Gyakorlatilag mindene megvan: hangja, alakja, szépsége, szexepilje, végzettsége, tapasztalata, karizmája, hogy világsztár legyen. És ehhez még nő is, sovány is, szőke is, rácáfol az előítéletekre, esze is van. Nem sok ez egy kicsit és gyanús, hogy a németek vitathatatlanul legjobb exportcikke Helene Fischer énekesnő, aki saját magát többek között úgy exportálja, hogy a Helene Fischer Show-iban a berlini közönség elé hozza egy esztrádműsor keretében, mert leginkább ehhez fogható a műsora, a neki éppen legfontosabb, legkedvesebb és mellesleg rendelkezésre álló előadókat, formációkat, csapatokat, stb. A sztárok, világsztárok pedig jönnek, boldogan jönnek Helenehez, akár egy szám erejéig, vagy hogy együtt énekelhessenek egymással.


Szó se róla nem semmi, amit Helene Fischer a három órás tömény színpadi jelenlét alatt visz véghez: szólók, duettek, kamarazenélés a vendég énekes társakkal, vendégek bemutatói, meglepetés számai, saját dalainak blokkja, és közben folyamatos párbeszéd a közönséggel. És a közönség örül. Persze, hogy örül, hogyne örülne, amikor egy légtérben lehet nagy kedvencével. A közönségben elérzékenyült, már-már síró arcok, és hatalmas tapsvihar, álló ünneplés, egy egyre felfelé ívelő tetszésnyilvánítás állomásai, a legvégén negyedórás szűnni nem akaró tapssal.
Ez Helene Fischer, aki nem mondja ki, mint Cher tette legutolsó gigakoncertjén a fiatal, az utána jövő, a babérjaira törő sztárlánykáknak, hogy "na, ezt csináljátok utánam, lányok", hanem csak van, koncertezik, egy-két évente csinál új CD-ét, rendszeres szereplője a német médiának, évi egyszer megcsinálja Berlinnek ezt a mammut koncertet Karácsony másnapján, amelyről az egész ország és Eurovisionak köszönhetően Európa szerte beszélnek.
Minek mondana bármit is, hiszen mindjárt jövőre lesz csak harminc, szemtelenül tehetséges és fiatal.
Tündéri bályos Hölgy ! Nem értem a magyar MTV1 miért nem tűzi műsorára ??????????? Ha ők ezt a refleksziót egyáltalán elolvassák !!!
VálaszTörlés