Ha mediterrán, akkor az valami kellemes. Napfényes, meleg, tenger sok víz meg homok, ejtőzés a napon, óhatatlan leégés. Anikó mediterrán szelete mindezt az érzetet hordozta a leégést kivéve. Elég volt csak ránézni a sült szeletre, amely akár valódi napon is sülhetett volna, kellemesen omlós volt a tetején elterülő paradicsomkarikákkal, mindent beborítva reszelt sajttal. Jó esetben persze lehetett volna minőségi olasz sajt, de bármi is került sajt képében rá, így is megtette a magáét. Fűszerek elegye tette ízletessé a húst, melynek nem kellett sok noszogatás, sűrű beszélgetés közepette is ütemesen került szájba, gyomorba.
Kint sütött a nap, a meteorológiailag bölcsen előre bezengett égzengésnek nyoma sem volt, a kis szél dacára a tányéron vígan sütkérezett a helyi gyári "mediterrán" övezetben Anikó mediterrán szelete rizzsel, mellette házi csalamádéjával. Beértem volna önmagában azzal pár paradicsomkarikával, amelyek fedték Anikó mediterrán szeletét, hogy szaftosnak érezzem, ám Anikó kitűnő házi vegyes savanyúsága valóságos crescendová fokozta bennem a főétel már addig sem éppen rendhagyóan nyugis érzetét. Jó ideje nem csodálkozom, hogy efféle, csöppnyinek tűnő, mégis csodák teremnek nap mint nap ezen a kőbányai homokon. Igaz, a víz, az a tenger sok, és a hamisítatlan mediterránia nem éppen a szomszédban van, csupán annak világa kel életre plasztikusan Anikó mediterrán szeletével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése