert ugye szükségeltetik egy főre előírt bizonyos négyzetméter nagyság, hogy vendégül tudjad őket látni?
Igen, s ha a nyugdíjam még lehetővé is tenné a meghívást, azonban a hivatalos elvárásokhoz képest a lakásom semmiképp sem lenne megfelelő méretű. Ebből kifolyólag a gyerekeim a saját nevükben tudnák a szent pétervári rokonságot meghívni. Nagyon rendes egy család ez a szent pétervári vonal, de mindenki nagyon el van foglalva a maga dolgával és a mama, Nyina, intenzíven foglalkozik a három vagy négy unokájával. Nincs pardon, ott nincs lébecolás, mindenki dolgozik, nehezen keresik a pénzt, hogy meg tudjanak élni, valahogy egyről kettőre jussanak.