2016. június 30., csütörtök

Bächer Iván: Dobozba főzés

Én krumplit soha két kilónál kevesebbet meg nem pucoltam. Soha másfél kilós húsdarabnál kisebbre hentespultnál rá nem mutattam. Soha fél kiló rizsnél kevesebbet a forró zsiradékba vagy a lobogó vízbe bele nem vetettem.

Minálunk mindig sok emberre történt a főzés. Népkonyhába születtünk bele.

Első és másfeledik életemben, mikor szüleinkkel éltünk egy fedél alatt húgommal, sógorommal, unokahúgommal, soros barátnőimmel, majd feleségemmel, és minden létező és elképzelhető és elképzelhetetlen hozzánk tartozóval, vendéggel, rokonnal, betérővel és betévedővel, természetszerűen volt ez így.

De nemigen változott a helyzet második életemben sem, amikor is kétlaki voltam. Ha falun időztem, ott vagy egyedül tengettem három-négy napot, és ilyenkor a hét végi maradékokból éltem, no meg mindig volt hova mennem vacsorálni, vagy pedig – hétvégeken leginkább – változatlanul hat-nyolc-tíz személyre kalkulálva kerekedtem kedves bolti körutamra föl.

Most kettő és feledik életemet élem éppen.

Állandóan vidéken lakom, kettecskén viszont. Pestre vendégségbe járok, esténként nemigen lepnek meg beugrók, benézők, betévedők. Ez is egy műfaj, két emberre főzni, de ebbe nemigen tudhatom belegyakorolni magam. Legtöbbször dobozba főzünk ugyanis.

Láttam már ilyent, öreg papát, aki hetente kétszer fölszerelkezett a dobozaival, nyakába vette a várost, és végigvizitálta és ellátta táplálékkal "kirepült" leszármazottait. De hát más látni valamit, és más benne lenni abban.

Dobozba főzünk manapság tehát. Nem rossz dolog ez sem, megvan a szépsége, hangulata, különösen, ha azért meglehetősen gyakorta váltakozik személyes etetéssel is.

Dobozba főzünk.

A konyhai munkapult alatti szekrény alsó polcozata színültig van mindenféle kicsi, nagy, közepes, kerek, szögletes, ovális négyszegletes, műanyag és műanyag tetejű fémdobozzal.

Ha belépek egy boltba, már rááll a szemem a jó dobozra rögtön.

A dobozba főző értője lesz a dobozoknak is. Nem minden doboz alkalmas ugyanis. Vannak vékony, eltörő, ide-oda nyeklő dobozok, vannak, amelyekre soha nem passzol a tető jól. Én például, ha ízlik nekik, ha nem, mindig Carte d'Or fagylaltot veszek. Mert annak elsőrangú a doboza. Elég merev, nem törik, s jól záródik a fedele is. Garnírungnak, savanyúnak, kisebb adagoknak megteszi a vékonyabb falú salátás, tepertős műanyag doboz, bár az elég gyorsan kopik. Persze kell tartani pár tucat igazi, komoly műanyag és fémdobozt is, a sültekhez, húsokhoz, sólethez, töltött káposztához, s más komoly dolgokhoz. Ebben az esetben az okoz komoly gondot, hogy a kiürült dobozok hogyan kerüljenek viszsza hozzánk. A levesek és a leves dolgok természetesen nem szállíthatók másban, csakis befőttesüvegekben. Meg is nő az ázsiója ezeknek egy dobozba főző háztartásban. Azelőtt utáltam az üres befőttesüvegeket, mert csak fogták a helyet a spájzban. Most viszont alig győzőm gyűjtögetni azokat, még a zacskós savanyúságról is leszoktam, pedig errefelé igen sokféle és igen kitűnő minőségű kapható, de hát kell az üveg, abban veszem a céklát, uborkát.

Ugyanúgy tucatnyi főre folyik a főzés tehát, ugyanúgy tekintetbe vétetik, hogy az egyik nem eszi a baromfit, a másik nem tűri a petrezselymet semmiben, mint azelőtt. Csak éppen nem helyben fogyasztásra készül a koszt, hanem házhoz szállíttatik.

Persze néha megfordul a fejemben, hogy vajon elfogy-e majd a küldemény vagy csak úgy ránk hagyják, hadd csinálják, hadd örüljenek a szegény öregek, de hát az anyai gondoskodás elementaritásának gátat emelni nem tudhatok és nem is akarok.

Szépen leszűröm a levest, egyik nagyobb dobozba teszek egy kis főtt répát, gyökeret, krumplit, zellergumót, másikba főtt húst, persze letisztítva minden zsiradéktól csirkemellét, tarját, szegynek a húsosát. Egy harmadik, kicsiny dobozba kerül a főtt tészta, s végül, ha kihűlt, telitöltöm az üveget is a levessel, és rácsavarom a tetejét gondosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése