Pap Vera, jaaaaajjjjj

Istenem, Pap Vera meghalt. Szemtelenül fiatalon ötvenkilenc évesen. Szinte napra velem egyidősen. Január huszonhetedikén, Csöpp születésnapján ünnepelte a születésnapját. Meghalt hosszan tartó súlyos betegségben. Ezek szerint még az őt hosszan felemésztő betegsége előtt, ami halálosnak bizonyult, láthattam az Augusztus Oklahomábant, kétszer is. Fejbe vágott és letaglózott a darab. Kótyagosan kóvályogva kerültem ki a Vígből, de nem a főszerepet alakító Pap Vera hatása alól. Egzaltált volt, alkoholista, beszólt, ahol, és akinek csak kellett, saját magát nem kímélte, természetes és hiteles volt, rekedtre ordította magát, nyakán kidudorodtak az erek. Honnan vette az erőt ez a csöpp és majdhogynem csont sovány színésznő? 

Meg kellett mutatnom az Augusztust anyámnak és egy barátnőmnek, elmentem másodszor is. Pap Vera, amikor az Augusztus Oklahomábant játszotta -, úgy tűnt nekem legalábbis -, hogy ott hal meg a színpadon. Meg voltam róla győződve, hogy szerinte színházat, szerepet csak így lehet: vagy teljesen odaadja magát vagy sehogy, másképp nem is érdemes. 

Az őt hosszan felemésztő betegsége alatt, ami halálosnak bizonyult, járhattam a Vígszínházban a nagyközönség számára nyitott napon színházbejáráson. A nap végén a színészek szimbolikus árakon árusították saját készítésű sütijeiket és beszélgettek a közönséggel Az unokahúgom sütötte, nekem most nincs nagyon rá időm, mutatott Pap Vera a behozott sütijére, amikor vettem belőle, és bocsánatkérőn mosolygott.

Istenem, Pap Vera meghalt. Szerintem az ország egyik legnagyobb színésznője, legérzékenyebb embere ment el.

Jaaaaajjjjj.

„Az ember attól színész, hogy keresi azokat a lehetőségeket, amikor kijátszhatja magából a lelkét.“ (Pap Vera)