Isten tervez...

Az úgy volt, hogy elmegyünk szombaton egy közeli gyorsétterembe ebédelni. Tényleg közel van, mindössze pár kilométer autóval a szomszéd faluig. Ismerősöktől már többször hallottunk róla, hogy milyen jól főznek, mindig milyen sokan vannak, s hogy mennyire nem drága. A pénz meg számít, vagy mégsem...
Ehhez képest bejártuk a szokásos bevásárló helyeinket a falunkban. A kenyeresnél megvettük a Barta kenyeret. A zöldséges Zsoltinál a retket és a paradicsomot. A másik zöldségesnél az akciós, kicsit barnulni készülő gomba elégnek bizonyult, hogy ő megvegye magának, hiszen annyira szereti. A húsos Szabolcsnál nagyon szép volt a csirkeszárny meg a csirkemáj szívvel. Azonmód felállt a hétvégi menü, a gyorsétterem kínálata secc perc alatt vált köddé.
Ha több kilós kiszerelésben kerül be egy háztartásba a zsemlemorzsa, mert valamikor hajdanában-danában csak ilyen csomagolásban lehetett a kedvenc morzsánkat beszerezni, akkor bizony nincs mese, rántott lesz a csirkeszárnyból. A panírozáshoz a morzsán kívül liszt és tojás kell.
A házban több hétre elegendő liszt lett előzőleg fölhalmozva, ami nem baj, hiszen folyamatosan használva van, kárba nem vész, elfekvő készletre sem kell venni, de amortizációba sem kell leírni, viszont egyértelműen nyomja a készletet és foglalja a helyet a spájz értékes tárolóhelyén olyan magasságban, ahol nincs szükség magasemelésű targoncára a leszedéséhez.
A tojással vigyázni kell. Nagyon nem árt ha friss. Kényes egy cikk: túl sem szabad vásárolni, ugyanakkor alul sem, azonban az sem fordulhat elő, hogy alig legyen készleten.
A mostani hagymabeszerzés egyértelműen el lett tolva. Ui. épphogy futotta a resztelt májba meg a kenőmájas felturbósítására, de az előre nem látott gombapörkölt egyértelműen túltermelésnek bizonyult. Néha baj lehet a termeléstervezéssel.
A krumpli az előző héten érkezett a háztartásba. Vidéki termelőtől, úgymond megbízható forrásból lett a jó minőség viszonylag normális áron beszerezve, az ár-érték arány egyértelműen stimmelt. Az összmennyiségét tekintve vélhetően négy-öt hetes igényünket fedezi. Felsejlik előttem a krumplis pogácsa, a sült krumpli, a rosejbni, a krumplipüré, a paprikás krumpli és a rakott krumpli gyártása, persze mindez gondos gyártási és logisztikai tervezéssel.
Addig is a mai diós tekercs bónusznak bizonyult. Senki sem láthatta előre, hogy a lejárni készülő szavatosságú élesztőből mi lesz. Persze, hogy kelt tészta. A dió adta magát hozzá. Bővelkedünk készletekben belőle. Ami viszont nagy szerencse, hogy akadt személyzet, aki feltörte, megpucolta, a selejtet kiválogatta, de még olyan is aki a felhasználás előtt leellenőrizte. Túlórapénzt sem kellett fizetni a munkájukért. A diótöltelék ui. készítése külön logisztikai folyamat: akaratot, erőt, türelmet, betanult munkában kiteljesedő szaktudást kíván.  A diótöltelékből és a kicsit reklamációsan, kevéssė megkelt tésztából diós csiga lett. Közszeretetnek örvend, több száj is vevő rá.
Itt a gáztűzhelyben mindig minden süti egy kicsit leég. Talán mert a gáztűzhely beállítónak nehézségei támadtak a kalibrálással. Vagy túl sok a hő. Vagy nem elegek a betett kerámia lapok a hő erejének tompítására. Vagy ez nem az a tűzhely, amely sütemények minőségi gyártására képes normál munkaidőben és hétvégén.
Egyébként olyannyira mindegy, hogy mi miért kevés vagy sok, vagy nincs a helyén, vagy nincs időben kész, vagy nem úgy és akkor működik, vagy nincsenek hozzá elegen, amikor kellene, ezért - az egyszerűség kedvéért - fogjuk az egészet a háziasszonyra...

Kata Vank: Az én édesanyám értelmi fogyatékos volt.

Neked adom ezt a történetet. Annak az embernek, akivel valamikor barátok voltunk, aki nekem ma is, így is az, és én is a barátja vagyok, és aki csak akkor olvassa el a hosszú írásokat, ha azok nagyon érdekesek. Neked adom, mert gondolok rád, és örülök, hogy a gondolat szabad és szárnyaló, és kívánom, hogy ne fájjon a fejed és boldog légy.

Az alábbi írás forrása: FB, 2017. május 7.

"Az én édesanyám értelmi fogyatékos volt. Senki nem törődött vele, édesanyja halála után. Mégis képes volt ellátni magát, és aztán engem. Egy kis faluban élt ő,  én is oda születtem. A falu próbálta kitalálni, ki lehet az apám. Bár értelmi fogyatékos volt, csodás édesanya lehetett volna belőle. Emlékszem a meséire, emlékszem mennyit nevettünk. Ő megragadt egy hat éves szintjén. Játszott, nevetett. Boldog volt.

Még ennyi évvel a halála után is, ha visszaemlékszem rá, a boldogság szó jut róla az eszembe. Aztán, amikor iskolás lettem, csúfoltak miatta. Egy kis faluban ez nem is csoda. Volt, hogy a tanítónő kiültetett előre egy külön padba, mert egy értelmi fogyatékos gyereke is csak értelmi fogyatékos lehet. Végül elvett tőle a gyámügy.

Egy nevelőotthonba kerültem, de minden hétvégén mehettem hozzá. Életem legszebb napjai voltak, amit vele tölthettem. Játszott... mindig játszott, és mindig nevetett. 

Felnőttem, bár nem vele, de mégis minden hétvégét együtt töltöttünk. Bár értelmi fogyatékos volt, olyan sok bölcsességet tanított nekem az életről. Sírni csak akkor láttam, amikor a vonat állomáson integetett utánam, mert mentem vissza az intézetbe. 

Szerettem őt, és ő is engem. Amikor felnőttem, én lettem a gyámja, és gondoskodtam róla, amíg élt. De valójában ő gondoskodott rólam. Tőle tanultam szeretni az életet, és nem gyűlölni az embereket, amiért erőszakkal elvettek tőle.

Egy éjjel bejött a szobámba. odaült az ágyam szélére, megsimogatta az arcom, könnyes volt a szeme, és mosolygott. Néztem őt. "Tudtam, hogy belőled sikeres ember lesz. Tudtam. Mert tudtam, Te többet érdemelsz annál, hogy a bolond anyád miatt gúnyoljanak, és a szégyen padba kelljen ülnöd. Ezért engedtem, hogy elvigyenek. És mert, megígérték, láthatlak. Legalább ezt az ígéretüket nem szegték meg. Minden vasárnap este meghaltam, amikor elmentél, de tudtam, ezzel tehetek meg érted mindent. Mellettem, és ebben a kis faluban nem lett volna esélyed, hogy emberré válj." Átöleltem őt.

Bár tudom, értelmi fogyatékos volt, de én ezt nem így gondolom. Ő egyszerűen csak boldog volt egy kegyetlen világban. Ő megmaradt gyermeknek, felnőtt testében egy hatéves gyermek lelke élt. Ő rácsodálkozott a világra, órákig tudta nézni a hangyákat, és hangosan nevette őket.

Mi kimentünk a gátoldalba, és egész nap mást sem csináltunk, csak gurultunk le... újra és újra. Vagy fogtunk egy nagy nejlon zsákot, és azzal csúsztunk. Télen órákon át építettük a hóembereket, vagy csak sétáltunk a hóesésben.

Nem telt el úgy este, hogy ne olvasott volna nekem mesét, és ne énekelt volna egy dalt. Mind a mai napig ott cseng a hangja a fülemben. Gyönyörűen énekelt. Gyönyörűen. Ringatott. Minden este ölébe vett, és ringatott... közben énekelt. Még mindig hallom énekelni, pedig nagyon régóta nincs már velem. 

Emlékszem az iskolai ünnepélyekre. Ő ott állt vádló, és szánakozó tekintetek kereszttüzében, de nem érdekelte. Mind a mai napig előttem van, ahogyan csillog a szeme, és ahogyan mosolyog. Nem telt el úgy nap, hogy ne mondta volna, mennyire szeret engem, és mennyire büszke rám.

Még megvan a Barbie ház, amit ő készített. Istenem... mennyit játszottunk együtt. Csak ő meg én.

Aztán kiültettek a szégyenpadba, és mindenki rajtam nevetett. Értelmi fogyatékos vagy, mint az anyád! Kiabálták nekem mindig. Ekkor lépett közbe a családvédelem. Elvettek tőle, bár nem örökre. Nagyon fájt, hogy nem lehettem mellette, de nekünk minden hétvége ajándék volt a sorstól. Mert bár elszakítottak minket egymástól, mégis engedték, hogy kapcsolatban maradhassunk.

A kedvence a Paff a bűvös sárkány volt. Olyan sokszor énekelte. Azt mondta nekem a nagy játékok közben, hogy ő nem értelmi fogyatékos, ő csak egy álomvilágban él, a játékai között, és én nem a kislánya vagyok, hanem a legjobb barátja, aki megérti őt, és aki nem ítéli el. Én voltam számára Peti... a legjobb barátja, a Paff a bűvös sárkányból.

Ahogy nőttem, úgy vált egyre szorosabbá és szorosabbá a kapcsolatunk. Mellette nem lehetett igazán felnőni, mert én már 15 éves voltam, ő mégis babázni akart, és a gátoldalon lecsúszni, sétálni az esőben, ugrálni a pocsolyákba, és nevetni.És én vele tartottam. Sosem éreztem szégyent miatta. Büszke voltam rá, hogy ő ennyire tiszta maradt egy kegyetlen világban.

Sosem tudtam, mi az, amit felfog, mi az amit érzékel abból a világból, ami körülötte van. Volt, hogy elbiciklizett a piacra, ahol körbeállták az emberek, ellökték, leköpték. Ő fölállt, megvette, amit szeretett volna, hazajött, megmosakodott, és nevetett. Nem tudom, érzett-e fájdalmat, vagy érzett-e bármit, amiért ezek megtörténhettek, megtörténtek vele. 

Sírni csak akkor láttam, amikor a vonat ablakából integettem neki. Akkor mindig sírt. De közben mosolygott is. 

Olyan gyönyörű volt a szeme. Annyi csillogás és annyi élet volt benne. 

Őt a külvilág mégis értelmi fogyatékosnak kiáltotta ki, és elvették tőle a tökéletes élet reményét. Bár nem adta ő azt oda. Ő boldog volt, akkor is, ha fájtak neki a dolgok.

Mikor felnőtt lettem, mindent elkövettem, hogy diagnosztizálják nála bármi is legyen a baja. Én a szívem mélyén mindig is  azt gondoltam, ő fejleszthető lett volna, ha nem abba a korba születik, amelyikbe.

Emlékszem, amikor felhoztam Pestre.Rácsodálkozott a világra. Ő sosem tette ki a lábát, abból a kicsinyke faluból. Alice volt ő csodaországban. Rettegett az orvosoktól, rettegett mindentől, mert teljesen ismeretlen volt neki ez a világ.

És akkor eldöntöttem, nem érdekel, mi lehet a baja, nem teszem ki őt ennek soha többé.

Visszamentünk a kis otthonunkba, abba a vályogházba, amelyben világra jött, és amely oltalmazta őt élete végéig. Nem akartam, hogy fájjon neki az, amit én teszek vele, mindezt önös érdekből. Bebizonyítsam egy falunak, ami mindig kivetette őt magából, hogy ő valójában nem bolond, csak egy álomvilágban él, és boldog. Már nem akartam nekik bizonyítani semmit.

És soha többé nem engedtem, hogy bántsák az édesanyámat. Azt az asszonyt, aki fogyatékossága ellenére a legtökéletesebb édesanya volt ebben a világban. 

Büszke vagyok rá, hogy ő volt az én anyukám. A legcsodálatosabb édesanya, aki valaha ezen a Föld nevű bolygón élt. 

Negyvenöten

Azért az FB hoz föl néha kincseket is, csak nagyon, de nagyon ritkán.

"Regina Brett egy 90 éves hölgy Cleveland-ből. Újságíróként dolgozott és összegyűjtött egy, a saját filozófiai gondolatait tartalmazó listát. Ez a lista aztán világszerte népszerűvé vált, és most szerkesztőségünk is megosztja olvasóival ezeket a méltán híressé vált bölcsességeket.

Regina Brett életútja nem tekinthető egyszerűnek, hiszen 11 évesen árvává vált, 16 évesen alkoholfüggő lett, 20 évesen szült és maga nevelte fel egyetlen gyermekét, aki aztán 41 évesen rákban meghalt, továbbá Brett csak 45 évesen találta meg a „Nagy Ő-t”, viszont egy meglehetősen sikeres újságírói karriert tudhat maga mögött.

Habár ezek a gondolatok igencsak maguktól értetődőek, mégis időről időre megfeledkezünk róluk:
„Amikor betöltöttem a 45. életévemet, leírtam ezt a 45 bölcsességet, amit az élet maga tanított meg nekem. Ez a cikk a legnépszerűbb, amiket valaha is papírra vetettem. Betöltöttem a 90. évemet és most újra közzé teszem ezt a cikket, illetve listát:”

1. Az élet nem igazságos, mégis jó.

2. Ha tanácstalan vagy, egy kis lépést lépj előre.

3. Az élet túl rövid ahhoz, hogy azt gyűlöletre pazaroljuk.

4. A munkád nem fog gondoskodni rólad, ha megbetegedsz. Ellenben a barátaid és a szüleid igen, ezért tartsad hát velük a kapcsolatot.

5. Minden hónapban pontosan fizesd ki a tartozásodat.

6. Nem szükséges minden vitát megnyerni. Eldöntheted: egyetértesz vagy sem.

7. Sírj valakivel együtt. Jobban gyógyít, mint egyedül sírdogálni.

8. Haragudhatsz Istenre, Ő megérti ezt.

9. Már az első fizetésedtől kezdve tegyél félre a nyugdíjas évekre.

10. Amikor a csokoládéról van szó, nincs értelme az ellenállásnak.

11. Békélj meg a múltaddal, hogy az ne ronthassa el a jelenedet.

12. Gyermekeid előtt nyugodtan kisírhatod magad.

13. Ne hasonlítgasd a saját életedet másokéhoz. Sosem tudhatod, hogy az adott ember min megy keresztül az élete során.

14. Ha egy kapcsolatot titokban kell tartani, nem érdemes ezt a kapcsolatot fenntartani.

15. Minden megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten nem pislog.

16. Vegyél mély lélegzetet, ez megnyugtatja az elméd.

17. Szabadulj meg minden olyantól, amit nem nevezhetünk hasznosnak, szépnek vagy vidámnak.

18. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz.

19. Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen. Ez a második boldog gyermekkor azonban csak és kizárólag tőled függ.

20. Amikor azért kell tenni valamit, akit igazán szeretsz, sose mondj nemet.

21. Gyújts gyertyát, használd a legszebb lepedőt, viseld a legszebb fehérneműt. Semmit se tartogass a különleges napokra. Ez a különleges nap éppen a mai!

22. Mindenre készülj fel, aztán legyen, ahogy lennie kell.

23. Most légy különc. Ne várjad meg az öregkort, hogy tűzpiros ruhában mutatkozz.

24. A szex során a legfontosabb szerv az agy.

25. Rajtad kívül senki se felelős a te boldogságodért.

26. Minden, úgymond katasztrófa esetén tedd fel magadnak a kérdést: számítani fog-e ez öt év múlva?

27. Mindig az életet válaszd.

28. Mindenkinek mindent bocsáss meg.

29. Az, hogy mások mit gondolnak rólad, ne izgasson téged.

30. Az idő majdnem mindent meggyógyít. Adj időt az időnek

31. Mindegy, hogy jó vagy rossz a helyzet, változni fog.

32. Ne vedd magad túl komolyan, más sem teszi.

33. Higgy a csodákban

34. Isten szeret téged. Azért szeret, mert Ő az Isten és nem azért, amit tettél vagy nem tettél.

35. Ne vizsgáld az életet magát. Te csak megjelentél benne és amennyit tudsz, megcsinálsz.

36. Megöregedni sokkal előnyösebb lehetőség, mint fiatalon meghalni.

37. Gyermekeidnek csak egy jövője van.

38. Végül csak az számít igazán, hogy szerettél-e.

39. Menj és sétálj minden nap. A csodák odakint történnek.

40. Az irigység egyszerűen időpazarlás. Mindened megvan, amire szükséged van.

41. Ha egy halomba gyűjthetnénk a problémáinkat, gondjainkat és összevethetnék másokéval, gyorsan belátnánk, hogy jobb a sajátunk.

42. A legjobb még csak most következik.

43. Nem fontos, hogy hogyan érzed magad, kelj fel, öltözz fel és menj emberek közé.

44. Tudj lemondani.

45. Habár az életet nem kötötték át masnival, mégis ajándék.