2014. november 9., vasárnap

Pékdombon a Rákóczi Ferenc utcán Nagykovácsiban

Nem hiszem, hogy a saját utcámról valaha is többet fogok tudni, mint a Pékdombot átszelő Rákóczi Ferenc utcáról Nagykovácsiban. Hogy miért pont ide vetett mára a sors és az egyéni akarat, azt Furulyás G. Katalinnak köszönhetem, aki ezt az utcabejárást meghirdette, valamint nem utolsó sorban az Ararat tiszteletbeli már-már "társszerzője", annyiszor jelent meg elvarázsoló írásaival.
Érdekes volt kívülállóként bejárni egy olyan utcát, egy olyan helyen, ahol életemben nem jártam. Annál jobban, behatóbban ismerték a sétáló társaim közül néhányan a Pékdombot, a  Rákóczi Ferenc utcát, legelején az egykori óvodával, melynek füves helyén legeltethettük szemünket. Az utcáról leágazó piciny keresztutca egymásba érő házaival a falu legszebb falusi utcája, állították. Faluként emlegették többször is a mára nyolcezres lélekszámúvá növekedett Nagykovácsi községet. Nem volt sértő, sem lekicsinylő, inkább családias, belterjes, mint amikor az ember a szomszédain túl mindenkit ismer egy, több utcán túlnyúlva az egész településen, és ez olyan jó érzés.
A Pékdomb Rákóczi utcáján megtaláltuk az utca első fölfelé ívelő részének közepén az egykori péket a pékséggel. A helyet legjobban ismerők még a pék kemence helyét is meg tudták mutatni. Hogyne tudták volna, hiszen van, aki rendszeresen hozott ide kenyeret sütésre és a pék engedélyével még bent is járt, láthatta a kenyeret sülni, érezhette a friss kenyérnek az illatát. Nincs már pék, saját kovácsi pékség sincs itt Nagykovácsiban, mindenféle - ahogy mondják - jöttment kenyereket vásárolnak, fogyasztanak. A pék nevét a Pékdomb viseli, amely nem hivatalos hely, nincs ennek írott nyoma, vagy tán nagyon kevés és elvétve, a megnevezés szájról szájra terjed és pislákoló lángként marad fenn.
Az utcában ritka házak mondhattak maguknak egyszerre két különleges kincset, amelynek már egyike is emelte a porta értékét: saját kutat és hegyoldalba vájt pincét. Találtunk mindegyikre példát, egyiknél a kerítés lécein át pillanthattuk meg a kutat, míg a másik ház kertjének távoli végében mosolygott ránk a zöldre festett pinceajtó, maga mögött domboldalba vájt pincét sejtetve. Az utca kút nélküli népe az utcában található közkútról hordhatta magának a vizet. A kút széles pereme nem árválkodott pusztán, üresen tátongva a világra, felette fa építmény, fa kútház emelkedett, védve talán az időjárás viszontagságaitól, odatévedt madaraktól. A fa szerkezet mára az enyészeté lett, de a kút beton alakzata mindmáig jelzi a helyét.
Zsuzsa és sétában kísérő egykori utcabeli lakótársa felváltva mutatta és mesélte, kik is laktak egyik-másik házban. Nevekre emlékeztek, jellemvonásaikra, szokásaikra, egymáshoz való viszonyulásaikra. Itt a Józsi lakott, amott a "Szamaras" Erzsi, ehelyütt a Pistiék és így tovább. "Szamaras" Erzsiről még arra is emlékeztek, hogy szamaras kocsival járt vásárolni, mindent beszerezni, férfimód öltözködött, akként is viselkedett, ami az utcabeli kiskamaszoknak idegen, furcsa, egyben varázslatos volt, viszont a Pesten hagyott palotájában vérbeli nőként adott hatalmas fogadásokat, bálokat úgymond a másik életében.
Szemem előtt elevenedett meg a múlt sosem hallott nevekkel, népesült be egykori lakókkal, tevékenységeikkel. Érdekes volt hallgatni, amint egyikőjük emlékezni kezdett, a másik hozzátett valamit, Katinak is eszébe jutott valami egyéb, újabb valaki egészítette ki a képet, árnyalta, hozta közelebb a múltat. A közös emlékezés tette emlékezetessé azt a bő egy órát, amely a murvabányánál fejeződött be, ahol annak idején annyit robbantgattak, hogy a környék utcáihoz szükséges murvát kinyerhessék. Félelmetes volt a fülsiketítő zaj, a robbantás, mégis egyesek a jelenlevők közül nem átallottak bemerészkedni a bánya területére, és egy ott kialakított bunker kétes védelmében átélni a robbantások velőtrázó hangját és megküzdeni a saját félelmükkel.
Ez történt ma a Pékdombon a Rákóczi utcában a környezetükre kiváncsi, emléküket ápoló, ébren tartó maroknyi csapattal Nagykovácsiban, ahol a múló időben kivülállóból egyértelmű szimpatizánssá, drukkerré avanzsáltam a letűnt idő nyomában egyre araszolva, az élményeket magamba gyűjtve. Mondanám, hogy csak így tovább. Mondom is.

1 megjegyzés:

  1. Kedves Anna!

    Örülök, hogy megismerhettelek! Nagyon hangulatos beszálmolód olvasásával kicsit újraéletem a tegnapi sétát is. S hogy Neked, teljesen kívülállónak ez ilyen élményt adott, csak erősít abban, hogy folytatni kell,és tematikusan bejárni a falu utcáit. Természetesen hívunk, várunk máskor is! Zsuzsa

    VálaszTörlés