Tükrök

A hócipőm is tele van a tükrökkel. Mind ugyanazt mutatja. Egy mesterségesen, a belsőbb rétegekben őszülő, ráncosodó, arcra erősen szőrösödő, magát szőröző valakit. Ugyan nincs sok tükör körülöttem, de egy is elég, hogy magamat találjam benne. Egymásra nézünk. A maiban a tegnapi arc néz vissza rám hol frissebben, hol fáradtabban, hol mosolygósabban, hol rosszabb kedvűen.

-        - Kozmetikushoz kellene menned – mondja a tükör felhúzott szemöldökkel kutatva az arcomat -, azt mondják, egy jó kozmetikus csodákat művel, még veled is.

Ezt azért nem kellett volna, de igaza lehet, talán nem volnék egészen reménytelen eset kozmetikusi kezek számára.

Máskor meg.

- Nagyon nem aludhattál eleget –állapítja meg, amikor alig feltűnően a szemem körülötti árkokban kutakodik.

Éppen újságolni akartam neki, hogy már megint nem aludtam végig egyben az átlagosnak számító négy uszkve hat órámat. Többször is fölriadtam, a WC-én is jártam, kezet is mostam. Az éjszaka kellős közepén ébren lévő tükörre viszont nem emlékszem.  Tükörbe ugyan nézhettem, de félig csukott szemeimmel a semminél alig többet láthattam csak.

Megint máskor.

-        - Te most biztosan ezt a felsőt akarod a kék szövetnadrágodhoz fölvenni?

Kérdezett hasonlót más alkalmakkor is, igaz, kicsit másképp:

- Hova teszed a szemeidet, amikor belém nézel? Mert látok ugyan szemekhez hasonlatosakat itt velem szemben, de hová tűnt belőlük az értelem?

Jó, jó, nem az ízlésemről vagyok messze híres, de a gunyoros megjegyzésein kívül mással is segíthetne. Ilyenkor a tükröt egyedül az állaga menti meg, hogy tükörből van és minden bizonnyal nőből, és egy ilyen állapotú egyeddel ugyebár az ember sem nem veszekszik, sem nem verekszik és az sem vonzó perspektíva, hogy egy elegáns macerálás, bökdösés, lökés, leejtés nyomán  millió és egy dirib-darabban vinné magával az összes kellemetes megjegyzését, kritikáját, szúrós pillantását, vizslatását.

Többször is elképzeltem már milyen volna tükrök nélkül létezni. Egy világban, ahol belső szemeimmel nyitottan, félig nyitottan, csukottan, frissen, álmosan, fáradtan, fiatalosan, öregecskén, kíváncsian, lemondóan, érdeklődően, még más szemével is látnám a tükrök addigi helyét, önmagamat, amely olyan volna amilyen, és úgy lenne elfogadható, ahogyan eszemmel, képzeletemmel játszva, komolyan, egyben játékosan gondolnám.

-        -  Úgy is érzed magad, mint ahogyan kinézel? – kíváncsiskodik rögtön belső tükröm.

Erre mi mást mondhatnék:

- Már te is kezded?