Van, akinek nincs kabátja. Van, akinek mindegy, milyen, csak kabát legyen és melegítsen. Olyan is van, akinek számít, hogy egy kimenő kabátja is legyen a mindennapos mellett. Van olyan, akinek szőrmebundája van. Anikó pénteki csirkemellének currys a bundája. Olyan igazi, egyben maradó. Nem szakadozott, nem összevissza ragacsos, hányavetin megtapadt, mint az enyém olykor szokott lenni, amikor nagyon akarom, helyette nevetségesen sikerül.
Anikó currys bundája tiszteletet parancsolóan, tökéletesen veszi körbe a hófehér csirkemellet. Sülés közben aranybarnára barnul kívülről úgy, hogy közben napsárga lesz keresztmetszetében. Anikó omlós csirkehúsának fehér színe bentről indulva gazdagodik Anikó currys bundájának napsárgájával, végül mindent beborító aranybarna színével. Egy gyönyörűség a társaságában lenni. Először gyönyörködni benne a percek tűnékeny pillanataira. Azután kénytelen-kelletlen belevágni a késsel, óvatosan bontva meg a currys bundába öltöztetett csirke tökéletes egyensúlyát. Vágni kell, szájba juttatni a falatot és harapni, rágni, nyelni, ha az ember nem akarja Anikó csirkemellét currys bundában csupán csak csodálni, mint Leonardo Mona Lisa-ját. Konstatálom, hogy a csirkés étel ízeiben tartja a ritmust Anikó currys bundájával, együttesen téve valóban ünnepivé a más péntektől egyébként semmiben sem különböző péntek mégis ünnepinek tűnő ételét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése