Születésnapodon mondom neked, hogy szerettem volna mára egy kis társaságot összehozni valahol. Tudod, ebben az összehozásban elég nagy vagyok. Abban, hogy embereket terelek egy kupacba. Főzök nekik valamit, nem biztos, hogy világbajnoki kaját, de valamit, biztosítom a helyet, az időt, s hagyom, hogy alakuljanak a dolgok szinte maguktól. Mert te is tudod, hogy elég egy paprikás krumpli és a te kis palacsintád, az oliadi, hogy az ember jól érezze magát a szerettei körében. És igaz, hogy nagy családi összejöveteleink alkalmával nálunk általában húsleves volt, rántott vagy pácolt sültcsirke vagy hússal töltött pirozski, amit csak én csináltam neked, valamilyen vegyes gezemice, saláta is volt a főétel mellé, mondják, hogy az isteni krumplipürémmel. Édességnek az asztalra került a legendás tészta nélküli túrós sütim vagy a tésztás túrós sütim, mert ezutóbbit jobban szeretted, és oliadi is volt, meg a Katiék mindig hoztak orosz krémtortát, a kedvencedet és sok más sütit. Több turnusban folyt az ebéd, mert egyszerre hatan fértünk el az asztalnál az étkezőben. És volt nagy hangzavar, beszélgetés, egymás szavába vágás, egymásba érő nevetés. Ebéd után te bent ültél a fa karfájú karosszékben beszélgettél, hallgattál, mosolygó, büszkeséggel telt pillantással nézted, ittad magadba a nagy családodat. Amikor nem ültem éppen melletted a nagy családi körben, mert a kiszolgálás közben ki-berohangáltam, lopva figyeltelek, meg-megkérdeztelek, jól érzed-e magad, minden rendben van-e körülötted.
- Drágám, mindenem megvan, te csak törődj a többiekkel. De fejezd már be a rohangálást és ülj ide mellém!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése