N. Kósa Judit: Fenyők

A Bányász igazi virslimozi volt a József körúton. Hozzánk a legközelebbi, nem véletlen, hogy minden december 24-én délután oda vonszolt el a nagymamám, hogy eltöltsük a - számomra legalábbis - ólomlábakon vánszorgó időt. Még jó, hogy a népi demokratikus filmipar Kovács Krisztián személyében megtalálta a maga proto-Macaulay Culcinját, így aztán az évek során végignéztük a teljes Öcsi-sorozatot, míg odahaza, a Tűzoltó utcára nyíló ablakon át az angyalok bepottyantották a lakásba a csodásan feldíszített karácsonyfát. (Mondjuk idővel megérthették volna, hogy én történetesen a zselés szaloncukrot szeretem.)

Ha behunyom a szemem, sok tucat karácsonyfát látok magam előtt. A nagymamám kőkemény cukrokkal és réges-régi díszekkel szerelt, aprócska fáját. Az életem első saját otthonában röpke három nap alatt meggyilkolt tuját, amelyet az erkélyről cipeltem be a fűtött lakásba, majd vissza. Apósomék partizánfenyőjét, amelynek csúcsán igenis ötágú vörös csillag világított. Az előkarácsonyok dúsan díszített fáit, a "már az unokák is felnőttek" jelszóval beszerzett kínai műfenyőt, meg a csakazértis karácsony szállodai óriását.

Idén azt mondtuk, a szimbólum a lényeg, ki a fene akar derékig fenyőtűben állni napokon át, legyen csak pár ág, néhány marék szaloncukor, no meg a fényfüzérek, körbe-körbe a lakásban. A fenyőfaárus megértően bólintott, amikor a piacozásra tartott, vastag dzsekiben, fülig sálakba burkolózva elővezettük azon a hideg délutánon, hogy mi csak néhány ágat szeretnénk. Hosszan válogatott, időnként bele is szimatolt a kupacokba, aztán amikor hálóba csavarva odaadta a csokrot, láttuk, hogy néhány bogyós ágat is mellécsempészett. - Ugyan már, nem kerül semmibe - tolta el a pénzt.

Másnap munkába menet a legfinomabb feketeerdős szaloncukorból vittünk hálából kóstolót, de persze meg sem ismert. Mégis örült, úgy láttam.

N. Kósa Judit

Forrás: Népszava, 2017.12.23.

Jó kis hely

Nem tudom, de ez lehetne akár nagyon jó is. A mérete jó. A létszám. A hely, ahol van, ami még város és már majdnem nem az. Az ágazat, amely most az egyedüli húzó az országban és stratégiailag kiemelt és rengeteg embernek ad megélhetést. Az emberi állomány, amely ugyan jön-megy, s amely itt mégsem jöttmentek gyülekezete. A kommunikáció, ha van, és annak nyelvei, amelyek európaiak és közérthetőek. Olyan közepes méretű az egész, éppen jó, kompakt. Ha jól össze- és helyre rázódik, valami jó jön ki belőle, amolyan erős, tartós és versenyképes, és nem híg, felejthető lötty, alján zaccal.

Olyan jó kis cég lehetne, minden adott hozzá. A fentieken kívül a parlagon hagyott benső szürke állomány, amely most vajúdik. Maga magában kínlódja ki kétségeit, félelmeit, világot s céget megváltó gondolatait. Jó esetben egy-két fő összehajol, olykor több is és töri a fejét és megrágja a problémákat, megszüli a lehetséges megoldásokat, közben sokszor ötletel a világba és általában sehova se jut. Napi feszültségét vezeti így le és a holdat ugatja jobb híján, mert senki kompetens meg nem hallgatja a mondandóját.

Ezzel a sok katyvasszal is pont megfelel ez a hely, ahonnan naponta menekülnénk, ha igazán akarnánk, s ha nem kötne ide valamiféle láthatatlan kapocs, mely a hűség, az irracionalitás, az örök reménykedés, a remélés, az akarás, a szeretet vegyes elegye, a kötődésé meg a hité, hogy majd egyszer sokkal jobb lesz.

Olyan hely lesz, ahol virtuálisan és fizikailag is rend a rend. Ahol megvan a helye mindennek: embereknek, eszközöknek, gépeknek, beépülőknek, félkészeknek, anyagoknak, folyamatoknak, viszonyoknak, a legutolsó szögnek. Ahol, ha csukott szemmel is megyünk végig egyik helyen, meg a másik helyen, mindent a helyén találunk, megtalálunk. Ahol értelmes a munka és hatékony és eredményes. Olyan hely, amelyben nagyjából biztosak lehetünk, hogy meglesz holnap, holnapután, a végét nem látni, meddig.

Ezen az éppen jó helyen jó kis csapat működik. Megélt már vihart, földrengést, egyet és mást, se szeri se száma történéseknek, elmenéseknek, visszafordulásoknak, erre meg arra meg amarra meg ellenkező irányba menéseknek, kapkodásoknak, zűrzavarnak, fejetlenségnek.

És mégis áll a jó kis cég, mely erősebbnek, bölcsebbnek bizonyult eddig a sok átélt hülyeségnél, hozzá nem értésnél, agyatlanságnál, amely bérelt, ill. frissen festett falai között számolatlanul burjánzott, mai napig burjánzik.

Olyan jó kis cég lenne, éppen nekünk való. Már most az, csak észre kell a sok zagyvaság alatt, között venni.

Sándor Erzsi: Soros "Soros"

Eszter lányomnak születésnapjára ajándékba adom Sándortól ezt a valami nagyon tartalmasat és megrázót, amiből nálunk, nekünk sohasem elég, merthogy a családomban éppen 43 zsidó embert semmisítettek meg különféle táborokban, hogy írmagjuk se maradjon, családjaik ne legyenek, ne szaporodhassanak, így aztán unokatestvéreim se szülessenek. Mindennek ellenére vajon tolerálni kellene minden mai és történelmi hülyeséget, szépítgetést, ferdítést, csúsztatást, mit ne mondjak, hazudozást? Csöndben mondom, nem.

"nem olvasok Stumpfot. Amennyit valaha is olvastam éppen elegendő ok arra, hogy ne szaporítsam a számukat. Most véletlen linkelésekből elém került ez a szemérmetlenül gyáva szöveg amivel elmagyarázza, hogy az "Ő VOLT A SOROS" mér nem antiszemita. Tudtával a disznó nem kóser. A zsidók távol tarják magukat tőle ezért neki nem is ugrik be sehogy sem az antiszemitizmus erről. Irigylem. Nekem az elszenesedett állati tetemről nem a kóserség, hanem egyéb elszenesedett halottak jutnak az eszembe. Égfelé meredő végtagokkal. Persze nekem könnyű, én egy depresszív zsidó családból származom, ahol a tehervonat önmagánál mindig többet jelentet. Nem mindig. Egy ideje. Ahol a gáz és a zuhanyozó két olyan szó, amely mentén mifelénk óvatosan fogalmaznak, holott mind a kettő lehetne pusztán a háztartásunk része. Nálunk az elutazás, a bőröndbecsomagolás mindig azzal a mondattal kezdődött, hogy "húsz kilót és csak a legfontosabbat". Kétségtelenül röhögtünk magunkon ilyenkor. Én éppen az vagyok, aki Stumpf szerint félremagyarázom a helyzetet. Szerintem meg ő éppen az, aki alamuszi módon megpróbálja menetrendnek érteni azt, amikor a teljes B közép zengi, hogy "Indul a vonat Auschwitzba". Aki nyilván pizsama csíkos zászlónak látja az árpádsávot és Izrael Állam Soros ellenes politikájával próbálja meg kihúzni a Sorosozásból az antiszemitizmust. Nem fog menni. Annál is kevésbé, mert amikor a csendőrök a gettóba kísérték a falusi zsidókat megesett néha, hogy egyik-másik nagygazda hátára felkötöttek egy-egy szomszédbéli malacot, tényleg csak a jó mulatság kedvéért, aztán kiabáltak nekik egy kicsit, hogy "kóser vagy-e már zsidó?" Ilyen vidáman, távol az antiszemitizmustól, a helyzetet félremagyarázva kísérték őket a gettóba, hogy elérjék velük még a soros tehervonatot."

Forrás: FB, 2017.12.12.

Micimackó hétvégi túlórázik

Bejött a Pagony egyik Párduca és nagyon, de nagyon könyörgött, hogy minden kék és fehér galléros állat jöjjön be a hétvégén túlórázni. A magam, de csak a magam részéről mondtam, hogy rendben, halkan mellé sóhajtottam, hogy bizony nem ártana, ha nem egy, hanem legalább két csupor mézet kapok fizetségül személy szerint én, mert megnéztem, hogy így évvégén eléggé kiüresedett az almárium. Párduc megígérte, hogy megbeszéli az Oroszlánnal a helyzetet és visszaszól, hogy mehetek-e hétvégén túlórázni.

Köztünk legyen mondva, azért mást is el tudtam volna képzelni magamnak erre a szombatra. Malackát már elég régen láttam. Kigondoltam, ami elég sok fejtörésembe került, hogy ha már az Északi-sarkot sikeresen fölfedeztük, megnézhetnénk, merre van a Déli-sark. Gondolom, odáig sem kell messzébb gyalogolni. A Pagonyban fa van még elég, az ösvényt majd kitapogatjuk a tappancsainkkal, megbeszéljük a Pagony-beli híreket, elpletyizgetünk, kibeszélünk minden két- és négylábút a jelenlevőkön, azaz magunkon kívül, hiszen az mégsem járja, hogy magunkról terjesszünk valami rosszaságot egymásközt, és még danolászhatunk is közben. Illetve csak én. Mert Malackának csöppet kappanhangja van, ami jelentősen ront a tenorba hajló baritonomon.

A válaszra való nagy várakozásban, hogy mehetek-e a Déli-sark felkutatása helyett hétvégére túlórázni, erősen kifáradtam és már elég korán bevackoltam magam olvasáshoz. Gondoltam, elolvasom, hogy mit is ír a hogyishívják, s ha ebben a nagy művelődési korszakomban kifáradnék, majd elszenderedem. Nem lehetett valami érdekfeszítő az olvasmányom, ha semmi perc alatt elaludtam.

Órák múlva valami nagy zajra ébredtem, a saját horkolásomra. Hajnali félhárom lehetett, csak azért nem később, mert azt is megéreztem volna. Automatikusan kinyújtottam mellső tappancsomat, megnéztem a hordozható telómon, keresett-e valaki. Találtam egy üzenetet, amit az Oroszlán küldött személy szerint nekem, a csekély értelmű medvebocsnak, hogy mehetek szombaton túlórázni, és mi több, szeretettel várnak. Az utóbbi nem volt újdonság számomra, mert általában mindenhol szeretettel várnak. Azok is, akik szerették, amikor dúdolok valamiket, de azok is, akik nem. És azok is, akik komálták a micimackós dumáimat, meg akik nem, azokról meg nem is beszélve, akiknek rendszeresen átengedem mézes csuprom alján a maradékot kinyalásra.

Szerencséje van ennek az Oroszlánnak, a Pagony állatainak "királyának", hogy éjszaka alvás közben is bírok olvasni, gondoltam, már ha ezt gondolkodásnak lehet nevezni. Vagy azt gondolhatta, hogy ebben a Micimackó-koromban egy csekély értelmű medvebocs már egy jót horpasztani sem bír. Nem tudom. Ilyen gondolati magasságokba egy csekély értelmű medvebocs csekély értelme föl sem nőhet.

Mindenesetre becammogtam szombaton egy jót túlórázni. A Déli-sark fölfedezésének most lőttek. Azt beszéltük Malackával, hogy megvárjuk a Tavaszt. A túlórákon kívül egyszer az is lesz.

Jenny Joseph: Figyelmeztetés

Ha megöregszem, lila ruhákat fogok hordani
és hozzá piros kalapot, ami nem illik sem a ruhához, se hozzám,
nyugdíjamat konyakra és nyári kesztyűre fogom költeni
és atlaszcipőkre és azt mondom: nincs vajra pénzünk.
Ha elfáradok, leülök a járdaszélre,
és felzabálok minden ingyen kóstolónak kitett élelmiszert,
és megnyomok minden vészcsengőt,
botomat végighúzom a nyilvános épületek kerítésén
és kipótolom mindazt, amit józan ifjúságom idején mulasztottam.
Papucsban járkálok az utcán, esőben,
idegen kertekben szedek virágot,
és megtanulok köpködni.
Szörnyű ingeket viselhet az ember, és meghízhat,
és megehet három font kolbászt egy ültő helyében,
vagy egy hétig kizárólag kenyeret és savanyúságot,
és gyűjthet tollakat, ceruzákat, poháralátétet meg mindenféle
mást dobozokban.
De most még rendes ruhát kell hordanunk, hоgy meg ne ázzunk,
és fizetnünk kell a házbért, és nem káromkodhatunk az utcán,
és jó példát kell mutatni a gyerekeknek.
Ma vacsoravendégeket várunk, és újságot olvasunk.
De nem kellene már most egy kicsit gyakorolnom,
hogy ismerőseim ne döbbenjenek meg túlságosan,
ha egyszerre csak megöregszem és elkezdek lilát hordani?

(Gömöri György)

Forrás: FB, 2017. december 4.

A harmadik korsó után

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha megiszom egy stampedli angol Baileys likőrt, leöblítem egy szlovák szilvapálinkával, a végén még rágurítok egy pohár Branik cseh sört, akkor egyrészt úgy érzem, hogy tisztára nemzetközi a gyomrom, jól megfér benne az angol, szlovák, cseh alkoholicke napoje (erősebbek kedvéért: alkohol), másrészt meg egy idő után, pontosabban a sör végére már nem is látom olyan borúsan a helyzetet. Danolászkodhatnékom támad. Úgy elénekelném az Édes Babám jöjj utánam, ha köll tőlem valami című szabolcsi népdalt, felturbóznám a Merre van a nem arra felelgetőssel, amire már csak rátennék az Öreganyám ne gyere a Wocoba, mert ott vagyok - nevenincs koszorús költőnk kupléjával. Jól telik így az idő a nagy nemzetköziségben. Angol, szlovák, cseh, magyar összefog a bajban, márpedig baj, az van. Mindig. És ha már mindig, akkor most is.

Mert hajnalban még jó. A gyár csöppet csöndesebben zúg-búg-berreg, királyaink még alszanak. Ilyenkor elképzelem, hogy a nap majd úgy alakul, ahogy szeretném. Úgy egy óra múlva a mesés összhangnak hűlt helye. Ez az anyag kell, meg az. Amaz sincs, az ikszedikről nem is beszélve. Keressek, nézzek, hozzak, telefonáljak, írjak, a beszállítót üssem-vágjam, nem apám. Egyik horror a másik után.

A cégnél ismeretlen az ARLG-vé összeálló négy betű, amely egyszerűen és nagyszerűen mutatja, mi minden helyen kellene az anyagnak lennie. Persze nincs. Úgy sincs. Nem ott és nem annyi. Nem akkor és nem az. Ne akarjak okosabb lenni az ari rendszerünknél, ami csak a miénk. Így rendeltetett.

A cseh sör beszél belőlem. A nagy Ő-m azt kérdezi, na, és ez hogy ízlik? Jó, nagyon jó, tedd el a dobozát, hogy újra vehessük. Nekem a cseh sörök általában ízlenek. Különösen a csapolt fekete sörök a prágai kocsmákban. A Na Provaznice-ben pl. a legfinomabb, szerintem megelőzi az U Fleku és Zlati tigr sörét. Csak helyet kell ott előre foglalni, mert esténként az év összes napján hemzseg a söröző tömeg, egy tűt sem lehet elejteni, annyian vannak. Ültem én is párszor a megtermett fa asztaloknál támasztottam a falat fapadon ülve, közben jól esett a knédli a barna szaftos húsival, mellé gurítva a fekete sör. Először egy korsó, majd a második. A harmadik már nem, mert akkor félre beszélek, amit a társaságomban élveznek, de nagyon, van, aki direkte ezért itat, s alig várja, hogy elérődjön bennem az ökörködés szintje.

Néha eszembe jut, hogy jó volna napközben ledönteni egy-két korsó cseh sörrel, hogy bírni lehessen bent a szeretett helyet, közeget, helyzetet, persze, bizonyos embereket is, és a napot, amely úgy fordul a hajnali sötétből az estibe, hogy azt sem látom, volt-e közte világos.

Vigasztalan téli állapot. Csak az dobja ezt föl, meg a hangulatomat, hogy holnap biztosan lesz egy-két óra a magam számára, amikor azt tehetem, amit végre szeretnék, amit ésszerűnek és célszerűnek tartok, ami oszlatná a ködöt a szemem előtt és a fejemben, meg a zűrt és a zavart, értelmet adna a ténykedésemnek, s még azt is gondolhatnám, hogy talán valami jobb lesz általa. Bár lehet, hogy félre beszélek, és minden zagyvaságot összehordok, mint Prágában a harmadik korsó után.