Azt hittem, ha anyák napján csinálok egy paradicsomlevest a gyerekeimnek, de éppen olyat, amilyent anyám csinált nekünk, finomat, paradicsom ízűt igazi paradicsomléből, amit valamikor a múltban egyik vidéki barátnőjétől kapott, aki helyette és neki tette mindig el üvegekbe, zellert belefőzve, sóval, cukorral jól ízesítve, az arányokat betartva ízesítőkben és folyadékban egyaránt, hogy akkor majd jó lesz, a gyerekeim majd imádni fogják, repetáznak belőle, és vinni is akarnak majd belőle haza.
Hát nem, és nem, most nem.
Sűrű lett. Zellert szárítva és nyomokban látott. Cukorból, sóból sem volt benne elég. Nem betűtészta volt benne, hanem valami egyéb, de az már csak hab volt az ürömben. Egyedül az ordított róla, hogy igazi paradicsomból készült léből volt megfőzve. Talán még meg is égett benne valami főzés közben, amit még észre sem vettem. Volna még egyéb dolog?, nem, ennyi és más semmi.
Anyámnak így utána kiabálva a sírba, meg a gyerekeimnek elmondhatom, hogy főztem egy levest, drága anyám, anyák napján. A te készítette paradicsomleves lett volna a cél. Elkészült valami, ami egyben volt talán azonos az egykoron készült tiedével, piros volt. Ránézésre azonban a jóval nagyobb pirosságával még ebben sem hasonlított rád. Egyszóval csupán csak a neve volt ugyanaz: paradicsomleves. Bár az enyém valamimet hívjuk inkább parapicsomlevesnek, ahogy csöpp gyerekkoromban mondtam neked, hogy azt csinálj, vagy amikor azt főztél, és fölismertem. Így a paradicsomlevesedet még a nevében sem sértem meg.
Mindezzel együtt a parapicsomlevesem, a félre, az alul, a nem sikerült, a mellé fogott, elfogyott. Nem értem.
Akinek viszont volna egy jó parapicsomleves receptje, mondjuk két-három liternyi tényleg, Isten bizony paradicsomlevesre, annak nagyon örülnék, megköszönném, és a következő anyám emlékére el is készíteném. Hogy parapicsomleves lesz-e belőle, nem tudom. Minimum egy próbát azért tennék vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése