2016. június 19., vasárnap

A galambdúcban - nyár van

Beköszöntött a nyár a dúcba. Nem mintha eddig nem lett volna örök nyár a természetes fényt csak néhány csövön keresztül kapó lyukban. Mi galambok onnan vettük észre, hogy itt a nyár, hogy a klímaberendezések bemondták az unalmast, s így pillanatok alatt annyira felforrósodik körülöttünk a levegő, hogy úgy érezzük, mintha a saját verítékünkben fürdenénk. Többek között ezért is inkább röpdösnénk kinn a szabadban, a frissebbnek érzett udvari levegőn. Ha még volna mivel. Mert szárnyaink szegettek, oda vannak szegezve üléseinkhez. Székeinkre nincs szemernyi panasz, kényelmesek, szaladnak kerekeiken, jobbára állnak, benne velünk, a szabadságszerető, most szárnyaszegett galambokkal.
Sok a dolog, tenni való. Sok van, mi rendbe hozandó. Kijavítandó. Megszerelendő vagy kicserélendő. Gyakorlatilag alig van, mi ugyanúgy megtartandó. Recseg-ropog itt minden körülöttünk, lent és alant.
Bennünket pedig nem rettent a mély. Tudjuk jól, hogy a mélytől indulva menedék a fent. Röptünkben a galambdúcból szemünket először a zűrzavaros lentre vetjük, majd előre, majdnem neki a rolóajtónak, mely az utolsó pillanatban nyílik fel kicsit sértődve  és horkanva a nagy sietségtől, mely a bentről űz bennünket kifele.
A kimenekülésnek annyi, de annyiféle oka van. Apropo lehet egy megmártozás a kinti dohányfüstös levegőben, vagy csak a repülés maga. Pihenés a bentből, magunk mögött hagyva zűrt meg zavart, egybe zártságot, túlzsúfoltságot, ricsajt és zajt. Átmenetileg feledve az egy helyben ülést, az egyszerre két képernyőre meredést, ahol a műsor olyan fáradságos és nagyon munka szagú, otthagyva a karmainkkal a folytonos kipi-kopácsolást. Galambfejünkből száműzve a folytonos be-kijövést, az egyre emelkedő munkazajt, a soha le és meg nem nyugvást.
Pörgés van benn és székekhez való szegeződés. És mindig valamifelé való irányultság. Amit a galambabbak kitalálnak. Ezt meg azt. Egyszer ezt, máskor azt. Tegnap valamit, ma annak kábé ellenkezőjét, másnap ki tudja, mit. Galambabbjainkra is láthatóan hat a zűrzavar, melyben a rendvágás fáradságos, mondhatni sziszifuszi munka. Közelről és messziről ide érződik a nem elegáns izzadságszag, a kapkodás, a vagdalkozás, az idegesség, mely ragadós. Ráragad mindenre és mindenkire, falra, gépre, anyagra, műanyagra, emberre és galambra egyaránt.
Félelem uralkodik és igazgat. Lent a nagy légtérben és fenn a galambdúcban. Gyökeret vert a feszültségből fakadó félelem, vagy a félelemből eredő feszültség. Hiszen bármilyenek is a munkakörülmény-torzók, bármennyire is tisztázatlanok a folyamatok, akármennyire is átlálthatatlannak bír lenni a helyzet, teljesíteni kell. Egyedül lehetséges módon: a legjobban és mindenáron. Kerül, amibe kerül. Emitt lenn ember idegekbe. Ember egészségbe. Ember lelkekbe. Ember szívekbe. És ugyanígy a galambokéba amott fenn, a galambdúcban. Mondják, most ez van. Tart, ameddig tart, bírni kell. Eszetlen nyüzsit, stílustalan stílust, okos-okostalan munkát. És a galambdúcban mellesleg a tikkasztó nyarat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése