A hal neve: ponty

Amikor anyámnál tegnap a karalábé levest kanalaztam, még nem tudtam, hogy pontyot fogok elektromos késsel trancsírozni. Amikor a tökfőzeléket melegítettem, már tudtam, hogy elmarad a csütörtökönként szokásos rántott hal, melynek neve anyámnál többnyire: ponty. Nem bírtam nem észrevenni a mosogatóban terpeszkedő fej nélküli (lovast?, sicc!) hatalmas pontytörzset. Anyám kilátásba is helyezte, hogy mindjárt neki fog a ponty feldarabolásához. Épphogy lenyeltem az utolsó falatot, mire előszedte az elektromos fűrészkést, a műanyag vágódeszkát, és indult a mandula: lassan, lassan, még ennél is lassabban hatolt bele a kés a pontyba mindaddig, amíg az erős csontba bele nem ütközött. Hárman anyámmal meg a fűrészkéssel is kevesek voltunk a pontycsont átfűrészeléséhez. Anyám az egyetlen lehetséges modern módszert alkalmazta a probléma feloldásához, amikor egy széles pengéjű kést kalapáccsal ütögetve vágott keskeny ösvényt a csonton át a deszkáig.
Ezen a fáradságos, kreatív úton-módon jutottunk - írd és mondd - két étkezésre való tizenkét vékonyka pontyszelethez. Nagyon fűszerezni sem kell majd, mert anyám már jócskán előfűszerezte az egyik ujjából ömlő vérerecskével, amikor a fűrészkés előbb az ujját vágta meg a hal helyett.
E rántott ponty próbája jövő csütörtökön lesz, ha megesszük.
(2012. november 9., pénteken a csütörtökről)