2015. október 31., szombat

Prága, drágám!

Nincs rossz időpont Prágához. És nincs is messze. A zötyögős cseh autópályán a kocsi meg az ember a lelkét olykor kiköpi, de összességében úgy hat-hét óra alatt oda is ér.
Nekem Prága városa mindezzel együtt gyönyörű és az örök szerelem. Annak ellenére az, hogy nem tudom látnivalóinak pontos nevét, történetét, a közeget, amelyben épültek, sokszor a stílusukat sem ismerem fel. A buta ember ne járjon Prágába, de mit tegyen, ha ehhez is buta és jár. Szellemileg ennyire vakon kész csoda, hogy felfogom, sőt terjeszteni merem, mennyi rengeteg minden látnivaló van itt Prágában koncentráltan, szinte egy helyen. És ahhoz is veszem a bátorságot, hogy ki tudja hanyadszorra térjek újra meg újra ide vissza. Ezúttal többed magammal.
Itt van például Prága szíve, Stare Mesto, az Óvárosi tér az Orlojjal, a csillagászati órával a Városháza oldalában, a Tyn templommal, melynek különlegessége, hogy polgári házakkal van összenőve és azokon keresztül vezet az út a bejáratához. De ezen a téren van a Szent Miklós templom és Husz János szobra is. Mindig óriási a nyüzsi itt. Turisták terhelik túl a teret folyamatos jelenlétükkel. Nézelődnek, tunya-henye egy banda, csak sétálgatnak ide-oda, tátják a szájukat, mintha nem láttak volna még ilyet életükben, összevissza kattogtatnak a masinájukkal, akárha sose akarna a film belőle kifogyni. Egész órakor az Orloj csillagászati óra figuráinak elő- és eltűnését figyelik, fényképezik árgus szemekkel. A tér egyensúlya ilyenkor fölborul, annyian kíváncsiak az óránként ismétlődő pár perces órajátékra.
Prága olyan, mint Budapest. Ott is van folyó, csak azt Moldvának hívják, a helyiek Vltavának mondják, ők tudják, miért. Pestnek, beillik az Óvárosi teres, Zsidónegyedes (Jozefov), Operaházas, Vencel teres (Vaclavske Namestie), Svejk, U Fleku, Arany Tigris, U Provaznice és a millió egyéb sörözős oldal. Még nem próbáltam ki, de ha elhajítanék egy jól megtermett, kitűnően röpülő követ Prága belvárosában, akkor majdnem biztos, hogy egy söröző, de legalábbis étterem ablakát verném be, és azután menekülőre fognám a dolgot.
A prágai Pest síkságát kicsit érdekesen töri meg Visehrad és az ő dombjának magaslata, ahol a gyönyörű Szent Péter és Pál Székesegyház bújik meg, igaz, igen feltűnően, amikor mindenek fölé emelkedik. A templom mellett egy nem akármilyen temető. Minduntalan cseh hírességek sírjába botlik az ember a sírsorok között bóklászva. Karel Capek író, Jan Neruda költő, Antonin Dvorzak és Bedrich Smetana zeneszerzők alusszák itt örök álmukat, és megannyi híresség. Ha nem lennék ennyire alul művelt a tudományok híres cseh művelőiből, akkor a sort biztosan tovább folytatnám, de így hamar vége szakadt. Visehrad, a régi vár falairól -, nem ráállva, hanem biztonságos védelméből -, gyönyörű a kilátás a városra dél felől (biztos, hogy dél?, az égtájakkal is bajban vagyok). Látni egy másik templomot előre és jobbra, hogy mi a neve, fogalmam sincs, de nagyon szép. A Moldvára lelátni, és ide látszik balra a távolban a prágai vár.
Mindegy, a társaságból többen állították, hogy Prága akkor is olyan, mint Budapest, még ha a prágai pesti oldal tele van valahol délen dombokkal, és ha már sokan mondják, akkor az úgy is van, bár Galilei egyedül hirdette okosságát, rengetegen nem hittek neki, megégették, utólag neki lett igaza. Egy ilyen félművelt egyén, mint jómagam, jobb, ha nem vitatkozik, és csöndben marad, nem hiányzik nekem a máglya forrósága, éget.
A hegyes-dombos prágai Buda-oldalon magasodik a Hradzsin, a hatalmas várkomplexum, amely magában foglalja a Szent Vitus Székesegyházat, a Kincstárat, az Arany utcácskát, Sárkányölő Szent György szobrát, és annyi minden látnivalót, amiről nem is tudom, hogy mi micsoda, csak gyönyörködöm bennük, hűen festett szőkeségemhez. A kilátás nem a váré, csak onnan nyílik a városra, a piros fedelű házak rengetegére, a Károly hídra, melynek helyét innen fentről sejteni és elkapni lehet, de az Óváros templom tornyai is idelátszanak.

A várból romantikus séta, andalgás lefelé, már-már időhúzás, amiért más sportágban sárga lapot kap az ember, e helyütt bocsánatos bűn, ahogyan az ember csigalassúsággal halad a Károly híd felé. Megáll, nézelődik, araszol tovább, bámészkodik, nem kap levegőt - no nem azért, mert túl magasan lenne vagy kifárasztaná a rohanás -, hanem a tömény látnivalók mellbevágó rengetegétől. Az egyik egy templom, a másik egy ház, a harmadik egy üzlet, a negyedik egy elhaladó lovaskocsi, az ötödik egy városnéző cabrio, a hatodik egy mutatványos a mutatványával, megint egy ház, egy újabb ház, egy templom, az utcán nyüzsgő kavalkád, egy étterem, egy szobor, egy festmény a kirakatban, egy kürtös kalácsos kapja el az ember szemét és tartja fogva ha csak pillanatokra is, azokból lesznek az órák, annyi, de annyi a látnivaló ezen a lejtős prágai budai oldalon, amely a vártól leindulva a Károly hídig tart és a Mala Strana, Kisoldal nevet viseli.
Folytatom... Egyszer csak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése