Sándor Erzsi Ökrös Oszkárról

"A másik osztályba járt a VIII. kerületben a Bezerédj-ben, a folyosón egymásra nyílt az osztályajtónk. Olyan tehetséges volt, hogy már hetedikben a konziba járt. Mesélte, hogy Rácz Aladár felesége is meghallgatta, és sírt. Oszi meg nem értette, hogy mit kell sírni egy cimbalomtól. November 7-én az iskolánk igazgatója behozatta Oszi cimbalmát a tornaterembe és azzal ünnepeltük a NAgyoktóberit, hogy Oszi játszott. Lisztet meg Brahmsot, nem Leenint, ki csak néhépének élt. Pedig 1970 volt akkor meg 71. Egy év múlva már az MRTV szólistája lett. Mi még különböző egyetemeken meg főiskolákon vizsgázgattunk és reméltük, hogy válunk valamivé, amikor ő már vált. Az ország legnagyszerűbb cimbalmosává, keresett nagy muzsikussá. Világhírű lett. Párizsban ott voltam az öltözőjében amikor Zubin Mehta titkárságával boltolt le egy fellépést New Yorkban. Hallottam az Állami Népi Együttesben, a Fesztiválzenekarral és a 100 Tagúban. Fellépett a legelképesztőbb helyeken, a világhír olyan természetes volt neki mint a levegő, amit egyre nehezebben vett. Nem akarta tudni, hogy elnehezülő teste nem fogja akarni ezt a terhelést. Csuklótól az ujja hegyéig a két keze olyan volt, olyan maradt, mint két repülő balerina. Azokban bízott. Nem is azok hagyták cserben. Ő hagyta magukra őket és az összes cimbalomra írt hangjegyet is a kottákban. Ha valakik, ők aztán igazán tudják hogy vannak cimbalmosok, és volt Ökrös Oszkár."

Forrás: FB, 2018.01.15.