Az alábbi formában megjelent 2013.május 23-án a Galamusban Az olvasók írásai között :
Ha valaki időtöltésének legfőbb tárgyai nem az olyan filmek, amelyekben hullákon gázol át a főhős, eszközökben nem válogatva, hogy az ügyet védje vagy a birodalmat, vagy szíve szerelmét, vagy a családját, vagy csupán saját magát, hanem megelégszik egy elsőre langyosnak ígérkező történettel, a történet viszonylag renyhe lefolyásával, ha egyáltalán annak lehet nevezni, ami az ilyesféle filmekben történik, amelyekben a színészek nem nagy erőművészek, nem a testükkel, leginkább az arcukkal, a pillantásukkal, a szemük rezdülésével, az ajkuk körüli, arcukon a maga teljességében kirajzolódó érzelmeikkel, mozdulataikkal, fél gesztusokkal, kimondott és ki nem mondott mondataikkal, hangjuk, hangsúlyuk árnyalásával, árnyaltságával játszanak, és amikor megnézed az efféle filmeket, akkor azok beléd csípnek, no nem olyan nyilvánvaló, jól látható módon, hanem mint amikor megcsíp valami és te nem tudod, nem látod, nem érzékeled az okát, hanem mélyen, legbelül érzed, hogy a hatása hosszan tartó lesz és nem szabadulhatsz tőle, nem is akarsz, mert ez nem olyan érintés, amely fájdalmas lett volna, aminek rögtön az ellenszere után kellene nézned, hanem hagyod, hadd hatoljon még mélyebbre, hadd ivódjon fel teljesen, ha fel tud egyáltalán, de legalább dolgozzék benned, tegye dolgát, ahogy te is azzal, hogy nyitott vagy és befogadó, egyenesen vágyod ezeket az órákat, amelyek alatt egy-egy ilyen filmmel vagy kettesben, többesben, de megérintődsz általa akaratlanul is, valamit megpendít benned, valami régen el- és betemetett részedet, ami lehet akár kellemetlen is, vagy éppenséggel fel- és megrázó, olyasvalami, ami mellett nem tudsz elmenni, mert felkavarta a benned szunnyadó állóvizet, amilyen a lelke bír lenni az embernek, ha nincs nagyon kitéve valami különleges hatásnak, és alszik vagy majdnem alszik, vagy jól érzi magát a maga állapotában, ekkor, éppen ilyenkor jól jöhet egy-egy nehéz, problémás film, amelyben nem minden kerek és messze nem minden happy, és sejted, hogy merre fordul majd a történet a célegyenesben, de nem sietteted, azaz siettetnéd, mégis ki kell várnod a végkifejletet, a „megoldást”, amely nem egy statikus állapot, nem egy pont az egésznek a legvégére a The end szócska után, hanem pont, pont, pont, idáig hoztunk, vittünk, mert erre a filmre voltál kíváncsi, és te hagytad magad, de innen gondold te magad tovább, és igenis el fogsz gondolkodni, mert nem hagy nyugton, ha már egyszer megcsípett és átitatott a nyughatatlanság, az örök kíváncsiság érzetével, nos, az ilyeneknek ajánlom tiszta szívvel a Napos oldal és a Lopott szavak amerikai filmeket, amelyek bár amerikaiak, mégis rétegérdeklődésre tarthatnak csak számot. A magunk részéről úgy tűnik, érdemes a drága életünkből, a túlzsúfolt napjainkból, velünk született, belénk rögzült fáradságunkból kis időt szakítani rájuk. Megéri.
Az eredeti írás:
Akiknek nem az olyan filmek időtöltésüknek legfőbb tárgyai, amelyekben hullákon gázol át a főhős, eszközökben nem válogatva, hogy az ügyet védje, vagy a birodalmat, vagy szíve szerelmét, vagy családját, vagy csupán saját magát, hanem megelégszik elsőre egy langyosnak ítélhető történettel, a történés viszonylagosan renyhe folyásával, ha egyáltalán annak lehet nevezni, ami az ilyesféle filmekben történik, amelyekben a színészek sem valami nagy erőművészek és nem a testükkel, leginkább arcukkal, pillantásukkal, szemük rezdülésével, ajkuk körüli, arcukon a maga teljességében kirajzolódó érzelmeikkel, mozdulataikkal, fél gesztusokkal, kimondott és ki nem mondott mondataikkal, hangjuk, hangsúlyuk árnyalásával, árnyaltságával játszanak, és amikor megnézed az efféle filmeket, akkor azok beléd csípnek, no nem olyan nyilvánvaló, jól látható módon, hanem mint amikor megcsíp valami és te nem tudod, nem látod, nem érzékeled kiváltóját, hanem mélyen legbelül érzed és azt fogod érezni, hogy a hatása hosszan tartó lesz és nem szabadulhatsz tőle, nem is akarsz, mert ez nem olyan érintés, amely fájdalmas lett volna, aminek rögtön ellenszere után kellene nézned, hanem hagyod, hadd hasson még mélyebbre beléd, hadd ivódjon teljesen fel, ha fel tud egyáltalán, de legalább dolgozzék benned, tegye dolgát, ahogy te is azzal, hogy nyitott vagy és fogadó képes, egyenesen vágyod ezeket az órákat, amelyek alatt egy-egy ilyen filmmel vagy kettesben, többesben, de megérintődsz általa akaratlanul is, valamit megpendít benned, valami régen el és betemetett részedet, ami lehet akár kellemetlen is, vagy éppenséggel fel és megrázó, olyan valami, ami mellett nem tudsz elmenni, mert felkavarta a benned szunnyadó állóvizet, amilyen a lelke bír lenni az embernek, ha nincs nagyon kitéve valami különleges hatásnak, és alszik, vagy majdnem alszik, vagy jól érzi magát a maga állapotában, ekkor, éppen ilyenkor jól jöhet egy-egy nehéz, problémás film, amelyben nem minden kerek és messze nem minden happy, és sejted, hogy merre fordul majd a történet a célegyenesben, de nem sietteted, azaz siettetnéd, mégis ki kell várnod a végkifejletet, az úgymond megoldást, amely nem egy statikus állapot, nem egy pont az egésznek a legvégére a The end szócska után, hanem pont, pont, pont, idáig hoztunk, vittünk, mert erre a filmre voltál kíváncsi és te hagytad magad, de innen gondold magad tovább, és igenis el fogsz gondolkodni, mert nem hagy nyugton, ha már egyszer megcsípett és átitatott a nyughatatlanság, az örök kíváncsiság érzetével, nos, az ilyeneknek ajánlom tiszta szívvel a Napos oldal és a Lopott szavak amerikai filmeket, amelyek bár amerikaiak, mégis réteg és korlátozott érdeklődésre tarthatnak számot, a magunk részéről érdemes a drága életünkből, a túlzsúfolt napjainkból, mára olybá tűnik, hogy velünk született, belénk rögzült fáradságunkból kis időt szakítani rájuk. Megéri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése